Még mindig alacsony a tájékozottsági szintünk- A 18-24 év között és a 70 évnél idősebbeknél a legnagyobb az érdeklődés hiánya
4 perc olvasásAz orvosok szerint 1-től 10-es skálán még a 4-est sem éri el a magyar lakosság gyógyszerekkel, betegségekkel, életmóddal kapcsolatos informáltsági szintje, pedig a rendszeres tájékozódásnak kiemelt szerepe van a gyógyulásban és az egészségmegőrzésben.
Az orvosok szerint 1-től 10-es skálán még a 4-est sem éri el a magyar lakosság gyógyszerekkel, betegségekkel, életmóddal kapcsolatos informáltsági szintje, pedig a rendszeres tájékozódásnak kiemelt szerepe van a gyógyulásban és az egészségmegőrzésben.
A WEBBeteg.hu egészségportál és a Szinapszis Kft. az egészségügyi témára való fogékonyságot és igényt vizsgálta egy 2008-as kutatása során, amelyet a magyar felnőtt lakosság körében végzett.
Sajnos az eredmények alapján megállapítható: a 18 éven felüliek egészségügyi tájékozottsági szintje még igen alacsony és a betegségmegelőző attitűd sem a megfelelő. Az okok minden bizonnyal az érdeklődés hiányában keresendők, a magyar felnőttek 34 százaléka ugyanis egyáltalán nem keres sehol egészség témakörben információkat, és 7 százalék azok aránya, akik teljesen közönyösek a téma iránt.
Mindössze minden 5. emberre jellemző a kiemelt egészségügyi információigény és proaktivitás, vagyis az érdeklődés legmagasabb szintje. A témára való fogékonyság hasonlóképpen jelen van, ám kisebb aktivitás tapasztalható (ritkábban keresgélnek) a megkérdezettek 37 százalékánál.
Korral nő az információigény
A fiatalabb korosztály (a 18 és 24 év közöttieknek) csupán 42 százaléka érdeklődik az egészség témakör iránt. A demográfiai bontás szerinti eredményekből látható, hogy ez a ráta érthető módon a kor előrehaladtával (és a betegségek előfordulási esélyeinek megnövekedésével) jól érzékelhetően nő: a 25 és 69 közötti felnőttek körében már 60-70 százalékos a tájékozódási igény.
Nemek tekintetében nem meglepő módon a hölgyek felé billen a mérleg nyelve. A férfiak eredményeihez viszonyítva csaknem másfélszeres azon nők aránya, akik érdeklődnek, illetve aktívan keresik a választ az őket érdeklő egészségügyi kérdésekre.
A régiók között minimális eltérés figyelhető meg: néhány százalékkal nagyobb az érdeklődők aránya (62 százalék) a Kelet-Magyarországon élőknél, de csak kevéssel maradnak le a budapestiek (58 százalék) és a Nyugat-Magyarországon lakók (53 százalék).
Jól kivehető az összefüggés az iskolai végzettség és az egészségügyi információ szükséglet között. A kutatás eredményei szerint míg az általános iskolai végzettségűeknek 46 százaléka érdeklődő, addig a diplomások esetében ez a ráta már 67 százalék.
Megfigyelhető még eltérés a krónikus betegség vonatkozásában is: ugyanis 15 százalékkal magasabb a tájékozódók aránya a krónikus betegek körében, mint a betegségben nem szenvedőknél.
Az orvosok szerint is van még mit fejlődni
Az is sokat elárul, hogyan látják az orvosok betegeik tájékozottsági szintjét – erre is kiterjedt a vizsgálat. Az eredmények nem festenek kedvező képet a lakosság informáltságáról: az orvosok 1-től 10-ig osztályozhatták a betegek egészségtudatosságát, s az átlag 3,5 lett.
Az egészségtudatosság kedvezőnek egyáltalán nem mondható megítéléséhez hasonló eredmények születtek a betegek együttműködési hajlandóságának véleményezése során is. Az előzővel megegyező osztályozási metódus szerint az orvosok 4,74-re értékelték a lakosság együttműködési attitűdjét.
Még mindig alulértékeljük a tájékozottságot
Rendkívüli módon ledegradáljuk a tájékozódás szerepét az egészségi állapotunk megőrzésében. A felmérés szerint a lakosság az egészségi állapotot befolyásoló tényezők között az utolsó helyre sorolja a proaktív tájékozódást. S mindezt annak ellenére, hogy egyéb tényezők (pl. egészséges táplálkozás) is csak a megfelelő információk birtokában alkalmazhatók hatékonyan.
Az egészségtudatosság terén további fejlődés nyilvánvalóan csak akkor következhet be, ha megfelelő hangsúlyt kap a tájékozódás a gondolkodásmódunkban, s felismerjük, hogy a rizikófaktorok, a preventív és a gyógyulást segítő eszköztár ismerete létfontosságú.
A kutatásról
A Szinapszis Kft. rendszeresen méri a magyar lakosság egészségtudatosságát. 2008-ban két alkalommal, márciusban és szeptemberben vizsgálták az egészséggel, életmóddal kapcsolatos szokásokat. A kutatás során 419 orvost, illetve 1000, véletlenszerűen kiválasztott beteget kérdeztek meg. A minta életkor, nem, régió és településtípus alapján reprezentálta a 18 év feletti magyar lakosságot.