Lengyel János: A papír áldásai
5 perc olvasás 
Én többnyire mindig rendelkeztem munkavállalási engedéllyel. Csak a próbaidőnek számító első két hónap volt kivétel. Úgy döntöttem, hogy nem éri meg kockáztatni.
Én többnyire mindig rendelkeztem munkavállalási engedéllyel. Csak a próbaidőnek számító első két hónap volt kivétel. Úgy döntöttem, hogy nem éri meg kockáztatni.
Inkább keressek kevesebbet, de a helyzetem legyen biztos. Amíg nem lett kész az engedélyem, addig nem is utaztam Magyarországra. Még akkor sem, ha erre a nagyfőnök sürgetett. Az ő szempontjukból egyszerű volt a képlet: ha valakit elkaptak, kifizették a bírságot, és felvettek egy másik embert. Ellenben a pórul jártat legjobb esetben is egy évre kitoloncolták az országból. Ráadásul az útlevele indexre került, azaz bármilyen ellenőrzésnél azonnal kiderült, hogy már volt dolga a magyar hatóságokkal. Akit kitoloncoltak, az később nehezebben tudott visszatérni. A korábbi cége általában nem vette vissza. Hiszen kinek hiányzik egy „priuszos" munkás? De még nem is szóltam az ilyen esetekben szokásos eljárásról. Ha a munkahelyen fogják el az illetőt, bilincsbe verve szállítják a fogdába, mint egy köztörvényes bűnözőt. Itt felveszik az adatait. Általában az éjszakát a fogdában tölti, amíg sor nem kerül a kitoloncolás fizikai részére. Jobb esetben elviszik a szállására, hogy összeszedje a holmiját. De az is megesik, hogy ezt sem engedélyezik, a szerencsétlen munkást úgy toloncolják át a határon, ahogy elfogták.
A nagybátyám mindössze két napot dolgozott a Duna Pláza építésénél, és máris a Teve utcai rendőrpalotában találta magát. Ő nem menekült, így csak egy évre tiltották ki Magyarországról. Az egyik beregszászi munkatársa viszont megpróbált kereket oldani. A második emeletről kiugorva eltörte a lábát. Fájdalomdíj képen, mivel szökni próbált, két éves kitiltást kapott. Még jó, hogy menekülés közben nem lőtték le. Talán mindenki látott már ilyen akciókat a tv-híradóban, vagy a kereskedelmi csatornák szenzációhajhász műsoraiban. Képzelhetik, mit élhetnek át a pórul járt munkások, amikor mondjuk fegyveres kommandósok rontanak rájuk. Feltűnt nekem, hogy amíg a köztörvényes bűnözőkről készített felvételeken kitakarják azok arcát, a fekete munkán ért dolgozókét viszont nem. Nekik ez a joguk sincs meg.
Számtalan történetet hallottam arról, hogy ki milyen módon úszta meg az ilyen razziákat. Az egyik jeles kárpátaljai költő néhány társával több órán keresztül hasalt egy álmennyezetben, amíg a hatóság odalenn embervadászatot foganatosított. Egyik ismerősöm egy kéményben vészelte át a razziát. Volt olyan, akit a társai elküldtek a közeli abc-be beszerezni az ebédet, de mire visszatért, azt látta, hogy a brigádját beültették egy rendőrségi mikrobuszba. Csongori kollégám azt mesélte, hogy amikor Budapesten dolgozott, hiába sürgette a főnökét a papírok beszerzésére, az mindig halogatta a dolgot. Közel harmincan voltak a brigádban és senkinek sem volt munkavállalási engedélye. Épp a negyvenedik születésnapját ünnepelte, a hagyományoknak megfelelően nem kevés alkohol elfogyasztásával. Másnap olyan beteg volt, hogy nem bírt kimenni a munkába. Ez mentette meg a kitoloncolástól. Aznap ugyanis mindenkit elkaptak, és egy évre kiutasítottak Magyarországról. Azért ez sem rossz születésnapi ajándék.
Egy munkácsi fiatalember mesélte, hogy egyszer ebéd után elfelejtette felvenni a védősisakját. Ahogy az lenni szokott, a baj nem maradt el. Az egyik kőműves kezében kettétört egy tégla, és egy darab fejen találta, amikor az állvány alatt haladt el. Az ütéstől nem keletkezett nyílt seb, de a művezető jobbnak látta őt hazaküldeni. Mivel munkavállalási engedélye nem volt, orvoshoz nem mehetett, ezért elment a szállásra és lefeküdt. Este a hazatérő kollégáktól tudta meg, hogy nem sokkal távozása után az építkezést körbevették a rendőrök és a határőrök. Sok munkást letartóztattak és hátrabilincselt kézzel elvittek. A baleset őt ettől az élménytől megmentette. De nem is kockáztatott tovább, hamarosan hazautazott.
A razziák szempontjából legveszélyesebbek a nagy építkezések. Ide előszeretettel száll ki a hatóság, megesik, hogy egy hónapon belül többször is. De a kisebb magánházak építkezésein dolgozók sem érezhetik magukat biztonságban.
Öten dolgoztunk egy családi ház építésén. Mindannyian magyarok voltunk. Két kolléga, apa és fia hazautazott szabadságra. Helyükbe két ukránt küldtek, akik nem beszéltek magyarul. Nem volt munkavállalási engedélyük sem. Megéreztem, hogy ebből baj lesz. Figyelmeztettem őket, hogy ne hangoskodjanak, ha lehet, ne is beszélgessenek! A szomszédok ne tudják meg, hogy nem magyarok. De hasztalan volt a figyelmeztetés. A szláv népek amúgy is hangosak, s a két kolléga sem volt kivétel ez alól. „Jóindulatú" emberek mindenhol vannak. Ott is voltak. Két nap múlva rendőrök érkeztek az építkezésre. Hármunk papírjai rendben voltak, a két oktondi hangoskodót viszont elvitték. Később a tulaj, akinek volt ismeretsége a rendőrőrsön, megtudta, hogy az egyik nyugdíjas szomszéd, aki általában napközben is otthon tartózkodott, tett bejelentést. Konkrétan nem tudtuk ki volt, de ezután bizalmatlanok lettünk mindenkivel, és senkivel sem álltunk szóba.
De nem ez volt az egyetlen ilyen eset. Sok történetben felbukkantak rosszindulatú szomszédok, járókelők stb. Hiába, a régi beidegződésektől nehéz szabadulni. A fenti történet sunyi besúgója talán az ÁVÓ-nak is jelentett egykor.
