Leventék

 A levente a Magyar Értelmező Szótár szerint daliás harcost jelent. „Hej! ha én is, én is köztetek mehetnék, Szép magyar vitézek, aranyos leventék!" (Toldi. Első ének.)

 A levente a Magyar Értelmező Szótár szerint daliás harcost jelent. „Hej! ha én is, én is köztetek mehetnék, Szép magyar vitézek, aranyos leventék!" (Toldi. Első ének.)

Jó választás volt Levente-mozgalomnak nevezni az 1921. évi LIII. törvénnyel létrehozott szervezetet. A név Árpád vezér elsőszülött fiára is utalt, aki hadvezérként vett részt a Honfoglalásban. A trianoni békeszerződés erősen korlátozta a magyar katonai erők létszámát. A levente szervezetek a 12-21 év közötti fiúk katonai előképzését és nemzeti szellemű nevelését célozták. Úgy köszöntünk, hogy „Szebb jövőt!" a válasz „Adjon Isten." volt. A testnevelés mellett jelentős hangsúlyt fektettek a fegyelemre, az engedelmességre. Egy évig, tizenkét éves koromban én is levente voltam osztálytársaimmal, a polgári iskola III. osztályos (VII. általános) diákjaival együtt. A háború ekkor már két éve tartott, túl voltunk a vesztes sztálingrádi csatán.

   A Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium rendeletben szabályozta, hogy a leventeköteles fiatal legalább öt hónapon át heti két óra alatt testgyakorlást végezni tartozik. Természetesen tanítás után. E mellett elméleti képzést is kaptunk. Három ilyen elméleti tanóra megmaradt az emlékezetemben. Minden alkalommal a győztes háborúról beszélt oktatónk, aki, ha jól emlékszem, nyugalmazott csendőrtiszt volt. A háború megnyerése után újra Nagy-Magyarország leszünk azzal a különbséggel, hogy Ukrajna egy részét hozzánk csatolják. Akik bátran harcoltak, azok rangjuktól függetlenül földbirtokosok lesznek ezen a területen.

   Oktatónk harci eszközöket rajzolt a táblára. Például elmagyarázta a támadó (Vécsey) és védő (Kukorica) kézigránát közötti különbséget, a szuronyos puska, a bajonett működését és hasonlókat. Hazafias dalokat is énekeltünk, A Délvidéki induló szövegére emlékszem. „Szabadka, Zombor, Újvidék. / Honvédsereg virágra lép. / Visszatér majd szent határunk, / Ősi földön jár a lábunk, / Szívünkben öröm ég! Új hajnal fénye virradt ránk. / Nagyobb lesz újra szent hazánk. /Visszatér szép Délvidékünk, Visszaadta Horthy nékünk, Vigyázott mireánk!"

   A torna, illetve inkább szabadtéri gyakorlat első része puskafogásokból állt, puska nélkül. Úgy tettünk, mintha a fegyver a kezünkben lett volna. Lábhoz! Vállra! Rövid döfés előre! stb. De voltak komolyabb dolgok is. Berendeztük a pesti Knézits-utcai iskolát szükségkórháznak. A tantermekből lecipeltük a padokat és minden berendezést egy földszinti terembe. Aztán teherautók jöttek, kórházi ágyakat, éjjeliszekrényt, infúziós állványt és egyebeket hoztak. Ezekkel berendeztük a tantermeket.

   Még egy furcsaság. Akkoriban már bombák hullottak Budapestre. Igaz ritkán, az amerikai szőnyegbombázások csak 1944. március 19-e, a német megszállás után következtek be. Az emberek kis repeszdarabokat tettek el emlékbe. Oktatónk ezt nem tűrte, össze kellett szednünk a repeszeket a Múzeum körút környékén és egy helyre vinnünk.

   A levente foglalkozásokon való részvételt a hatóságok a szülőkön kérték számon, és adandó alkalommal az elmaradásokért őket büntették pénzbírsággal vagy elzárással. A leventeoktatók gépies engedelmességet, fegyelmet várták el, és sokszor értelmetlen fizikai megpróbáltatásoknak tették ki a rájuk bízott fiatalokat.

   Bizony, ilyen vidám élete volt egy tizenkét éves kisfiúnak a manapság mintának tekintett rendszerben. És akkor még az elsötétítésről, az élelmiszer hiányról, a jegyrendszerről, a légiriadókról, a hadiözvegyekről és hadiárvákról nem is beszéltem.

Láng Róbert