Mielőtt Az Orbán-kormány Bedöntéséért Rimánkodnál

A Pharaon-ügynek sok tanulsága van, érdemes róla olvasgatni, például azért, mert a sztori segít megérteni, hogy mennyire nem osztható fel a világ fekete-fehér, jó-rossz, Kelet-Nyugat, terrorista-nem terrorista tengelyek mentén. A magyar politikai elit természetrajzát is jobban érted, ha megismered ezt a történetet. A 444 remek cikkben bontja ki az ügy szálait. A cikket olvasva felmerülhet bennünk: mi lehet az USA szándéka a Pharaon kártyával? Ennek megfejtésére én őszintén szólva nem mernék vállalkozni, ezért kicsit általánosabban teszem fel a kérdést: mit lehet/érdemes csinálni az Orbán-kormány ellen felhasználható kártyákkal?

Röviden válaszolva a kérdésre: semmit, bővebben: itt és most az a jó, ha senki nem kezd vele semmit. Pedig a fejlemények kapcsán biztosan sokan kiáltanak fel ismét, hogy na, akkor most ezzel megbuktatható lesz Orbán, ezt már biztos nem ússzák meg, most aztán végük van – és ehhez hasonlók. A magát demokratikus ellenzékinek valló lelkes puccsisták figyelmébe szeretném ajánlani az álláspontom indoklását, hátha sikerül kettőt lépni a realitás irányába.

A káosz nem lehet alternatíva. Sokáig lehetne azon merengeni, hogy mi az arányos, mi a morálisan helyénvaló, és ha átlépnénk a morális kérdéseken, mi a hatékony külső beavatkozás. A bejegyzés végén kicsit körbejárom a morális kérdéseket is (az elveken bőven lehet vitatkozni, simán lehet, hogy hülyeségeket írok), de először nézzük pragmatikusan: Az biztos, hogy csak akkor szabad fát, szobrot és kormányt dönteni, ha tudjuk merre és mire dől, és mi lesz a helyén. Tudja ezt ma valaki Magyarországon? Ja, látom a DK-s néni piros kötött sapkában jelentkezik, és mondja, hogy a Gyurcsány…

Egy válságot csak úgy lehet megoldani, ha kimondjuk az igazságot. Ha felismerjük, hogy betegek vagyunk, ha beismerjük, hogy nem szeretjük a feleségünket, ha elismerjük, hogy hülyeséget csináltunk, ha megismerjük a válságunk mibenlétét. Ez a válság nem a kormány válsága. Magyarország válsága nem csak a rossz kormány válsága. Ez a válság igazából az alternatíva teljes hiányáról szól. Az ellensúlyok leestek, a fékek elkoptak.

Szóval, kedves demokratikus ellenzéki: majd valakik bedöntik Orbánt, és? Mi lesz?

Talán az USA megtanulta már a hidegháború után, hogy csak akkor érdemes kormányokat buktatni, ha a helyükön nem a káosz, és a korábbinál is károsabb jelenségek ütik fel a fejüket. Belegondolva: nem biztos, hogy megtanulta, az Arab Tavasz például azt mutatja, hogy nem tanulta meg. De az is lehet, hogy pont nem érdekli őket, mi lesz egy arab országban a ledöntött szobrok helyén. De egy EU tagállam sorsa azért összetettebb kérdés. Szóval az USA vagy óvatos, vagy nem, de hogy az EU óvatos, az biztos, és bizonyára partnereit is óvatosságra inti. És ez az óvatosság azt jelenti, hogy mérlegeli a lehetséges következményeket. Nézzük a lehetséges scenariókat, abból kiderül, mire gondolok. Szóval tegyük fel, hogy az Orbán-kormány belebukik a Pharaon ügybe, és rendkívüli választások jönnek, mi történhet?

a. A Fidesz bedurvul, és az eszközökben nem válogatva megnyeri a választásokat: ez elég valószínű forgatókönyv. Egészen szánalmas bukás lenne az ellenzéknek, és tök mindegy, milyen eszközökkel nyer a Fidesz, ez óriási erőt adhat nekik, és az érzetet, hogy most aztán mindent szabad, semminek nincs következménye. Mindeközben ismét messzebbre mennek a nemtelen eszközök használatában, és aki egyszer messzebb megy, annak már az marad a norma – nem túl szívderítő vízió.

b. A Fidesz simán, a szokásos "soft" csalásokkal megnyeri választásokat: nagyon hasonló az előző esethez. Talán még nagyobb önbizalmat ad a kormánynak, de annyival jobb lenne ez a scenario, hogy nem előzné meg a demokráciát halálra ítélő választási manipuláció.

c. A "demokratikus ellenzék" nyer: Szeretnék majd azzal is foglalkozni, hogy ezt miért tartom tök esélytelennek, de ok, tegyük fel…A Fidesz elképesztő erővel és arroganciával uralja az országot, és mindent, de mindent meg tud, és meg is fog tenni egy új kormány munkájának ellehetetlenítése érdekében. Látja valaki azt az erőskezű és tehetséges miniszterelnököt és kormánytagjait, akik ebben a helyzetben el tudnák kerülni a teljes csődöt? A piros sapkás néni el tudja, de én nem. Az ország elképesztően szar állapotban van, és a beépített emberek mindent megtesznek, hogy kormányozhatatlan is legyen. A baloldali kormány rövid úton bukna. A helyét jobb esetben újra a Fidesz, rosszabb és valószínűbb esetben a Jobbik venné át.

d. A Jobbik nyeri a választásokat: Ezt tartanám a legvalószínűbb forgatókönyvnek, ha nem tudnám, hogy a Jobbik nagyrészt unintelligens barmokból áll, az elnökük pedig egy elcseszett porszívóügynök. De a pénz, a hatalom-perspektíva és az orosz hátszél könnyen odavonzhat pár tehetséges és hatékony figurát, szóval ez igenis valószínű történés. Főleg azért, mert a Fidesz bukása és az ellenzék töketlensége iszonyú könnyű terepet jelentene az ék egyszerűségű Jobbik retorika sikerének: mindenki tolvaj, mindenki leszerepelt, mindenki nemzetellenes áruló (hohó, Pharaon arab, és Orbán vele korruptkodott), míg a Jobbik a tiszta és ártatlan erő, a rend letéteményese, a nemzeti akarat kardja, a problémák kimondója, a tabuk megdöntője. Egy esetleges Jobbik kormányzás következményeit talán nem kell ecsetelnem. Maradjunk annyiban, hogy vágnának egy fura fejet azok, akik most Orbán buktatásért kiabálnak, aztán elvesztik a választásokat, aztán meg menekülni kényszerülnek.

e. Senki nem szerezné meg a kormányalkotáshoz szükséges többséget: Na ebből tényleg senki nem tudja, mi lenne. A káosz és a nemtelen alkuk világa, nyilván – ez sem egy álom. Aztán a helyzet feloldása úgyis az a. b. c. d. pontok valamelyike lenne, csak még előtte még mélyebbre csúsznánk.

Szóval elvtársak és elvtársnők: lehet utálni Orbánt, lehet gyűlölni a kormányát, lehet sírni és lehet rettegni, de hasznosabb volna alternatívát kínálni, és nem kívülről várni a csodát. Leszerepelt, kiégett káderek, tehetségtelen, hiteltelen megélhetési politikusok, nettó beépített emberek, és jószándékú balfaszok gyülekezete vagytok. A politikában a sírás, a démonizálás nem lehet alap, maximum egy eszköz. Az alap az erő. Erőt kéne mutatni, alternatívát kéne kínálni. Ha tudnátok, már megtettétek volna, ha képesek lennétek rá, nem valósult volna meg az Összefogás nevű szánalom. Egy dolgot tehettek, elmentek dolgozni, és ha feltűnik végre egy szalonképes ellenzéki erő, akkor nem fúrjátok meg, vagy ami még kártékonyabb lenne, nem próbáltok meg felszállni a hajójára, és szétkompromittálni a puszta szalonképtelen jelenlétetekkel a rajtalévőket.

És a Pharaon-kártyára visszatérve: ha lenne alternatíva, akkor elképzelhető, hogy a kormány elsodródna odáig, hogy a morális szempontokat átlépve megpuccsolnák őket külföldről, főleg, ha a Nyugat vs. Oroszország háborúban egyértelmű (még egyértelműbb) harctérré válnánk. Ennél kedvezőbb forgatókönyv lenne, ha elég lenne a visszafogottabb eszközök használata, mert egy potenciális jó kormány egyik ismérve éppen az lenne, hogy le tudja győzni ezt a rettenetesen rosszul kormányzó hatalmat, anélkül, hogy radikális külföldi beavatkozás érné a jelenlegi kormányt.

Aki ma várja a kívülről jött csodát, miközben nem látja ezt az óriási politikai, ideológiai, szervezettségi deficitet, ezt a hatalmas üres feketeséget, ami ma az ellenzéki oldalon létezik, az nyugodtan elnevezheti magát így is: én vagyok az ember, aki pont úgy gondolkodik, ahogyan a többi hülye liberális, akik a saját kiüresedett elveiket mormogva ásták meg a saját elveik sírját.

Pragmatikus megközelítésből nézve ez a csodavárás tehát egy baromság, de emellett van pár egyéb megfontolandó szempont, ezek elolvasását csak a hardcore vekengőknek ajánlom:

1. Az intervenció, az intervenció. A – nevezzük így – magyar baloldal régi, vissza-visszatérő vágya, hogy Merkel, az EU, az USA stb. vágjon mára oda Orbánnak, küldjön neki selyemzsinórt, alkalmazzon szankciókat, hozzon az ország számára előnytelen döntéseket, szivárogtasson kompromittáló titkosszolgálati információkat, azaz, avatkozzon be az ország belügyeibe. Ezzel több gond is van. Az egyik, hogy akik beavatkozást várnak, azok éppen olyan tetteket várnak el, amiknek a szellemisége pont az általuk idealizált világ alapvetéseivel ellentétes, mondjuk azzal, hogy külső szereplő nem avatkozik egy másik szabad ország belügyeibe

2. A bélyeget lemosni fájdalmas és hosszadalmas. Ha tovább is lépnénk a fenti kérdésen, akkor gondoljuk át, milyen hatása lenne egy ilyen akciónak. Milyen kategóriába helyezné az országot? A válasz egyszerű: a befolyásolható, mozgatható, ráncigálható, megvehető kategóriába. Ne tévedjünk, az Orbán-kormány "külpolitikája" már így erősen ebbe a kategóriába sodorta az országot, miközben, paradox módon, éppen ennek az ellenkezőjét kommunikálja. De egy nyugati intervenció éppen ezt a bélyeget erősítené meg, és tenné örökre levakarhatatlanná. Miért baj ez? Egyrészt, mert nem ilyen országot akarunk (ugye?), másrészt mert a precedens szokást teremt. Pandora szelencéjét nem lehet egy percre kinyitni, aztán visszacsukni. Ha egy kisvárosban valakiről kiderül, hogy kurva, akkor hiába várja, hogy a potenciális feleséget lássák benne, és ne a megvehető prédát. Persze a bélyeg lemosható, mondjuk pár évtized alatt.

3. Amit ebül szerzel, ebül vész el. Ha intervenció hatására bukik egy kormány, és így kerül hatalomra egy másik, akkor az ne csodálkozzon, ha őt is megpuccsolják, mondjuk Keletről. Egy ilyen hatalomváltás ugyanis belül bosszúszomjat szül, és legalizálja az aljas eszközöket; kívül szintén reváns-vágyat kelt, és beindítja a hidegháborús doktrínák világából ismert reakciófolyamot; nem az igazi társadalmi akaraton és nem a demokratikus versenyen alapul, így nem lehet stabil; és a legfontosabb: egy csúnya játékot kezd, aminek nem szokott szép vége lenni.

4. Amikor az eszköz besározza a szent célt. Értem a "cél szentesíti eszközt" elv népszerűségét, csak rohadtul nem értek vele egyet. Ha nincs valakinek ereje tisztán nyerni, az ne akarjon kormányozni se. Ja, hogy Orbánék is manipulálták a választásokat? Igen, manipulálták, és ennek megfelelő stílusban és színvonalon is kormányoznak. Remélem érted…

Szóval nincs jó és rossz intervenció. Ahogyan a sakkban sincs kicsi és nagy, jó és rossz csalás. Ha megléped, akkor a majd az ellenfél is meglépi. Először csak egy parasztot tol arrébb, míg nem nézel oda, de a vége úgyis táblaborítás és ökölharc lesz.

Pár kiegészítés:

Nyilván van egy határ. Ami marha nehezen meghúzható. Az általunk is aláírt nemzetközi egyezmények persze támpontokat nyújthatnak, de ezzel együtt is iszonyú nehéz meghatározni, hogy mikor lépi át a kormány azt a határt, amin túl nem lehet és nem szabad tolerálni a ténykedését. És ha átlépi, akkor mik az arányos és célszerű eszközök…

Nem szeretnék olyan naivnak látszani, hogy azt hiszem, nincsenek folyamatos kisebb-nagyobb beavatkozások a magyar belpolitikába. Persze, hogy vannak, és mindig is voltak. Én ebben a bejegyzésben arról beszélek, amikor egyértelműen kormányt akar buktatni egy külső szereplő, amelyik az ehhez szükséges ütőkártyát is bedobja.

ÉS: tudom, hogy unalmas lehet a moralizálás, én is unom. De azon csak el kéne gondolkodni, hogy a liberális álszentség nem pont ott kezdődik-e, ahol bejönnek az "ezek ellen nem lehet tisztán játszani" érvek. Ez amikor a balfaszság és a kiüresedett gondolatiság frusztrációval keveredve álszentségbe torkol.

Az eredeti írás megjelent:

http://niche.blog.hu/2016/11/25/pharaonkartya