Két tudós, Hrasko Gábor biológus, az Szkeptikus társaság elnöke és Balogh Béla a népszerű és ismert ezoterikus szakíró és mérnökember minden héten vitát indít. A tudomány határterületeit vizsgálják meg, s míg Hrasko az akadémikus tudományos világ nézeteit védelmezi, úgy Balogh megpróbálja a határokat megnyitni a tudományos, ugyanakkor a jelenlegi skolisztikus elveket mégis kitágító irányok felé.

–          Szükséges, hogy az embereket arra sarkalljuk, hogy gondolkodjanak el a dolgokon – mondja a két tudós, ebben a tézisben kivételesen nagy egyetértést tanúsítva. – Nem célunk, hogy bármelyikünk is megváltoztassa álláspontját, vagy erre kérje a másikat. Azt szeretnénk, ha a gondolataink elindítanák a másokban a kérdések sorozatát, s így közösen át lehet majd gondolni mindkét szemszögből azokat a kérdéseket amelyeket hétről hétre felvetünk.

A népszerű témakört, a homeopátiát, mint az orvostudomány határterületét választották első hétre a tudósok. Ám a HarmoNet új rovatában minden héten újabb és újabb témát járnak körül olvasóikkal együtt.

–          Másként vitázik egy nő és egy férfi. Másként egy tudós és egy laikus. És minden álláspont önmagában értékes, érdekes és ugyanakkor tanulságos is – mondja a HarmoNet főszerkesztője, Kolontár Elvira. – A téma kétségtelenül megosztó, ám büszkén látjuk, hogy olvasóink intelligens, vitaképes emberek. Talán ritka a mai online kommunikációban, de mi akár kiírhatjuk azt is, hogy „trollmentes övezet".

A Harmonet oldalán hétről hétre jelentkező új rovat, a „Két férfi, egy eset" azokat a gondolkodó és gondolatait szívesen megosztó embereket várja, akik örömmel néznek a tudományos kutatások és a spirituális tézisek világába és igyekeznek megtalálni a közös halmazt.

http://www.harmonet.hu/ket-ferfi-egy-eset/

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük