Kónya Péter, a Fegyveres és Rendvédelmi Dolgozók Érdekvédelmi Szövetségének elnökeKónya Péter, a Fegyveres és Rendvédelmi Dolgozók Érdekvédelmi Szövetségének elnöke

Elfogadhatatlan a szakszervezetek számára az a kormányzati szándék, miszerint valamilyen formában felülvizsgálnák a nyugdíjkorhatár elérése előtt szolgálati nyugdíjba vonult fegyveres és rendvédelmi dolgozók státuszát – sem a rendvédelmi, sem a honvédségi szakszervezet nem tudja elképzelni, hogy ésszerű módon megvalósulhatna az ő újbóli foglalkoztatásuk. Nem beszélve arról, hogy jogszabály alapján vonulhattak nyugdíjba, aminek visszamenőlegesen megváltoztatása nem elfogadható – nyilatkozta a  Duna Televízió Közbeszéd című műsorában hétfő este Kónya Péter, a Fegyveres és Rendvédelmi Dolgozók Érdekvédelmi Szövetségének elnöke, és  Mészáros Melinda a Honvédszakszervezet alelnöke. A szakszervezeti vezetők egyértelművé tették: tárgyalni szeretnének a kormányzattal, ám a kollégáik szerzett jogairól továbbra sem mondanak le.

Rendvédelmi területen harmincezer, honvédségi területen tízezer embert érintene a kormánynak az a terve, mely szerint valamilyen módon felülvizsgálnák a szolgálati nyugdíjba vonult, de az öregségi nyugdíjkorhatárt még el nem ért kollégák státuszát. Elképzelhetetlennek tartjuk, hogy ennyi embernek beosztást és munkát tudnak biztosítani, miközben a közszférában leépítések zajlanak – nyilatkozta Kónya Péter a Közbeszéd stúdiójában.

A szakszervezeti vezető hozzátette: elhangzott a belügyminisztertől, hogy az ilyen módon visszahívott rendvédelmiseket a közmunka-programokban kívánják majd alkalmazni. "Nem mint kaszásokat és szemétszedőket, hanem például mint irányítókat, egyenruhában" – tette hozzá a szakszervezeti vezető.

Kínáljanak magasabb bért, ha szükség van a szaktudásra

Azon túl, hogy az újbóli foglalkoztatás megvalósítására nem látnak ésszerű módot, további probléma, hogy az illető személyek törvényben garantált módon vonultak szolgálati nyugdíjba; vagy azért, mert egészségkárosodás miatt alkalmatlanná váltak a szolgálatra, vagy önhibájukon kívül megszűnt a beosztásuk. Ezek után, belenyúlni az egzisztenciájukba, a családok életébe, úgy, hogy visszamenőleges hatállyal megszüntetik a szerzett jogaikat – ezt elképzelhetetlennek tartjuk- hangoztatta Kónya Péter.

Szerinte a megoldás az lenne – amennyiben szükség van ezen emberek munkájára és szaktudására -, hogy biztosítsanak számukra olyan fizetést, amiért önként visszatérnek a szolgálatba. 

Nincs kormányzati tárgyaló?

A honvédségi szakszervezet több szempontból is csalódott a belügyminiszterrel folytatott legutóbbi informális egyeztetés kapcsán – tette hozzá az elhangzottakhoz Mészáros Melinda, a Honvédszakszervezet alelnöke; a belügyminiszter ugyanis az ő esetükben a honvédelmi tárcával javasolt megbeszéléseket, így ők csupán hallgatóságként ülték végig a tanácskozást. 

Mint mondta: a demonstráció estéjén a Kossuth téren úgy ítélték meg: Pintér Sándor a kormányzat képviseletében hívta meg az ott lévő szakszervezetek vezetőit az egyeztetésre. Kiderült azonban, hogy ő kizárólag a rendvédelmi szféra szakszervezeti vezetőivel kívánt informális beszélgetésre leülni – tette hozzá Mészáros Melinda.

Megjegyezte: a kormányzat részéről ki kellene végre jelölni azt a tárgyalócsoportot vagy azt a felhatalmazással bíró személyt, aki a fegyveres és rendvédelmi szféra szakszervezeti vezetőivel leülhetne tárgyalni az általuk felvetett markáns kérdésekről.

A szerzett jogokból a honvédek sem engednek

A Honvédszakszervezet alelnöke úgy látja: ha kell, szétbontják az eddigi követelés-csomagjukat, és készek külön-külön is tárgyalni az egyes pontokról, de ez attól függ, hogy "milyen kártyákat terít eléjük" a kormányzat. Mint mondta: nem ismerik a kidolgozás alatt álló közszolgálati életpálya-modellt, amely a rendvédelmi és fegyveres pályákon túl például a pedagógus és az orvosi pályákat is szabályozná.

Hozzátette: megkezdték a tárgyalások a HM kabinetfőnökével, és arra is ígéretet kaptak, hogy még a szerdai kormányülés előtt találkozhatnak Hende Csaba honvédelmi miniszterrel. Ezen túl kezdeményezték a honvédelmi érdekegyeztető fórum soron kívüli összehívását, amit május 17-e előtt még meg kell tartani.

"Egy dolgot azonban nagyon határozottan le kell szögeznünk: abból az állomány nem tud engedni, hogy megvédjük mindazokat a szerzett jogokat, amikkel jelenleg rendelkeznek" – tette hozzá Mészáros Melinda.

Kónya: nem tudjuk visszafogni a kollégákat

A pénteki demonstráció felvételein látszik: nem volt igazán békés jellegű a tüntetés. Hogyan értette azt, hogy nem tudják biztosan garantálni a további tüntetések békés jellegét? – tette fel a kérdést Kónya Péternek a kérdést a Közbeszéd.

A demonstrációs bizottság vezetőjeként átéreztem azt a hangulatot és azt a fajta elszántságot a kollégáimban, akik azt mondták: bármilyen áron megvédik a törvényben garantált jogaikat. Hajszálon múlt, hogy sikerült megőrizni a demonstráció békés jellegét. De azt gondoljuk, hogy ha továbbra sem vezetnek eredményre a tárgyalások, akkor mi, szakszervezeti vezetők nem fogjuk tudni visszafogni a kollégáinkat – szögezte le Kónya Péter a Közbeszéd stúdiójában. Az adásban azonban arról is beszélt: abban bíznak, hogy a kormányzat megértette az üzenetüket,miszerint nem tudják elfogadni a Széll Kálmán Tervben velük kapcsolatban kijelölt irányvonalat, és mihamarabb érdemi tárgyalások kezdődnek és érdemi párbeszéd kezdődik a kormányzattal. 

Szöveg: Pintér Attila/ Duna Televízió.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük