2024.március.28. csütörtök.

EUROASTRA – az Internet Magazin

Független válaszkeresők és oknyomozók írásai

Megtartották az évadnyitó társulati ülést a Békéscsabai Jókai Színházban

5 perc olvasás

seregizoltanesszarvaspeter.jpg

A képen Seregi Zoltán és Szarvas Péter

A Békéscsabai Jókai Színház 2017. augusztus 23-án tartotta meg évadnyitó társulati ülését, melyet a színház teljes stábja mellett jelenlétével megtisztelt Szarvas Péter, a város polgármestere és Túriné Kovács Márta, az Oktatási, Közművelődési és Sport Osztály vezetője.

 

Az évadnyitón Seregi Zoltán igazgató visszatekintett az elmúlt nyárra – tájékoztatott Dr. Ragány Misa marketing- és sajtóreferens – a 2017-es Csabai Nyár programsorozat keretében 6 saját és 12 befogadott előadás került bemutatásra. Kiemelt szerepet játszott Békés megye kulturális életében a Szarvasi Vízi Színház is, ahol a Jókai Színház olyan előadásokkal képviseltette magát, mint például a Csak semmi szexet kérem, angolok vagyunk!, a Balkán kobra vagy a Monte Cristo grófja. Szarvason idén 6 előadással és 11 víz fölötti esttel képviselte magát a Jókai Színház, melyekért Szarvas Város Önkormányzatának Nagydíját érdemelte ki. (lásd: http://euroastra.blog.hu/2017/08/20/dijeso_a_vi_magyar_teatrumi_nyari_fesztivalon)

 

Köszöntőjében Szarvas Péter kiemelte, a színház Békéscsaba kulturális életében játszott szerepét, „a város kulturális zászlóshajójának” nevezte az intézményt; elmondta, milyen fontosnak tartja a művészi értékek magas színvonalú közvetítését, valamint a fiatal nemzedék bevonását a színház világába.

 

A nyáron számos vendégszereplésen is részt vett a Békéscsabai Jókai Színház: járt a POSzT-on, szerepelt Egerben, Gyulán, valamint a Tusnádfürdőn megtartott 28. Bálványosi Nyári Szabadegyetemen, a Magyar Színházak XXIX. Kisvárdai Fesztiváljáról a Tündéri című, az Aradi Kamaraszínházzal koprodukcióban létrejött előadás különdíjjal tért haza.

 

Seregi Zoltán beszámolt a 2017/2018-as évad bemutatóiról.

Műsorra tűzik Tamási Áron Ősvigasztalás című színművét Béres László rendezésében, a Jászai Mari-díjas Kovács Frigyes, Szélyes Imre és Liszi Melinda főszereplésével, Hennequin-Veber Törvénytelen randevú című komédiáját Robert Cogo-Fawcett rendezésében, a Jászai Mari-díjas Bartus Gyula és Benkő Géza főszereplésével, Hedry Mária A bűvös patkó című mesejátékát Juhász Róza rendezésében, Szabó Lajos és Gábor Anita főszereplésével, Csokonai Vitéz Mihály Az özvegy Karnyóné és a két szeleburdiak című bohozatát Merő Béla rendezésében, Fehér Tímea és Jancsik Ferenc főszereplésével, Pozsgai Zsolt: A szellemúrnő (Ábránfy Katalin) című színművét Seregi Zoltán rendezésében, Kovács Edit főszereplésével, Szomor-Szurdi-Valla Diótörő és Egérkirály című musicalét a Nádasdy Kálmán-díjas Szomor György rendezésében, Gerner Csaba és Balázs Csongor főszereplésével, Camoletti Leszállás Párizsban című vígjátékát Katkó Ferenc rendezésében, Csomós Lajos és Komáromi Anett főszereplésével, Mikszáth-Zalán A beszélő köntös című történelmi meséjét a Jászai Mari-díjas és Érdemes Művész Halasi Imre rendezésében, Szabó Magda: Születésnap című kamasz történetét Bartus Gyula rendezésében, Nagy Erika főszereplésével, Milne Micimackóját Tege Antal rendezésében, Katkó Ferenc és Gulyás Attila főszereplésével, Lerner-Loewe: My Fair Lady című klasszikus musicalét Gubik Petra és Szomor György főszereplésével, valamint Niccodemi: Hajnalban, délben, este című vígjátékát Tege Antal rendezésében, Gubik Petra és Czitor Attila főszereplésével.

 

A nagy sikerre való tekintettel repertoáron marad a Balkán kobra, A fösvény, a Sonkamenüett, az Egy örült naplója, a Csak semmi szexet kérem, angolok vagyunk!, a Mezítláb a parkban, A negyvenkettedik széken ülő nő, a Macskajáték, Az üvegcipő, a Bolond Istók és a Monte Cristo grófja.

 

Az új évadban is folytatódik számos, évek óta sikeres projekt: a Mindentudás Színházi Egyeteme, a jelelt- és narrált előadások, az Ádámok és Évák Ünnepe, a 24 órás Versfolyam a költészet napján, a Bárka Irodalmi Estek, a Magyar Teátrum Díjátadó Gála és a Terefere a Művész Kávéházban. A társulatot a jövőben egy új színésznő is erősíti, Csonka Dóra, aki frissen végzett a Színitanházban, de már hallgatóként is több darabban kapott lehetőséget a világot jelentő deszkákon.

 

Szeptember 1-jén 16.30-kor kerül sor a nyilvános évadnyitó társulati ülésre a színház előtti téren. A Macskajáték című Örkény klasszikust három alkalommal a budapesti közönség is megcsodálhatja szeptember 9-én a Vidéki Színházak Fesztiválján a Thália Színházban, szeptember 16-án a Színházak Éjszakáján a József Attila Színházban, szeptember 22-én pedig a Klebelsberg Kultúrkúriaban. Szeptember 11-én a Tordai Nemzetközi Színházi Fesztiválon (Románia) bemutatásra kerül a Színitanház Sweet Charity című produkciója és A negyvenkettedik széken ülő nő című monodráma. Az ősz folyamán pedig a budapesti Nemzeti Színházba Az őrült naplója és az Ősvigasztalás című darabok kaptak meghívást.

 

www.jokaiszinhaz.hu

www.facebook.com/jokaiszinhaz

 

Lantai József

EZ IS ÉRDEKELHETI

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

1973-2023 WebshopCompany Ltd. Uk Copyright © All rights reserved. Powered by WebshopCompany Ltd.