Konyhatündérország
6 perc olvasásTalán már önmagában a címadás nyelvi leleménye is elegendő volna, hogy felhívja a figyelmet erre a könyvre, ám a tartalma még sokkal érdekesebb. Mi több, az állítás igaz akkor is, ha tekintetbe vesszük, hogy szakácskönyvekből jelenleg némi túlkínálat mutatkozik.
Korcsmáros Nóra nevét évekkel ezelőtt a nagysikerű Operabálok szervezése kapcsán ismerte meg az ország. Azóta nemcsak a bál, de az ő életének menetében is komoly változás állott be. Háromgyerekes családanyaként figyelme a konyha felé fordult, ám – ahogy azt már tőle korábban megszoktuk – itt is képes volt különlegeset létrehozni. Hat évvel ezelőtt erről már megjelent egy könyve, annak is ugyanez volt a címe, csak akkor még nem viselt számot. Ez a mostani, a Konyhatündérország 2, az eltelt időben létrejött és kipróbált újdonságokat tartalmazza. Csupa olyat, amit akármelyik háziasszony is képes elkészíteni, egyik sem igényel túl sok pénzt vagy túl sok időt. Így azután igazzá válik a könyv címe is: ahol a sok finom étel készül, az valódi Tündérország, aki pedig benne dolgozik – ő a konyhatündér. A birodalma nem is lehetne más: Konyhatündérország. A könyv négy részből áll. Az első még visszatekint az előző kötetre, ugyanis abból kimaradt egy csoport. Az akkori Háziasszony-iskola legfiatalabb társasága, a mindössze hétéves tündérpalánták. Azt gondolná az ember, hogy az ő körükben még a játékos, egyszerű, de lehetőség szerint mutatós ételek lennének népszerűbbek – nem így történt. A legtöbbjük érdeklődését, furcsa mód, a lasagne ragadta meg. Vannak, akik azóta sem lettek hűtlenek a főzéstudományhoz, szerepelnek is ebben a könyvben, amint éppen néhány kitűnő recept megvalósításán szorgoskodnak. A sort persze a lasagne nyitja, de van mellette még számos kedvelt édesség, mint például az almás muffin – aminek a dekorálásához kapunk tanácsokat – vagy a profiterol és hasznos lehet a diétás csokis fatörzs. Különleges reggelit kínál a színes omlettszendvics. A második rész a „Lilivel a konyhában” címet viseli és az olvasó betekintés kap: milyen is az élet egy kisbabával – együtt a konyhában. Kezdve onnan, hogy a picit hordozókendőbe bugyolálva kell főzés közben tartani, egészen odáig, amikor már bevonható a játékba, mert hiszen neki még az, ha a formával kivághatja a tésztából a sütemény figurákat. Bizonyosan nagy élmény számára, hogy az ő közreműködésével készül el a sós rénszarvas süti. Igen egyszerű, mindössze öt alkotórészből áll. Kell hozzá tehéntúró, vaj, liszt, sütőpor és só. Persze a kiszaggatáshoz bármilyen más forma is használható. Nem sokkal bonyolultabb a szilvás palacsintafelfújt sem. Tízpercnyi munka, húsz perc a sütőben – és már készen is van! A gyerek-szülő közös sütögetős receptek listáján pedig bizonyára az első helyre kerül a színes, cukorkás díszes keksz. A színes díszítés elkészítését bátran a gyerek fantáziájára bízhatjuk.
Két és fél évvel ezelőtt az életmódváltás mellett döntött Korcsmáros Nóra. Az oka roppant egyszerű volt: nem tetszett önmagának, az akkor készült nyaralási fényképeken. A hiúságom szólalt meg bennem – mondta el most, a könyv bemutatásakor. Bár tisztában voltam vele, hogy a sok édesség evés nem tesz jót nekem. Legelőször azt kezdtem el csökkenteni, de nem úgy, ahogy sokan próbálják, hogy akkor most semmi édességet nem eszem. Tudtam: lelkileg nem bírnám ki! Minden nap megengedtem magamnak egy falatot valamiből, így ezen a téren is megvolt a napi „boldogságforrásom”. Közben átalakult az ízlésem és már nem vagyok olyan édesszájú. Van olyan sütemény, ami régen a kedvencem volt, ma már nem szeretem, túl édessé vált nekem. De nemcsak az édességekre vonatkozik ez az életmódváltás. Odafigyeltem olyan dolgokra is, hogy nem veszek többször egy ételből, legyen elég belőle egy tányérral. Igyekeztem este hat után már nem enni. Mindig is szerettem a zöldséget, most szempont lett a még több zöldség, így egyéb téren is csökkenteni tudtam a szénhidrát bevitelt. Szerencsére a család is jól fogadta a változásokat, a nagyfiamnak még egy kis vegán korszaka is volt. Kipróbált ilyen ételeket. A család egészére viszont inkább a sok hús – sok zöldséggel étrend a jellemző. Így hát nem hiányozhat a könyvből az aszalt áfonyás-kolbászos- édesburgonyás egytálétel, az ugyancsak édesburgonyás frankfurti leves vagy a cukkíniből padlizsánból vegyesen készült muszaka, bárány-, marha- vagy sertéshúsból, kis vörösbor sem árt belé! No meg ott van még a lecsó, amibe egy kis cukkíni is kerül – súgta meg a szerző, aki azért mégsem tagadta meg teljesen régebbi önmagát. A könyv negyedik része az édességekről szól. Elvégre az ünnepek elképzelhetetlenek ünnepi desszertek nélkül – nem igaz? A karácsonyi menü minden háziasszony számára kihívás, hát még, ha az iskolába is vinni kell valami nyalánkságot! A karácsonyi marcipános süti alapja piskótatészta. Csillag, szív vagy fenyőformával kiszaggatjuk, ha megsült és vajkrémmel ragasztjuk rá az ugyancsak formára vágott marcipánlapocskákat – kész! Tortaformában, darált kekszből, cukorból készül a sajttorta alapja, sütés előtt még durvára tört vagy darált diót keverünk bele. Megszórjuk bármilyen friss gyümölccsel, leöntjük a mascarponés krémmel. A trükk: a formát több réteg alufóliával alaposan körbecsomagoljuk, úgy hogy az oldalára is jusson. Magas falú tepsibe 1-2 ujjnyi vizet öntünk, belehelyezzük a becsomagolt torát, 120 fokon 90 perc alatt készre sütjük a gőzfürdőben. Több órányi hűtés után vágjuk csak fel.
Korcsmáros Nóra:
Konyhatündérország 2
Magánkiadás – 2020
Gyomai Kner Nyomda
ISBN 978-963-9833-74-6
Recepteket miért nem közöl, az lényeges lenne, úgy lenne teljes. Jó lenne a válasz, köszönöm.