Gerő Marcell író-rendező és László Sára társzerző-producer több évi munkával készítette el a Káin gyermekei című döbbenetes dokumentumfilmjét. Előzménye az 1985-ben forgatott Bebukottak, amelyet Monory Mész András (Balázs Béla Stúdió) készített a gyilkosságért elítélt, megkínzott, megalázott fiatalkorúakról a tököli börtönben. A szocializmus éveiben a filmet persze betiltották, hiszen megalázásról szó sem eshetett. Csak a rendszerváltás után kerülhetett a nyilvánosság elé.

 

Gerő Marcell író-rendező és László Sára társzerző-producer több évi munkával készítette el a Káin gyermekei című döbbenetes dokumentumfilmjét. Előzménye az 1985-ben forgatott Bebukottak, amelyet Monory Mész András (Balázs Béla Stúdió) készített a gyilkosságért elítélt, megkínzott, megalázott fiatalkorúakról a tököli börtönben. A szocializmus éveiben a filmet persze betiltották, hiszen megalázásról szó sem eshetett. Csak a rendszerváltás után kerülhetett a nyilvánosság elé.

 

Gerő Marcell és László Sára, a Campfilm cég alapítói 2010-ben látták a Bebukottakat, amelyben a jóképű, nyílt tekintetű gyerekek őszintén beszéltek elkövetett bűneikről és a kegyetlen börtönéletről. Gerőék kutatásba kezdtek, hogy 30 év után ismét megtalálják őket, de a fegyintézet nem bocsáthatta rendelkezésükre a személyi adatokat. Akkor a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtárban lapozták végig a korabeli napilapokat, hogy közelebb juthassanak ezekhez a személyekhez. Kíváncsiak voltak, hogyan lehet az életet folytatni a súlyos börtönélet után. Végül négyévi munkával három emberre sikerül ráakadniuk: Gabeszre, Palira és Zsoltra, akik közben érett férfivá váltak.

 

A csinos, jó arcú fiatalokból megviselt középkorúakká vált emberek még mindig keresik az indítékot, hogyan váltak gyilkossá egykor. Ki az apját lőtte fejbe, ki az őt molesztáló intézeti nevelőjét szúrta le, ki hirtelen indulatában a barátját döfte szíven, amikor az a részeg anyját akarta megbecsteleníteni.

 

Helyzetük a tönkretett tököli évek miatt, hiába szövögettek tervet a szabadulásuk utánra, azóta is kilátástalan az örök bélyeggel. Gabesz teljesen lesüllyedt, hajléktalan napjait egy veszteglő, elavult vasúti kocsiban tölti, guberálásból él, eldobott csikkekből sodor magának cigarettát. Palit a szülei feljelentették valami jelentéktelen lopás miatt, ezért lelőtte az apját. Zsolt szíven szúrta a barátját egy nyomorgó borsodi falu gyalázatos putrijában. Palinak ugyan két gyermeke van, de azok inkább megtagadnák munkanélküli, folyton horgászó apjukat. Zsolt a pszichiátrián úgy rakja rendbe az ágyát, ahogyan a börtönben kellett. Ő a legértelmesebb, komoly kritikát fogalmaz meg a mai társadalomról. Közös bennük, hogy Káin gyermekeinek jövő nélkül telnek a napjaik.

 

Gerő Marcell ragyogó, de nyomasztó dokumentációt készített a történetükből, amit az HBO nézői 2014. december 23-án már láthattak. A film összehasonlításként felhasználja a Bebukottak egyes jeleneteit, és azokhoz fűzi hozzá a jelenbéli meghosszabbítást, amiből újabb szomorú történet kerekedik ki.

 

A magyar-francia.koprodukciós film producere László Sára, Jaques Bidou és Marianne Dumoulin. Az alkotás a Campfilm, a JBA Production és az Arte Frence gyártásában, az HBO Eurpe gondozásában jöhetett létre. Támogatói voltak: Magyarországi Filmszakmai Adókedvezmény, Radio Télévision Suisse, CNC, az Európai Unió MEDIA Program, a PROCIREP és az ANGOA, magyar pénz nincs benne.

 

A Káin gyermekei című dokumentumfilmet Gerő Marcell a világ egyik legrangosabb A-kategóriás fesztiválján, a 62. San Sebastian Filmfesztiválon mutatta be először. Több más sikeres fesztiválszereplés után elnyerte a MÚOSZ Tévé- és Filmkritikusok díját. A filmkritikusok felszólították a Magyar Nemzeti Filmalapot, – mivel az államtól kapott büdzséjének csak a felét használta fel – hogy a közpénzt a magyar filmkultúra támogatására fordítsa. Ehhez a remekműhöz ugyanis egy fillérrel sem járult hozzá.

 

DOBI ILDIKÓ

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük