„Krisztussal Ezer Esztendeig” – Pünkösdi Búcsú Csíksomlyón

Csíksomlyó 2009. május 30.443. alkalommal gyűlt össze Csíksomlyón több százezer ember, hogy részt vegyen a búcsún. A helyi idő szerint 12.30-kor kezdődött ünnepi szentmisét Bábel Balázs kalocsa-kecskeméti érsek mutatta be. A búcsú különlegessége, hogy idén számos magyar településen mutattak be szentmisét a csíksomlyóival egy időben.

A zarándokokat a ferences rend tartományfőnök-helyettese köszöntötte. A szentmisében megemlékeztek az Erdélyi Egyházmegye alapításának ezredik, illetve a ferences rend pápai jóváhagyásának nyolcszázadik évfordulójáról. „443 évvel ezelőtt őseink itt kérték a Szűzanya segítségét" – mondta Jakubinyi György gyulafehérvári érsek a szertartás elején, majd köszöntötte Bábel Balázs érseket. „Ezeréves múltunkban több mint 900 esztendőn át Szent István akaratából egyházmegyénk alapítója döntése szerint az Erdélyi Egyházmegye a Kalocsa-Bácsi Érsekséghez tartozott a román konkordátumig. Éppen ezért méltó és igazságos volt, hogy az az érsek jöjjön el hozzánk és hirdesse az igét, akihez tartoztak az erdélyi hívek, az erdélyi püspökség, az ezeréves történelem 90%-án át" – fogalmazott Jakubinyi György. Ezután köszönetet mondott a ferences szerzeteseknek, hogy immár közel 700 éve őrzik a somlyói szentélyt.

Bábel Balázs érsek szentbeszéde Csíksomlyón

Elhangzott 2009. május 30-án, szombaton Csíksomlyón.

Krisztusban szeretett testvéreim!

Isten előtt egy nap ezer év, ezer év egy nap – tanítja Szent Péter apostol. Nekünk azonban beláthatatlan hosszú idő az ezeréves Erdélyi Egyházmegye története, amely mint hallottuk érsek urunktól, majd' ezer évig a kalocsai érseki tartomány része volt. Úgy is jöttem ide, mint a szent koronát hozó Asztrik érsek 90. utóda. Beláthatatlanul hosszú idő a 800 éves ferences rend története. S mégis, ezek a jubileumok ebben az ünnepi órában összekötnek bennünket múltunkkal, jelenünkkel s remélhetőleg 1000 évnél is tovább tartó jövőnkkel. Összetartanak és összekötnek mindazokkal, akik a közös keresztény hitben, a nemzettudatban mint magyarok, székelyek, csángók magyarnak, székelynek, csángónak vallották és vallják magukat.

Pünkösd szombatján várjuk a Szentlelket, s mint egykoron Szűz Mária az apostolokkal, együtt imádkozva kérjük életünkre, nemzetünkre a Szentlélek ajándékait. A Szentlélek Úristen árasztja ajándékait, a közismerten hét ajándékot, de más karizmákat is, és érdemes szemügyre vennünk, hogyan teljesedett be Szűz Mária életében ezeknek az ajándékoknak a sorsa, és milyen tanulságokat vonhatunk le ebből a magunk számára. Adja a Szentlélek az értelem, a tudás és a bölcsesség ajándékát. Ő a nagyokosságú Szűz. Vagy mint ahogy költőien imádkozzuk a loretói litániában, a Bölcsesség széke. Ha egyszer Jézus Krisztus Isten megtestesült bölcsessége, akkor az ő édesanyja részesült belőle. Ő a Bölcsesség széke. De megkérdezhetjük: ki a bölcs? A bölcs az, aki nemcsak néhány évre tekint hátra vagy előre, hanem a leghosszabb távon, mondhatni az örökkévalóság fényénél – mint ahogy régen a latinok mondták, sub specie aeternitatis – szemléli saját sorsát és nemzetét.

Hogyan tekintsünk történelmünkre? Egy francia származású amerikai történész azt írja: ha valaki mélyebben meg akarja ismerni a történelmet, annak társalkodnia kell Istennel. Szűz Mária társalkodott Istennel. Híres hálaadó éneke, a Magnificat egyben rejtett történelmi visszatekintés is, hiszen benne van az, hogy nemzedékről nemzedékre mit tett az Isten. Fölfedte benne Isten gondviselését és vonalvezetését. Hiszen akkor, Szűz Mária korában a választott nép majd' kétezer éves történelmet tudott maga mögött. Látta, hogyan szórta szét a gőgösöket, hogyan taszította le trónjáról a hatalmasokat, és hogyan emelte fel az alázatosokat. És Szűz Mária előtt ott volt saját nemzetének sok-sok megpróbált időszaka, nevezetesen a babiloni fogság is, amikor az egyik legnagyobb próféta, Izajás jelképesen az egyik fiának ezt a nevet adta az ellenségre utalva: „rabolj gyorsan, prédálj hamar". S vigasztalásul a másik fiának: „a maradék visszatér".

Valami hasonlatosságot érezhetünk, ha a magunk sorsára és arra az ezeréves történelemre is gondolunk, ami ezen a tájon Szent István király korától az első föltételezett Buldus püspöktől egészen a legutóbbi idők „emberkatedrálisaink", hogy Illyés Gyula szavát használjam Márton Áronig és az ugyancsak hozzá mérhető vértanú lelkületű Jakab Antalig ezen a tájon ennek a népnek, ennek a nemzetnek jutott. Mert benne vannak a török és tatár harcok, a háborúk fájdalmai, az ország feldarabolása. S amire már jól emlékszünk, a falurombolás már-már azt a víziót vetítette elénk, hogy megsemmisülünk. És mégis itt vagyunk. Mert a sokszor nehéz időkben az a ferences rend, amelyik például magyar földön az én megyémben egyedül a 150 éves török hódoltság alatt ápolta a katolikus hitet, úgy ápolta ezen a tájon. És hogy munkája nem volt hiábavaló, arra példa az, hogy itt vagyunk. Meg kell látnunk a múltban Isten gondviselését, mert a múlt erős gyökér, jelen és jövő belőle él. Fel kell benne fednünk Isten vonalvezetését. A múlt a mi reményünk. Meg kell látnunk a magunk sorsában és az általunk áttekinthető időben is, hogy mit tett az Isten. Mert nem is olyan rég, mintegy 20 éve a porba hullott egy világhatalom. Szintén Izajás szavai jutnak eszünkbe. Mert a nagyhatalmak olyanok, mint a vödrön a vízcsepp. És szemünk előtt lelöktek egy hatalmast a trónjáról. Még a televízió is mutatta. S ha a magunk sorsára gondolunk, kérem mindannyiukat, kedves testvérek, fedjék fel az Isten gondviselését.

Szabad legyen egy saját példával előállni, semmiképpen sem a dicsekvés szándékával. Papnövendékek voltunk, s akkor mintegy nyolcan nagy mennyiségű könyvet hoztunk át ide Erdélybe. Megszereztük rá a pénzt, keresztény, katolikus és magyar könyvek voltak. Idejöttünk, vagyis ide szerettünk volna jönni, hogy elhozzuk ezeket áldott emlékű Márton Áron püspöknek és a gyulafehérvári kispapoknak. A határnál, ahogy akkor mondták, lebuktunk. Utóbb kiderült, hogy nem a vámosoknak az ébersége, hanem a hálózat ébersége volt az, amely előre jelentette, hogy jönni fogunk. Kiutasítottak bennünket, útlevelemet elvették, a tortúrát nem mondom el ami '89-ig tartott. Ha nekem akkor papnövendék koromban azt mondja valaki: „te egyszer itt fogsz állni, és prédikálni fogsz Erdély és Magyarország népéhez", nem hittem volna. És saját életemen át látom, hogy annak, aki Isten ügyéért fárad, az egyházáért, Isten már ezen a földön is visszafizet. Mert Istent nem lehet nagylelkűségben felülmúlni. Ezt fedezzük fel saját életünkben is. Még ha most megpróbáltatásban is élünk, mert a Szentlélek a lelki erősség adományát is adja. Mint ahogy adta Szűz Máriának, aki állt a kereszt alatt és nem rogyadozott. Ő akkor is hitte, amit 33 évvel korábban mondott neki az Angyal: Isten neki adja atyjának házát és uralmának nem lesz vége. Hitte a kereszt alatt is, amikor fiát megfeszíteni látta. És ahogy Szent Pál mondja, lelkében meghalt és lelkében feltámadt az ő fiával. Pedig ott nem jött a szabadító angyal, mint ahogy jött egykoron Ábrahámnak, amikor Isten őt próbára tette, hogy áldozza fel fiát. Neki mindent el kellett szenvednie. Éppen ezért rá kell tekintenünk bajainkban, hogy lelki erőt kaphassunk, hiszen ő a mi égi édesanyánk.

Nemrég hallhattunk egy kísérletről, amit Oxfordban végeztek el 12-12 önkéntes egyetemistával. Nem tudták, hogy mire kérik fel őket. Az egyik csoport hívő katolikusokból állt, a másik pedig kifejezetten nem hívőkből. Két képet mutattak nekik. Az egyik Leonardo da Vinci Hermelines hölgye, a másik Sassoferrato Mária-képe. Mindkettő egy hölgyet ábrázolt. S miközben a kísérletben részt vettek, elekrosokkokat kaptak. Ma már mindenféle eszközökkel lehet mérni a fájdalmat. Azt vették észre, hogy a nemhívőknek, bármelyik képet nézték, semmit sem jelentett a fájdalom enyhítésében a kép látványa. De akik katolikusnak vallották magukat, azt mondták, és azt is lehetett tapasztalni, hogy amikor Szűz Mária képét látták, nem érezték úgy a fájdalmat, hanem azt érezték, hogy valamiféle gondviselés és segítő anyai kéz óvja őket. Ezen lehet vitatkozni világnézettől függően, de azért ez elgondolkodtató. Ha egyszer Szűz Máriára bízta Jézus apostolán keresztül az őt követőket, akkor fájdalmainkban miért ne fordulhatnánk mi is hozzá? A kegytemplomban az a sok-sok hálatábla arról tanúskodik, hogy Szűz Mária ügyes-bajos dolgokban megsegítette a hozzá fordulókat. Isten a tudója, hogy hányan voltak. Mert az csak egy töredék. Hát mi is odafordulunk hozzá, mert a világ és benne a mi magyar népünk is nagy válságban van. Azért hozom elő magyarországi életünk gondjait és bajait, mert az ottani élet kivetül a világ összes magyarjára, és ha jól meggondoljuk, mi minden megosztó szándék ellenére egyetlen nemzetet alkotunk.

Most sokan csak azt érzik, hogy gazdasági válság van, drágább lesz minden. Ezt mindenki érzi. Akik mélyebben látnak, azt mondják, erkölcsi válságban vagyunk. De még mélyebbre kell tekintenünk, mert az erkölcs nem áll meg önmagában. Támaszt kíván. Már Dosztojevszkij megmondta: ha nincs Isten, mindent szabad. És az újkori ember elveszítette komoly istenhitét immár 300 éve. Azóta egyre lejjebb csúszunk. Először megvolt még az erkölcsi érzék a jó és rossz iránt. De aztán az is megszűnt. Az erkölcsi válságban a bűn a botrányig ért és korrumpálódott minden, ezt követte az értékválság. Hogy mit jelent ez? Azt, hogy a mai világ mindent a pénzzel mér. Ez az egyedüli mérce. Nem véletlen, hogy a mi Urunk az összes bűn közül az Istennel szemben a pénzt állította. Mert a többi bűnből sokkal könnyebb felállni, mint a pénzimádatból. Ma ott tartunk, hogy az áldozatos munkakörökben dolgozó emberek, legyen az tanító, ápoló vagy egy pláza dolgozója, egy hónap alatt nem szerez annyi jövedelmet, mint e világ gazdagjai egy óra alatt, akik jókor vannak jó helyen. Ezt a válságot és értékválságot nagyon könnyen az államcsőd is követheti.

S milyen fájdalmunk van még az erkölcsi válságban? Hogy az emberiség őssejtjét, a családot rombolják. Minden más együttélést fel akarnak emelni a család rangjára, miközben a családok támogatása csökken. Növekszik az abortuszé. Még a prostituáltak is kapnak újabban állami támogatást. De a családok helyzete egyre inkább megnehezedik. A maradék ifjúságot pedig megrontják. Még sokan nem tudják, de majd tudni fogják, mert mindenhová beszivárog ez az új kór, a gender-program, hogy mindenki döntse el szabadon, hogy férfi vagy nő, homoszexuális vagy transzszexuális vagy transzvesztita vagy heteroszexuális akar lenni. Mindegy, döntse el szabadon! Aztán még ha ez sem elég, először az enyhe kábítószereket ajánljuk nekik, majd a még keményebbeket, hiszen ez jövedelmet hozhat az államnak. Eddig mindig azért tudtunk fölemelkedni, mert többen születtek, mint ahányan meghaltak. Mára megfordult ez a rend. Föl kell ébrednünk, mert a családokat, fiataljainkat tudatosan rontják meg. Kihaló nemzetté leszünk és valóra válik nemzeti imádságunk szerzőjének, Kölcsey Ferencnek a jóslata, amit Zrínyi második énekében ír: „És más hon áll a négy folyam partjára, / Más szózat és más keblü nép…" Ne adja Isten, hogy ez beteljesedjék rajtunk!

Mit hoz a jövő – megkérdezhetnénk. Hiszen a mi múltunk a reményünk. Így fogalmazódott meg ennek az egyházmegyének is a programja: Krisztussal ezer esztendeig, amelynek nagyszerű kétértelműsége van. Mert nemcsak a múltra utal, hanem a jövőre is. Milyen jövőkép áll előttünk? Évekkel ezelőtt hallottuk azt az egetverő gőgös kijelentést egy politikustól: „a Magyarok Nagyasszonya levette rólunk a kezét. Majd mi gondoskodunk a magyarokról." Egy másik azt mondta: „jóléti rendszerváltást hozunk". Én ezt a politikust közelről ismerem. S mi a valóság? Kisemmizettek lettünk. Elviselhetetlen, kifizethetetlen adósság jármában nyögünk. Aki ma megszületik, adóssággal születik. Az egyre növekvő munkanélküliség, a kilátástalanság, a depressziós lelkület egyre több embert szorít le a mélyszegénységbe, statisztikai adatok szerint több mint hárommillió embert. A legjobbak közül, a tehetségesek közül sokan kivándorolnak, másutt keresnek megélhetést. Innét is, Erdély földjéről és tőlünk is. A demoralizált iskolákról már ne is beszéljünk, ahol már nem lehet követelményt támasztani, nem lehet fegyelmezni, hogy növekedjék a funkcionális analfabéták száma és a legyőzhetetlen tudatlanságban szenvedő tömegé.

Emberileg nincs már remény. És mégis, társadalomlélektani vizsgálatok bizonyítják, elég kezünkbe venni Kopp Máriának és kutatócsoportjának a múlt évben megjelent hatalmas monográfiáját: az elkötelezetten hívő, vallásos emberek és családok jobb testi-lelki állapotban vannak, nagyobb náluk a gyermekvállalási kedv, és még a várható földi élettartamuk is hosszabb lesz. Hát ez az Isten humora: mi az üdvösségre vágyunk, és már ezen a földön is hosszabb életet ad nekünk. A Szentlélek jótanácsokat is ad, mint ahogy adott Szűz Máriának. Ott volt a kánai menyegzőn, és egy megszívlelendő szót mondott mindörökre. Azt mondta a szolgáknak: „Tegyétek azt, amit Jézus mond!" Mi is tegyük azt! Mit mond nekünk Jézus? Keressük parancsait: Ti elsősorban keressétek Isten országát és az ő igazságát! Szüntelenül imádkozzatok és bele ne fáradjatok! Úgy szeressétek egymást, ahogy én szerettelek titeket! S mindezt részletezi a hegyi beszédben és a nyolc boldogságban, amely magában foglalja a Tízparancsolatot. De még több is annál, mert nem a tilalmakra, hanem az eszményre hívja fel a figyelmünket. Jézus Krisztus a mi örök eszményünk. Mert ő a hegyi beszédnek, s benne a nyolc boldogságnak a rejtett alanya. Őt kell követnünk. Amikor boldogságot ígér a szegényeknek, akik úgy szegények, hogy le tudnak mondani az anyagiakról és másokért élnek. Akik mások szomorú sorsát megosztják. Akik lemondanak a szemet szemért elvről. Akik munkálják egymás között a békességet. Akik igazak szeretnének lenni Isten előtt, nem a népszerűségi listák szerint szeretnének kitűnni, hanem Isten előtt akarnak igazak lenni. Akiknek gondolata, szava egybevág. Gondoljunk a lélekben tisztákra. Tőlük egészen távol áll a hazugság. Mert a hazugság atyja az ördög. Ez a tisztaság olyan életformát kölcsönöz, amit sokszor üldöznek. De amellett akkor is ki kell állni, ha üldöznek bennünket. És gondoljunk a végítéletről szóló nagy beszédére, amikor a jobbján és balján állókhoz szól az Úr. „Éhes voltam és ennem adtatok, szomjas voltam és innom adtatok." Ismerjük. A szociálisan rászorulókra gondunk legyen! Ezekből a parancsokból fejlődött ki az irgalmasság testi és lelki cselekedete, amely Európát kereszténnyé tette. Ha ezek megvalósítására törekszünk, akkor nemzetünk megmarad, újjászülethet és még azt is remélhetjük, hogy a végítéleten jobbjára állít bennünket.

Az Úr elküldte a Szentlelket, a másik vigasztalót. Hogy eszünkbe juttasson mindent, szavait elevenné tegye, magyarázza és időszerűsítse. És ezek a szavak új életre kelhetnek, mert Jézus tanítja, aki az út, az igazság és az élet. S ezeket meg kell fogadnunk és együttesen nekünk, akik szívünkön viseljük keresztény és magyar voltunkat, egymást kell segítenünk.

Körülbelül két hete egy férfi bejelentkezett a kalocsai érsekségen. Csak velem akart beszélni, de egy percben. Azt akarta, hogy a nevét is hagyjam teljes inkognitóban. Azt mondta: amikor majd itt imádkozzuk a Miatyánkot, fogjuk meg egymás kezét. Mondtam neki, ezt nem írja elő a liturgia, a papnak egyébként is feltárt kezekkel kell lenni. De a gondolat szép, hogy mi összetartozunk.

A szintén nyolcszázadik évfordulóját ünneplő egyetlen magyar alapítású rend, a pálos rend – amelynek rendfőnöke, Bátor Botond most velünk egy időben misézik most Pilisszántón – úgy alakult meg, hogy Boldog Özséb a Pilisben a tatárjárás után, amikor megérte fiatalkorában, hogy sok széthúzás miatt is jutottunk oda ahová jutottunk, akkor megpróbálta összeszedni a remetéket. Volt egy látomása: úgy mint pünkösd napján, tüzes lángnyelveket látott minden remetehajlék fölött, és azt mondta, hogy ezeket egyesíteni kell. Egyik papköltőnk meg is verselte ezt: „Kicsinyke lángok, ha összefognátok, lángba borítanátok a világot."

Nekünk össze kell fogni! Mert nem vette le rólunk a Magyarok Nagyasszonya a kezét! Sem a Csíksomlyói Szűz Mária, aki egy! Ő velünk van! Hozzá kell folyamodnunk, fordulnunk, úgy, ahogy ezer évvel ezelőtt a mi Szent István királyunk végső felajánlotta elkeseredettségében a koronát, úgy ajánljuk föl mi is az életünket neki. Hiszen meg kell tennünk ezt a felajánlást. Ma, ha nem lenne pünkösd szombatja, Szent István király ereklyéinek átvitelét ünnepelnénk a liturgikus naptárban. Nevezetesen arra a Szent Jobbra gondolnánk, amelyet egy kegyes csalással egy Mercurius nevű szerzetes a Partiumba elhozott, és ott kialakította a szentjobbi apátságot. Isteni csodaként megmaradt az a jobb, amely oly sok jót tett földi életében. Őrizte és védte a magyar népet, alamizsnát osztott és végső, örök szimbolikus gesztusként fölajánlotta a koronával együtt magyar nemzetét, az elkövetkező utódokat is Szűz Máriának. Hát így, ebben a nagy jubileumi évben hálaadással a Jóistennek mint gondviselő Atyánknak, mint megváltást hozó Fiúistennek, mint megújító Szentléleknek Szent István király nyomán ajánljuk fel mi is önmagunkat, nemzetünket a Szűzanyának a legősibb Szűz Máriát köszöntő imádsággal, és ezt mondjuk most együtt:

Oltalmad alá futunk, Istennek Szent Anyja! Könyörgésünket meg ne vesd szükségünk idején, hanem oltalmazz meg minket minden veszedelemtől mindenkor dicsőséges és áldott Szűz. Mi Asszonyunk, mi Közbenjárónk, mi szószólónk! Engeszteld meg nekünk szent Fiadat, ajánlj minket szent Fiadnak, mutass be minket szent Fiadnak!

Ámen

(Magyar Kurir/MKPK/ www.csiksomlyo.ro)