Az eutanázia problémaköréről tartanak konferenciát az ELTE jogi karán 2010. január 22-23-án. A rendezvényen bebizonyosodott: az eutanázia mellett és ellen állók ugyanazon értékek védelmében, sokszor ugyanazon érvekkel jutnak homlokegyenest ellentétes következtetésre.

 

Az eutanázia problémaköréről tartanak konferenciát az ELTE jogi karán 2010. január 22-23-án. A rendezvényen bebizonyosodott: az eutanázia mellett és ellen állók ugyanazon értékek védelmében, sokszor ugyanazon érvekkel jutnak homlokegyenest ellentétes következtetésre.

 

 Bonyolítja a témában való állásfoglalást a fogalmi tisztázatlanság is: a passzív eutanázia alatt például mást ért a katolikus egyház, és mást a „világi" szféra. A Magyar Kurír tudósítója a konferencia péntek délelőtti előadásait hallgatta meg.

Nincs európai konszenzus az eutanázia szabályozását illetően – mutatott rá megnyitójában Baka András, a Legfelsőbb Bíróság elnöke, aki hozzátette: a közbeszédben és az állami jogban passzív eutanáziának nevezett lehetőség, a kezelés mellőzése azonban számos országban legális. Az aktív eutanázia azonban csak Hollandiában és Belgiumban, ott is szigorú megkötésekkel. A strasbourgi emberi jogi bíróság sem igen foglalkozott ezzel a kérdéskörrel, összesen négy ügy került eléje az eutanáziával kapcsolatban. Az utolsó, 2002-es esetben az élet védelme alapján úgy határoztak, nincsen „halálhoz való jog". Ez valószínűleg befolyásolta a magyar Alkotmánybíróság idevágó határozatait is, így jelenleg a magyar szabályozás követi az európait, ami azonban változhat.

Az első felszólaló, Bitó László, a Columbia Egyetem nyugalmazott professzora szerint az Alkotmánybíróság határozata alkotmányellenes, mert diszkriminatív: csak a kezelést lehet visszautasítani, de ha ettől még jó ideig tovább szenved valaki, az nem tud meghalni. Biztosítani kellene az „eutélia", a „jó vég", az emberi méltósággal meghalás, a szenvedésről való lemondás alternatíváját az önrendelkezési jognak megfelelően. Ez a törvényes halálba segítést jelentené, a kórházi gyakorlatban jelentkező szabályozatlan visszaélések tömege helyett (például nyitva hagyják az ablakot a beteg felett). Az eutéliára azért lenne szükség, mert egyetlen feladatunk életünk végén, hogy méltósággal haljunk meg. Egy életen át válunk emberré, azonban ha rosszul halunk meg, odavan emberségünk. A halált „szeretetélménnyé" kell tenni. A jó halál nem az injekciótűben lakozik, hanem többek között a rítusokban. Az orvostudomány azonban kivette a halált Isten kezéből. Bitó László szerint téves az a keresztény érvelés, hogy ha Isten adja az életet, akkor csak ő veheti el, mivel amit adunk, azt nem kérjük vissza. Amíg a szülés körül kialakult egy intézményrendszer, addig a halál körül nem. Márpedig ha azért vannak orvosok, hogy egy magzatot a világra segítsenek, akkor olyanoknak is lennie kell, akik segítenek eltávozni ebből a világból. Ahogy ugyanis a babát nem tuszkoljuk vissza az anya méhébe, úgy az életből távozni akarót sem akarhatjuk itt tartani. A professzor szerint önző hozzáállás, hogy ha valaki azt szeretné, mindenképp tartsák itt, amíg lehet. Amikor az orvos már többet nem tehet, akkor át kell adnia a helyét az „átsegítőknek", akik profi, képzett szakemberek kellene, hogy legyenek, és akik lelki támaszt nyújtva segítenének meghalni az arra vágyónak, a haldoklónak.

Szűcs Ferenc református egyetemi tanár szerint a zsidó-keresztény kultúrkörben egyvalamiben konszenzus van, az pedig az emberi méltóság fogalma. Szűcs rámutatott: arról senki nem rendelkezhet, hogy ne haljon meg, a halál mindenképp elér minket. Az eutanázia az antropológia alapvető kérdései közé tartozik. Szerinte nem a siker, hanem a szenvedés és a halál tudatában éljük meg korlátozott mivoltunkat. Az előadó felvetett pár példát: Teréz anya például elutasított bizonyos kezeléseket. Komoly orvosi dilemma, hogy az életet védő orvosnak el kell fogadnia, ha a betege elutasítja az életmentő műtétet. Az előrendelkezés problémája pedig, hogy ugyan rendelkezhetünk arról, mint bánjanak velünk majd az orvosok, de ez az akaratunk a súlyos szenvedések közepette könnyen módosulhat. Szűcs szerint a hangsúly nem az orvosláson, hanem a gondoskodáson kellene, hogy legyen.

Oláh János, a zsidó egyetem professzora bibliai idézettel kezdte mondanivalóját: mindennek rendelt ideje van, ideje van a születésnek, és ideje van a meghalásnak. A bibliai idő azonban relatív. A Biblia idejében keveset tudtak tenni az élet meghosszabbításáért, ma sokat.

Bíró László püspök, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia családügyi referense az eutanáziával kapcsolatos római megnyilatkozásokat foglalta össze, kiemelve II. János Pál Evangelium Vitae című enciklikáját, és az Üdvözítő Szenvedés című írását. II János Pál szerint a lét meghaladja a földi élet határait. Az Evangelium Vitae 64. és 65. pontja arra mutat rá, hogy korunkban a szenvedés elviselhetetlen kudarcnak tűnik: a közfelfogás szerint ha egy kiteljesedő életet vág félbe, abszurd, ha egy életét leélő, szenvedő embert ér utól, az viszont jó, sőt: az ilyen ember életének nincs is értelme. II. János Pál felhívta a figyelmet arra, hogy az embernek joga van, hogy akkor haljon meg, amikor meg kell halnia, se előbb, se később. XVI. Benedek pápa beszédeiben úgy fogalmazott: az eutanázia nem emberi válasz a szenvedésre. Bíró László rámutatott: a katolikus egyház elutasítja a terápiás túlbuzgóságot, és nem ragaszkodik ahhoz, hogy bármi áron életben tartsuk a beteget. Ám a táplálás nem különleges módszer, ezért tartja tragikusnak az egyház, hogy a nemrégen nagy nyilvánosságot kapott ügy lezárásaként a vegetatív életjeleket mutató Terry Schiavóval úgy végeztek, hogy nem táplálták tovább: így gyakorlatilag éhenhalt. A Hittani Kongregáció állásfoglalása szerint a táplálás nem különleges és aránytalan kezelés, hanem rendes és arányos, vegetatív állapotban pedig nem lehet megvonni a betegtől. Bíró László kiemelte: az emberi méltóság nem változik meg életkörülményeink változásával, attól még, hogy nem várható valakinek a felépülése, még nem állíthatjuk meg a táplálását. Ráadásul félő, hogyha akármennyire is legalizáljuk az eutanáziát, akkor nyomást lehet majd gyakorolni a betegekre, hogy válasszák ezt. A hospice, a halálba kísérés azonban az egyház szerint is fontos, ez azonban nem jelenthet eutanáziát.

Hámori Antal OESSH, főiskolai docens, az Életvédő Fórum alelnöke a kánonjog eutanáziával kapcsolatos szabályozását mutatta be. Eközben nyilvánvalóvá vált a passzív eutanázia fogalmának eltérő értelmezése a katolikus és a nem katolikus szóhasználatban. A kánonjog szerint ugyanis a passzív eutanázia a reális, arányos gyógyító beavatkozások el nem végzése, tehát helytelen. A terápiás túlbuzgóságot azonban az egyház sem pártolja. Ha pedig valaki például a nem túladagolt, hanem megfelelő mértékben szedett fájdalomcsillapító mellékhatásaként jut közelebb a halálhoz, az dupplex effektus, a nem kívánt, de megakadályozni lehetetlen mellékhatások következménye. Fontos kérdés a szándék: az eutanázia, ha valaki a halál közelebb hozásának, a halálbasegítésnek a szándékával több nyugtatót, fájdalomcsillapítót ad be a kelleténél. A betegség természetes lefolyásának megszakítása eutanázia, a kezelés visszautasítása, mint a természetes lefolyás lehetővé tétele, azonban nem passzív eutanázia a kánonjog szerint (míg a világi jogi és a közbeszéd értelmezése szerint igen), hanem az Isten akaratába való belenyugvás. Az eutanázia, ahogy az abortusz is, a kánonjog szerint önmagától beálló kiközösítést von maga után.

Frenkl Róbert, a Semmelweis Egyetem volt professzora elmondta: ötven éve még visszaélés lehetett volna az eutanázia, például azért, hogy valaki hamarabb hozzájusson örökségéhez. A jognak viszont szabályoznia kellene a meglévő orvosi gyakorlatot, mert nincs rosszabb, mint a szabályozatlan gyakorlat. Jézus gyógyításaiból kell kiindulni, azonban szerinte a Bíró László által is említett pápai megnyilatkozásokból a katolikus egyház jelenlegi, eutanáziával kapcsolatos álláspontjával éppen ellentétes következtetések is levezethetőek. Frenkl Róbert rámutatott: nehéz konszenzust kialakítani a kérdésben, ebben sosem lesz egység, úgyhogy ami marad, az „mindenek felett a szeretet". Ma a legtöbben elidegenedve, egyedül, a kórházban halnak meg, régen a családtól övezve, otthon hunytak el az emberek. Ezért fontos az otthon meghalás joga. Frenkl szerint az embernek van egyfajta minőségigénye: ezért ha mindent megtettünk, és mégis azt szeretnénk, hogy legyen vége, akkor legyen vége.

Az előadásokat követő vitában az egyik felszólaló, aki gyakorló orvos, úgy vélekedett: a betegség természetes lefolyásának védelme elavult szemlélet, mivel ma már a beavatkozások miatt alig van betegség, ami természetesen folyik le. Vajon a lélegeztetőgépen tartás és az évekig való táplálás a betegség természetes lefolyásának része-e? – tette fel a kérdést.

Bitó László megjegyezte: szerinte Jézus pár órás szenvedése semmi volt számos mai ember évekig tartó szenvedéséhez képest. Szerinte II. János Pált felhozni példának nem szabadna, mivel neki megadatott, hogy orvosokkal körülvéve, személyes támasz mellett haljon meg, míg ez sokaknak nem áll rendelkezésére. Ő úgy véli, abszurd, hogy ahol a betegnek joga van ahhoz, hogy maga bevegye végzetes gyógyszerét, ott nem asszisztálhatnak neki orvosok, hozzátartozók: például akinek nyelőcső-rákja van, maga megihatja az életét kioltó italt, ám ezt nem tudja megtenni, orvosa viszont nem adhat be neki injekciót. Vagy hogy akit újraélesztenek, nem dönthet élete folytatásáról annak tekintetében, hogy vajon szenvedett-e életre szóló károsodást, de azt kikötheti előre, hogy esetleg ne élesszék újjá. Azaz: nem dönthet életéről saját maga, várható életminőségének tudatában.

Egy másik hozzászóló kifejtette: a probléma láthatóan az élet védelmének és az önrendelkezési jognak az ütközése, mivel mindkettő természetjogi kategória. Az államnak pedig mindenképp etikai alapon kell szabályoznia, ugyanis bármilyen szabályozást is hoz, mindegyik etikai tartalmú lesz. A jog viszont csak akkor hatékony, ha illeszkedik társadalmi közegéhez. Azaz az élet végének kérdése „a mindenható pozitivista ember megtorpanása".

Hegedűs Katalin, a Semmelweis Egyetem adjunktusa a hospice-ról beszélt. Ő is hangsúlyozta, hogy a haldokló az újkorban magára marad, és nem kap lelki támaszt, csak orvosi segítséget. A jó halálhoz hozzátartozik, hogy fájdalommentes, része a nyílt kommunikáció és hogy választott helyen történjék, valamint hogy a haldoklónak személyes és pszichés támaszt kell adni. Az eutanáziát Hollandiában 80 százalékban a szenvedéstől való félelem miatt kérik a betegek, de a további okok között jelentős a kiégés, a depresszió és az elviselhetetlen fájdalom is. Az eutanázia azonban deffenzív magatartás, ami csökkenti az orvostudomány kreativitását is, hiszen lehetőségével nem szükséges újabb gyógymódok kutatása. Ma már azonban lehetőség van a „terminális palliatív szedáció"-ra, azaz a tartós altatásra, ami azonban maximum 6-8 napig alkalmazható, lényege pedig a pszichés szenvedés megszüntetése. Hegedűs Katalin szerint az eutanázia ellentétes a palliatív kezelés filozófiájával. Belgiumban informálási kötelezettség áll fenn, és a haldoklók kérhetik a hospice-t az eutanázia alternatívájaként.

Látható, hogy az ember haldoklásában való segítségnyújtást, a személyes odafordulást mindenki fontosnak tartja, ahogy mindenki az emberi méltóság és az élet védelmében áll ki az eutanázia ellen – vagy éppen mellette. A terápiás túlbuzgóságot mindenki elítéli, azonban a gyakorlatban eltérnek a vélemények arról, hogy ez mit jelent: az élet vegetatív szinten korlátlan ideig meghosszabbítható. Az eutanázia mellett érvelők szerint azonban az ember méltósága csökkenhet szenvedésével és azzal, hogy magára hagyják a kórházban. Ezért szerintük részben épp azért is van szükség az eutanázia lehetőségére, mert nem mindenki kaphatja meg a hospice-t, nem mindenki kap lelki támaszt szenvedésében. A katolikus egyház szerint viszont akármennyire is szenved valaki, és akármennyire is leépül, magára marad, méltósága ugyanolyan marad, a hospice-t pedig nem az eutanázia kiegészítéseként, hanem helyette kell alkalmazni, de az eutanázia a haldokló személyes kísérésének hiányában sem lehet megoldás. Emberi méltóságunk pedig nem várható életminőségünk függvénye. A katolikus egyház mindig az élet védelme mellett foglal állást, és fontos, hogy állásfoglalását a közvélemény is megismerhesse.

Magyar Kurír

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük