Az idén 25. alkalommal rendezik meg Budapest egyik legvarázslatosabb történelmi emlékhelyén, a Vajdahunyadvárban a hagyományos nyári, tíz koncertből álló sorozatot. A zenekedvelőket július 4. és augusztus 4. között több nagyzenekari komolyzenei koncert, első osztályú cigányzene, popzenei műsor és kiváló előadók várják a hétfői és csütörtöki napokon.

 

Az idén 25. alkalommal rendezik meg Budapest egyik legvarázslatosabb történelmi emlékhelyén, a Vajdahunyadvárban a hagyományos nyári, tíz koncertből álló sorozatot. A zenekedvelőket július 4. és augusztus 4. között több nagyzenekari komolyzenei koncert, első osztályú cigányzene, popzenei műsor és kiváló előadók várják a hétfői és csütörtöki napokon.

 

A szimfonikus zenekarok mellett fellép a magyar világsztár Roby Lakatos, a Budapest Bár együttese, Orosz Zoltán és Borbély Mihály, Polyák Lilla és Wolf Kati valamint a 100 Tagú Cigányzenekar. A szervezők ügyeltek arra, hogy a jegyárak elfogadhatók legyenek, azok 3500 és 5500 forint között mozognak.

 

A negyed évszázados jubileumát ünneplő rendezvénysorozat helyszíne idén is az igazi reneszánsz hangulatot idéző vajdahunyadvári Károlyi udvar. A páratlan szépségű épületegyüttes és a városligeti környezet hangulatos hátteréül szolgál a fesztiválnak, amelyet hosszú évek után ismét támogat a Zuglói Önkormányzat, és továbbra is sajátjának tekinti azt a rendezvény infrastruktúráját biztosító a Magyar Mezőgazdasági Múzeum.

 

A nyitány – a helyszín hangulatához hűen – egy "Romantikus Est" lesz Rossini és Mendelssohn remekműveivel a Szent István Király Szimfonikus Zenekar tolmácsolásában.

A komolyzene szerelmeseit júliusban még a MÁV Szimfonikus Zenekar „Beethoven estje", a Magyar Virtuózok Kamarazenekar „Barokk estje", a Mendelssohn Kamarazenekar "Szerenád estje", illetve augusztus 1-jén a Budapesti Vonósok előadása várja.

 

Az idei fesztivál egyik gyöngyszemének számít a magyar származású világsztár Roby Lakatos fellépése. A virtuóz művész produkciójában a magyar cigányzene, a klasszikus és a jazz muzsika keveredik egyedi, formabontó módon. A zenei csemegék között szerepel Orosz Zoltán és Borbély Mihály koncertje: a harmonika és a fúvós hangszerek virtuózai különleges értelezést adnak a különböző zenei műfajoknak, jazz, a világzene, az argentin tangó és a balkán muzsika zenéjének. A repertoárban helyet kapott hazánk egyik legsikeresebb zenei produkciója, a Budapest Bár – a közreműködők sorában többek között Kiss Tiborral és Mező Misivel. Július 25-én szívet melengető filmslágerek, kuplék, táncdalok és egyéb híres nóták feldolgozását élvezhetjük mívesen hangszerelt cigányzene kíséretében.

 

A könnyedebb műfajok kedvelőiről se feledkeztek meg a szervezők; július 28-án Polyák Lilla és Wolf Kati előadásában a legnagyobb világslágerek csendülnek fel. Végül, de nem utolsósorban a fesztivál záróakkordja a 100 Tagú Cigányzenekar estje lesz.

 

Különlegessége a fesztiválnak, hogy a koncertek alkalmával a közönség számára megnyitják az egyébként nem látogatható román kori kerengőt.  Újdonság az is az idén, hogy a színpad közelében a szervezők fenntartanak helyeket a mozgássérült látogatóknak és kísérőiknek.

 

25. Jubileumi Vajdahunyadvári Nyári Zenei Fesztivál 2016

 

2016. július 4. 20:30 (esőnap július 5. 20:30)

Szent István Király Szimfonikus Zenekar

Vezényel: Záborszky Kálmán

Közreműködik: Szabadi Vilmos (hegedű)

„Romantikus est"

 

2016. július 7. 20:30 (esőnap július 8. 20:30)

MÁV Szimfonikus Zenekar

Vezényel: Kollár Imre

Közreműködik: Jandó Jenő (zongora)

„Beethoven est"

 

2016. július 11. 20:30 (esőnap július 12. 20:30)

Magyar Virtuózok Kamarazenekar

Művészeti vezető és közreműködik: Szenthelyi Miklós (hegedű)

Hangversenymester: Oszecsinszki Román

„Barokk est"

 

2016. július 14. 20:30 (esőnap július 15. 20:30)

Mendelssohn Kamarazenekar

Művészeti vezető és közreműködik: Kováts Péter (hegedű)

„Szerenád est"

 

2016. július 18. 20:30 (esőnap július 19. 20:30)

Orosz Zoltán és Borbély Mihály koncertje

Orosz Zoltán (harmonika)

Borbély Mihály (fúvós hangszerek)

„Különös találkozások…"

 

2016. július 21. 20:30 (esőnap július 22. 20:30)

Roby Lakatos és zenekara

„Hegedű határok nélkül…"

Közreműködik:

Lisztes Jenő (cimbalom)

Bóni László (másodhegedű)

Balogh László (gitár)

Cséki Kálmán (zongora)

Lisztes Csorosz (nagybőgő)

 

2016. július 25. 20:30 (esőnap július 26. 20:30)   

Budapest Bár

Művészeti vezető: Farkas Róbert (hegedű, gitár)

Farkas Mihály – cimbalom

Ökrös Károly – harmonika, zongora

Farkas Richárd – bőgő

Kisvári Ferenc – dob

Közreműködő énekesek: Behumi Dóri, Rutkai Bori, Keleti András, Kollár-Klemencz László,

Kiss Tibor és Mező Misi.

 

2016. július 28. 20:30 (esőnap július 29. 20:30)

Polyák Lilla, Wolf Kati és zenekaruk

„Dívák egymás között"

 

2016. augusztus 1. 20:30 (esőnap augusztus 2. 20:30)

Budapesti Vonósok                         

Művészeti vezető: Botvay Károly

Hangversenymester: Pilz János

Közreműködik: Varga Gábor (klarinét)

„Mozart est"

 

2016. augusztus 4. 20:30 (esőnap augusztus 5. 20:30)

100 Tagú Cigányzenekar

Művészeti vezető: Lendvai Csócsi József

 

2016. július 4., 7., 11., 14., 18., 21., 25., 28., augusztus 1., 4.

Vajdahunyadvári Nyári Zenei Fesztivál

Vajdahunyadvár, Károlyi udvar

 

www.vajdahunyad.hu

https://www.facebook.com/vajdahunyadvarinyarizeneifesztival

 

Lantai József

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük