2022.július.01. péntek.

EuroAstra Internet magazin

Független válaszkeresők és oknyomozók írásai

KÜLÖNLEGES MAGYAR KIÁLLÍTÁS VÁRTA A LÁTOGATÓKAT AZ IDÉN 20 ÉVES PÁRIZSI NEMZETKÖZI MŰVÉSZETI VÁSÁRON FOCUS HONGROIS – ART PARIS 2018

3 perc olvasás

index_107.jpgFOCUS HONGROIS – HUNGARY FOCUS néven különleges magyar művészeti program mutatkozott be nagy sikerrel a patinás párizsi kiállítóhelyen, a Grand Palais falai között az Art Paris Art Fair művészeti vásáron 2018. április 5-8. között. Az Art Paris és az Art Market Budapest együttműködése keretében létrejött program célja, hogy a párizsi művészeti seregszemle félszáz ezres nemzetközi közönsége számára ízelítőt adjon a gazdag magyar kortárs művészeti kínálatból és Budapestre különleges művészeti helyszínként hívja fel a figyelmet.

A FOCUS HONGROIS – HUNGARY FOCUS kiállítási program az eseménynek kiemelt helyet biztosító Art Paris és az Art Market Budapest közötti partneri viszony keretében, két vezető budapesti galéria, az Inda és a VILTIN együttműködésének eredményeként jött létre. A különleges kurátori válogatás 3 magyar művészgeneráció női alkotóit mutatta be. A kiállító művészek között szerepelt egyebek mellett a nemzetközileg jól ismert Csáky Marianne, akinek művei olyan ismert műgyűjtők kollekcióiban is megtalálhatóak, mint például Yoko Ono és a legendás Arturo Schwarz, továbbá a Bloomberg „New Contemporaries“ mezőnyébe 2016-ban beválogatott Schwéger Zsófia és a fiatalabb generációt képviselő Kaliczka Patrícia, aki többek között az Eszterházy Művészeti Díj és az Unicredit ösztöndíja nyerteseként hívta fel magára a figyelmet.

A FOCUS HONGROIS – HUNGARY FOCUS program mellett az Art Paris közönsége számára már régi ismerősnek számító kiemelkedő magyar galéria, a Kálmán Makláry Fine Arts is kiállított a jelentős párizsi művészeti seregszemlén.

A magyar művészet nemzetközi bemutatásának rendkívül hatékony formája a művészeti vásárokon való kiemelt jelenlét. Olyan jellegű eseményekről van ugyanis szó, amelyek a közönség körében mindenhol rendkívül kedveltek és magas látogatottságúak. A FOCUS HONGROIS – HUNGARY FOCUS program segítségével a magyar kortárs képzőművészet egy különleges szelete mutatkozhatott be Párizsban nemcsak a művészeti szakma képviselői, hanem számtalan franciaországi és nemzetközi véleményformáló, az Art Paris hagyományosan 50 ezer feletti látogatója előtt is.” – emelte ki Ledényi Attila, az Art Market Budapest alapító-igazgatója.

Az 1999-ban alapított, idén fennállásának 20. évfordulóját ünneplő Art Paris Art Fair mára Párizs vezető, modern és kortárs művészetet bemutató tavaszi eseménye. 2018-ban 23 országból érkezett 142 galéria közel ezer művészének alkotásai várták a látogatókat.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

1973-2022 WebshopCompany Ltd. Uk Copyright © All rights reserved. Powered by WebshopCompany Ltd.