Magyarország-Anglia 7:1

Nem vagyok futballrajongó. Amikor ifjan a focira „szocializálódhattam” volna, sok elfoglaltságom és kevés időm volt. Azért a Vasasnak drukkoltam egy ideig, majd az Ékszerész SC-nek (NB III. Nyugati csoport), de meccsekre nem jártam. Most a magyar válogatottnak drukkolok és a tévében megnézem, ha játszanak. De egyetlen egyszer igazi mérkőzésen voltam a Népstadionban 92.800 néző között.

1954 május 23-án került sor Magyarország és Anglia válogatott labdarúgó csapatainak újabb találkozójára. Az a bizonyos 6:3, az „évszázad mérkőzésé”-nek (1953. november 25.) a visszavágójára Budapesten. Az ország lázban égett, mindenki újabb diadalra számított, nem is alaptalanul.

   Akkoriban nem az volt a módi, hogy jónapot, kérek egy jegyet a május 23.-i mérkőzésre a D-lelátón az ötödik sorba. Nem, ez lehetetlen lett volna. Jegyet a mérkőzésre a munkában kitűnt dolgozók kaptak a nagyobb intézményekben, gyárakban szervezett bizottságoktól, jutalomként. Hogy-hogy nem, már elfelejtettem milyen munka volt az, amit jól végeztem, mindenesetre kaptam egy belépőjegyet.

   A délutáni 5-órás kezdés előtt két órával indultam el otthonról. Az 5-ös buszról a Dózsa György úti végállmáson szálltam le. Egy pillantást vetettem a 18 méter magas Sztálin-szoborra. Nem sejthettem, hogy két és fél esztendő múltán csak egy pár csizma mered majd az égre, a szobor többi része apróra törve emléktárgyként funkcionál. A Népstadionig történő rövid séta alatt háromszor igazoltattak, pontosabban háromszor kérték a rendőrök, mutassam meg a belépőjegyemet. Ugyanis a környéket délelőtt 10-kor (miért ilyen korán?) lezárták a jármű és gyalogos forgalom elől, az ott lakók is csak a bejelentőlap felmutatásával térhettek haza.

   Végül is bejutottam és a helyemre ültem. Az aranycsapat tagjait kívülről fújtam, mint akkor szinte mindenki. Grosics, Buzánszky, Lóránt, Lantos, Bozsik, Zakariás, Tóth József, Kocsis, Hidegkuti, Puskás, Czibor. A mérkőzést az olasz Giorgio Bernardi vezette.

   Csapatunk tökéletes játékot produkált. A be- és átadások centiméter pontosak, a játékosok erőnléte és gyorsasága a Wright kapitány vezette angolokét toronymagasan felűmúlta. Az első gólt Lantos lőtte szabadrúgásból, a másodikat Puskás. Felzúgott a „Hajrá Magyarok!”, amely aztán az egész mérkőzést végig kísérte. Az első félidő eredménye 3:0.  A többit tudjuk. Az a mondás járta: az angolok egy hétre jöttek és hét eggyel mentek.

   Aztán másfél hónap múlva hideg zuhany. A világbajnoki döntő július 4.-én. Az egész ország magyar aranyérmet várt. De Bernben az eredmény: NSZK-Magyarország 3:2. „Csak” ezüstérmesek lettünk. Amikor a hír Budapestre érkezett, százezres tömeg gyűlt össze és hömpölygött végig a Lenin-körúton (ma. Erzsébet és Teréz körút) „Vesszen Sebes!…Vesszen Sebes!” kiáltással.  (Sebes Gusztáv szövetségi kapitány). Leállt a villamos és a járműforgalom. Ilyet még nem látott Rákosi Magyarországa. A tüntetés sokak szerint az 1956-os forradalom főpróbája volt.

Láng Róbert