MARINA ABRAMOVIĆ A MÉLYCSARNOKBAN — 2012. április 22-ig

A Műcsarnok újabb kiállítótérrel bővült: a Mélycsarnokkal, ahol különleges tárlatokat láthat a közönség. A korábbi raktárak helyét alakították át erre a célra – vezette be a nézőket Gulyás Gábor igazgató. A megnyitón Borbély Miklós szaxofonos variációit és a szerbiai Szombathy Gyula performanszát láthattuk, amivel korábbi honfitársa, Abramović művészete előtt tisztelgett: ötágú csillagot rakott ki rózsaszirmokból, és a közepébe egy meztelen babát helyezett.

A Műcsarnok újabb kiállítótérrel bővült: a Mélycsarnokkal, ahol különleges tárlatokat láthat a közönség. A korábbi raktárak helyét alakították át erre a célra – vezette be a nézőket Gulyás Gábor igazgató. A megnyitón Borbély Miklós szaxofonos variációit és a szerbiai Szombathy Gyula performanszát láthattuk, amivel korábbi honfitársa, Abramović művészete előtt tisztelgett: ötágú csillagot rakott ki rózsaszirmokból, és a közepébe egy meztelen babát helyezett.

A nyitó kiállítás is ilyen különlegesség: a performansz, a fotó és a videó egyvelege. A hozzá tartozó vetítőteremben werkfilmen követhetjük nyomon, hogyan készültek az installációk a szerb származású Marina Abramović munkáihoz. Az 1946-os születésű művésznő a hetvenes években az ún. body-art performanszokkal szerzett nemzetközi ismertséget. Önmagát műtárgynak tekintette, és önbántalmazó előadásokkal vonta magára a figyelmet. Ennek előzménye, hogy a szülei szigorú, önsanyargató életet éltek Tito Jugoszláviájában. Gyerekként szeretetlenségben nőtt fel, azután önkínzásban rivalizált a szülőkkel. Gyerekkora szenvedéstörténetek sorozata volt. Ifjan a bécsi akcionizmust követte, amelyben a „művészek" nyilvános önkasztrációval vagy öngyilkosságokkal tűntek ki.

Marina Abramović a feminizmus és az akcionizmus keverékével a saját testébe vörös csillagot vágott, megpróbálta tűrőképességét a nyilvánosság előtt próbára tenni a heideggeri nézet alapján, miszerint a művészet = igazság. A legnagyobb kegyetlenségek után sokszor a nézők mentették meg az életét. A nyugati világban kelet-európai sikertörténetnek számítottak a „művei". Jugoszlávia valóban szabad utat engedett a művészetek minden ágának. 

A most látható: Az üresség nyolc leckéje című munkája 2008-ban készült Laoszban. Amit Marina először ott tapasztalt, hogy egy buddhista ünnepség helyszínétől nem messze a gyerekek játékfegyverekkel vívták a filmekből látott csatáikat. Segítőtársaival és két operatőrrel egy nagyobb faházat épített Laosz fővárosában, Luang Prabangban, majd 26 óvodáskorú gyereket öltöztetett be terepszínű katonaruhába, s kínai gyártmányú játékfegyverekkel látta el őket. „Élethű" harci jeleneteket, kivégzést, katonai tárgyalást, közelharcot, házba való behatolást játszatott el velük, amit a gyerekek nagyon élveztek, ráadásul rendes ellátást is kaptak. Nem volt számukra idegen a szerep, szinte megszokták a háborúkat. A kiállítás falain láthatjuk a művésznő rendezési terveit, rajzait, „családi" fotókat és hozzá a döbbenetesen életszerű video-installációkat a felvett jelenetekről.

A werkfilm első kockáin a művésznő a laoszi természet idilli képeit örökíti meg: gyönyörű vízesés, hatalmas törzsű szent fa, tengerpart. Mindezek új értelmet nyernek a katonai harcok után, amit a gyerekek és a nézők átélnek. A végén mindenki felsóhajt, hogy nem történt meg. A játékfegyvereket gúlába rakva elégetik. Vigasztaló. Nagy hatású az egész alkotás, amit egy francia galéria tulajdonosnője finanszírozott, mert érezte benne a sikert. A kiállítás kurátora Boros Lili.

DOBI ILDIKÓ