2024.december.21. szombat.

EUROASTRA – az Internet Magazin

Független válaszkeresők és oknyomozók írásai

Közös időnk ’89-90 – Közösségi kiállítás másként

2 perc olvasás

Alighogy megnyitott a Magyar Nemzeti Múzeum Közös Időnk ’89-90 című időszaki kiállítása 2020. február 28-án, a koronavírus járvány miatt néhány hét múlva ideiglenesen be kellett zárnunk. Ez azért is különösen fájdalmas volt számunkra, mivel a közösségi kiállítás döntően a több mint ötven felajánló által átadott homogén tárgyi anyagra épül, és a múzeum saját, 1989-re reflektáló gyűjteményi darabjai csupán kiegészítik ezeket.

mnm 12019. január 28-án intézményünk felhívást tett közzé, amelyben arra kértük honfitársainkat, hogy osszák meg velünk korabeli történeteiket, illetve tárgyi emlékeiket. Az év során folyamatosan gyűltek a tárgyak, fényképek, plakátok, iratok a múzeumban, miközben több tucatnyi, különféle programot szerveztünk a Közös időnk projekt köré, és alig vártuk, a múzeum tereiben is megmutassuk közösségi összefogásunk eredményét.

A Magyar Nemzeti Múzeum Nobel-termében megrendezett kiállítás jelen pillanatban is Csipkerózsikaként várja a mielőbbi újranyitást. Az adományozókat, kölcsönzőket, a projektet támogató közösségeinket azonban nem szeretnénk megfosztani a közösen létrehozott kiállítás élményétől, ezért úgy döntöttünk, hogy a virtuális térben újra megrendezzük azt, méghozzá a Magyar Nemzeti Múzeum Esztergomi Vármúzeumának a nagytermében. Ezzel a helyszínváltozással is jelöljük, hogy a két kiállítás nem ugyanaz, a virtuális és az analóg tér másfajta befogadói élményt jelent.

Élvezzék újonnan megnyitott virtuális kiállításunkat, és reméljük hamarosan találkozunk majd a Magyar Nemzeti Múzeum falai között is!
Kövessen minket a facebookon, ahol a múzeumi világnap alkalmából Varga Benedek, a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatója május 18-án 21 órától tartja a virtuális kiállítás megnyitóját!

A nagy adatforgalom miatt javasolt a wifi használata!

EZ IS ÉRDEKELHETI

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Alapította : Pósvári Sándor - 1973. Powered by WebshopCompany Ltd. Uk Copyright © All rights reserved. 2025©