Megnyílt a Mesterségek Ünnepe
Kirgizisztán vendégeskedésével, és a gyapjú főszereplésével szombat délután megnyílt a 27. Mesterségek Ünnepe a Budai Várban, ahova már most, az első nap rengetegen látogattak el.
Kirgizisztán vendégeskedésével, és a gyapjú főszereplésével szombat délután megnyílt a 27. Mesterségek Ünnepe a Budai Várban, ahova már most, az első nap rengetegen látogattak el.
L.Simon László, az Országgyűlés Kulturális és Sajtóbizottságának elnöke, a Nemzeti Kulturális Alap alelnöke a megnyitón elárulta, hogy a gyapjúhoz szorosabb kapcsolat fűzi, hiszen családjában többen is készítenek nemez tárgyakat, valamint megmutatta, hogy már vásárfiát is vásárolt egy faragott botot, és egy bicskát, ezzel is támogatva a népi mesterségek fennmaradását. A megnyitón megtudhattuk, hogy a Népművészeti Egyesületek Szövetsége és a Hagyományok Háza elkészítette a Népi Kézműves Stratégiát. L.Simon László arra is kitért, hogy a Mesterségek Ünnepe az NKA támogatási politikájában magas helyen szerepel, hisz igen fontos a népi elemek támogatása.
Beszéde végén örömét fejezte ki, hogy megismerkedhetünk a kirgiz emberek munkáival, művészetével.
Pál Miklósné a NESZ elnöke buzdított mindenkit, hogy ne csupán nézze, hanem próbálja is ki a jelen levő mesterségeket. Reméli, hogy ez a 27. rendezvény koránt sem a legutolsó, jó néhány évig találkozhatunk még a Budai Várban a Mesterségek Ünnepén, melynek egyik fő feladata, hogy a népi örökségünket továbbadhassuk a felnövekvő nemzedéknek.
A krigiz népművészeti szövetség elnökasszonya örömét fejezte ki a meghívásnak, elmondta, hogy igyekeznek megmutatni művészetük gyökereit, és reméli, hogy a mostani meghívás erősíti a két állam közötti barátságot is. A megnyitón a Kirgiz vendégek egy csodálatos nemez, hagyományos szőnyeget adtak át Pál Miklósnénak.
A 27. Mesterségek Ünnepének műsora a teljesség igénye nélkül: táncos kavalkád, menyasszony-öltöztetés bemutatása, gyermektáncosok, Ferenczi György, Zurgó együttes, gyermek-divatbemutató.
Augusztus 20-án 15 órakor a Clark Ádám téren felállított színpadon ünnepélyes kenyéráldásra kerül sor. Ezt követően a résztvevők a Lánchídon át a Bazilikához vonulnak, ahol Erdő Péter bíboros 17 órakor megszenteli a mesterek kenyerét.
Németh Krisztina