2013. szeptember 8-án 10 vidéki, 14 fővárosi helyszínen ünnepelhetjük a Magyar Dal Napját. A tavalyinál is többen csatlakoztak idén az országos programhoz. 2013-ban tíz vidéki és egy határon túli településen tartják meg a magyar vokális zene ünnepét, a fővárosban pedig tizennégy helyszínen szólnak majd a magyar dalok.

 

2013. szeptember 8-án 10 vidéki, 14 fővárosi helyszínen ünnepelhetjük a Magyar Dal Napját. A tavalyinál is többen csatlakoztak idén az országos programhoz. 2013-ban tíz vidéki és egy határon túli településen tartják meg a magyar vokális zene ünnepét, a fővárosban pedig tizennégy helyszínen szólnak majd a magyar dalok.

 

A hazai zenekarok egyre inkább fontosnak tartják, hogy színpadra álljanak a magyar vokális zene ünnepén, és egyre több vidéki város, fővárosi szórakozóhely érdeklődött, milyen feltételekkel szervezheti meg a Magyar Dal Napja helyi rendezvényét szeptember második vasárnapján.

Hihetetlen, de igaz: a szűkös anyagi körülmények ellenére is életben maradt, sőt még mélyebbre érnek a gyökerei a magyar dal ünnepének. Köszönhető ez a szervezőknek, önkénteseknek, akik szeretetből és elhivatottságból éltetik ezt az ünnepnapot, miközben tiszteletben tartják a rendezvény politikamentességét"- mondta Presser Gábor, a Magyar Dal Napja alapítója.

 

Erre a napra minden évben megválasztják a Magyar Dal Fővárosát. Idén Békéscsaba nyerte el a megtisztelő címet. A város Gyulával közösen ünnepel.

 

Gerendai Károly ötlete alapján 2010-ben hirdették meg első ízben a Magyar Dal Fővárosa pályázatot, amelyet először Eger, aztán Nyíregyháza, majd Szombathely nyert meg, idén pedig Békéscsaba szerezte meg a kitüntető címet. A győztes pályázat szerint a békési megyeszékhely szívesen osztozik a dicsőségen, és a programok szervezésébe bevonta Gyulát is. Békéscsaba háromnapos programfolyammal készül a rendezvényre.

 

Békéscsabán pénteken operett-gálát rendeztek, szombaton pedig a VI. Csabai Blueskert Fesztivál fellépőinek tapsolhatott a közönség. Vasárnap, a Magyar Dal Napján két színpadon is zajlanak a koncertek. Az Andrássy úti színpadon a helyi muzsikusok mutatkoznak be, a Szent István téri nagyszínpadon pedig országosan ismert zenekarok váltják egymást. A rendezvényt a hagyományokhoz híven Presser Gábor, a Magyar Dal Napja alapítója nyitja meg, aki a Békés megyei iskolások kórusával énekel majd együtt.

 

Gyula programjainak fő színtere az Erkel emlékház, ahonnan kisvonatok indulnak majd a város emblematikus helyszíneire. Lesz templomi kórushangverseny, de kórusok énekelnek a múzeumokban, a Gyulai várban, és a Világóránál is. A program zárásaként a Szózat csendül fel a város szülötte, Erkel Ferenc szobránál.

 

Pályázott ugyan a Magyar Dal Fővárosa címre, de ezúttal alul maradt Zalaegerszeg. A szervezőknek szerencsére nem szegte kedvét ez a viszonylagos sikertelenség, sőt, még komolyabban rákapcsoltak, és rendkívül színvonalas, háromnapos örömünneppel kedveskednek Zalaegerszeg és környéke zeneszerető népének a Magyar Dal Napja alkalmából.

 

A Magyar Dal Napja beharangozó eseménye, a nagyon kedvelt Dallamos Villamos idén is közlekedett. A nosztalgiaszerelvényen szeptember 1-jén – a Széll Kálmán tér és újBuda-központ között – összesen 14 zenekar, tehetséges fiatal zenészek szórakoztatták az utazóközönséget. (lásd: http://euroastra.hu/node/73922)

 

Valamennyi vidéki helyszín izgalmas programokat tartogat. Hévízen például Rúzsa Magdi lép fel, Szombathelyen pedig a Vad Fruttik. Zalaegerszegen megtartják a Magyar Bordal Napját, a nagyszínpadon Odett, ByeAlex, a Hősök és a Kiscsillag zenél. Egerben ismét a Dobó tér a fő programok helyszíne. Hat előadó lép majd színpadra, köztük Szalóki Ági, az Ocho Macho és a KFT. Salgótarjánban a Szilvási Gipsy Folk Band, Tatán a Magashegyi Underground, Gryllus Vilmos, a Mystery Gang és a Ladánybene 27 a nap sztárjai.

 

A budapesti programok közül az egyik legérdekesebb a Budapest Jazz Clubban várható, ahol Göczey Zsuzsa megvalósítja Takáts Eszter régi álmát: csak női előadókra épülő műsort szervez. Ott lesz Takáts Eszter, Nyeső Mari, Herczku Ágnes, Szűcs Gabi, Rutkai Bori és a Specko Jedno, valamint a Hanem zenekar. A Vígszínház a Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról című zenés darab 40. évfordulóját ünnepli ezen a napon. A műsorban megelevenednek a régi dalok, és színpadra lépnek régi és új szereplők. Az előadást Eszenyi Enikő rendezi.

A klasszikus zene fellegvára ezúttal a Duna Palota lesz, ahol a Czinege banda kis népzenei felvezetése után megismerhetjük Gulyás Dénes új könyvét, majd a gálakoncerten ismert előadóknak tapsolhat a közönség. Fellép Gulyás Dénes, Szakács Ildikó, Kováts Kolos, Vörös Szilvia és Csóka Anita.

A jazz szerelmeseit idén az Akvárium Klub előtti térre invitálják, ahol a magyar jazzélet kiválóságai énekelnek, természetesen magyar nyelvű dalokat. A délután 2 órakor kezdődő rendezvényen láthatjuk és hallhatjuk Emiliót és a Gitano Bandet, Urbán Orsit, a Mrs. Columbót. A mindig jó hangulatot varázsoló Stúdió 11 zenekarral ezúttal Falusi Mariann, Szőke Nikoletta és Gájer Bálint énekel majd együtt.

 

2013. szeptember 8.

Magyar Dal Napja

 

www.magyardalnapja.hu

 

Lantai József

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük