Keddtől sétálunk?
5 perc olvasás 
A naptár pillanatnyi állása szerint tél van. Ezt tudjuk. Jön a klímaváltozás. Ezt érezzük. Kössük össze a kellemest a kellemetlennel. Élvezzük, hogy enyhe a tél és sétáljunk nagyot. Ez ugyanis egészséges.
A naptár pillanatnyi állása szerint tél van. Ezt tudjuk. Jön a klímaváltozás. Ezt érezzük. Kössük össze a kellemest a kellemetlennel. Élvezzük, hogy enyhe a tél és sétáljunk nagyot. Ez ugyanis egészséges.
Így aztán mindenki beláthatja, hogy a BKV csak és kizárólag az egészségünkkel törődik. Pontosabban nem a BKV, hanem annak egyes dolgozói egyletei. Bocsánat szakszervezetei. Mert több is van belőlük. Így aztán arról is véleményt alkothatunk, hogy melyikük mennyire törődik az egészségünkkel. Ezt jelenleg még nem tudjuk, hiszen pillanatnyilag a nyilatkozatháború, és a szolidaritási erőviszonyok felmérése zajlik.
Egyszerűsítve azt is mondhatnánk, hogy aki sztrájkol, az törődik az egészségünkkel. Elvégre talán enyhe lesz az idő a sztrájk napjain, és az, aki kénytelen lesz nagy sétákat megtenni, bizonyára a kirakatokat is jól megnézi útközben. Főleg, ha mondjuk szívbeteg, és még sincs pénze arra, hogy taxival közlekedjen. De kicsire nem kell adni. A lényeg a fent jelzett segítő szándék. Lehet persze, hogy jó pár embernek kisebb nagyobb késést jelent majd a munkából, de hát azok induljanak el korábban. Ha pedig a sztrájk közvetett hatásaként esetleg az amúgy is magas munkanélküliségi rátát fogják tovább emelni, akkor vessenek magukra. Miért nem a BKV-hoz mentek dolgozni, ahol a végkielégítések széles skálájából válogathatnának.
Na jó, ez tudjuk, kissé demagóg, és végképpen nem kellően szolidáris hozzáállás. Márpedig a szolidaritás jó dolog. Kár, hogy így válságidőszakban az átlag munkavállalóval nem szolidáris a kutya sem, de a sztrájkok már korábban sem erről szóltak. Mert az átlag istenadta nép érdeke mégsem a tért ölelő gyalogtúra. Az átlagos, válságkergette magyar nem törődik az egészségével. Félti a munkahelyét, és a villanyszámla befizetésének környékén is gyenge érv, hogy kirúgták, mert nem ért be időben, és a szabadságából sem futotta. Igaz, így év elején még az éves szabadságkeretből futhatja is, de a sok nyilatkozat és ellennyilatkozat között sem derült ki, hogy bármely BKV-szakszervezet magának vindikálhatná a jogot a más munkahelyen dolgozók szabadságával való gazdálkodáshoz. Igaz, azt sem emlegette egy szakszervezeti vezető sem, hogy a sztrájkalapból fizetné a segélyt annak, aki esetleg a munkahelytől való távolmaradás miatt hátrányba kerülne.
Így talán érthetőbb is, hogy az átlagdolgozó a nagy séták lehetőségével mit sem törődve, felelőtlenül szervezi életét, s csak úgy be szeretne jutni a munkahelyére. Bármennyire is perverznek tűnő gondolat, ha már az adóforintjából támogatják a BKV-t, és így annak dolgozóit, akkor szeretné biztosítani ezeket az adóforintokat. Mert az átlag munkavállaló is nagylelkű. Szeretne adót fizetni. Talán nem ennyit, de akár ennyit is, ha cserébe nem az elsők közt rúgják ki a munkahelyről. Márpedig válságidőszakban nem egyszer lendül a fűnyíró sarló. Ezt talán a BKV közpénzből támogatott munkahelyein, az utasokat vekzáló ellenőrei, vagy sztrájkoló dolgozói esetleg nem tudják. Hiszen az ő állásuk szinte biztos. Míg a szuperkontroll arra nem jár. Bár kérdés, hogy szuperkontroll kell-e éppen.
A kedves és egészségünkkel törődő szakszervezetek tehát ráérnek hát a mások hátán sétálgatni az enyhe téli napokban. Mások meg idegeskedjenek a munkahelyük miatt nyugodtan. Ők ebben igazán nem akarnának zavarni senkit. Elvégre bárki lehet velük nyugodtan szolidáris. Sétálgasson. Sztrájkolgasson. S ne zavarja, ha közben megszűnik a munkahelye. Az sem, hogy néhányan kevesebbért dolgoznak, mint amiért most az amúgy is nyögvenyelős közlekedéssel bíró főváros közlekedését intézők. Nekik van sztrájkpotenciáljuk, a többieknek pedig legyen türelemtartalékuk. Már csak azért is, hogy kellően különbséget tudjanak tenni a BKV szakszervezetei között.
Mert, ha lesz sztrájk, talán megint lesznek olyanok, akik tudomásul tudják venni, hogy válság márpedig van. Ráadásul ez nem is magyar találmány, hanem igazi begyűrűzött valami. A munkahelyek elvesztése pedig sokak számára valós veszély. Így a BKV dolgozói, vagy szerződéses partnerei közt talán most is lesznek szép számmal, akik tudják, hogy a sztrájk elsősorban a kisembereket bünteti. Azokat, akiknek van idegeskedni valójuk a szakszervezeti mozgalom orális szakaszában vergődő sétabajnokok nélkül is. Mely sétabajnokok bírják munkabeszüntetéssel és decibellel. A kényszerű sétálgatók, meg legfeljebb megköszönhetik majd azoknak a munkát, akik valóban értük dolgoznak, és megemlékezhetnek a sztrájkolókról, valamint azok kedves családjáról. Bár végső soron lehet, hogy el lehetne gondolkodni egy utas-sztrájkon is. Mert a gondolatiság szintjén érdekes lenne, ha az utazók döntenének úgy, hogy márpedig az ő adóforintjukért, alanyi jogon szolgáltasson a szolgáltató.
Andrew_s
