Immár ötödik alkalommal rendezi meg a FŐKERT Nonprofit Zrt. és a XIII. kerületi Közszolgáltató Zrt. közös, tavaszváró nagytakarítását, Miénk itt a park! elnevezéssel, a Szent István parkban 2015. március 21-én, délelőtt 10 órától.

 

Immár ötödik alkalommal rendezi meg a FŐKERT Nonprofit Zrt. és a XIII. kerületi Közszolgáltató Zrt. közös, tavaszváró nagytakarítását, Miénk itt a park! elnevezéssel, a Szent István parkban 2015. március 21-én, délelőtt 10 órától.

 

Idén a hagyomány újabb elemmel bővül, hiszen ez az esemény lesz egyben a WWF Magyarország Föld Órája alkalmából meghirdetett város zöldítési kihívásának központi eseménye. (lásd: http://euroastra.hu/node/89275)

 

2015. március 21-e a versengésről szól országszerte, hiszen a magyarországi települések, akik ringbe szállnak a Föld Órája Főváros címért, erre a napra időzítették helyi önkéntes akcióikat. Emellett a Víz Világnapja alkalmából a WWF Magyarország ezen a napon indítja útjára idei Élő Duna Turnéját, azt a hat országon átívelő látványos és élményekben gazdag roadshow-t, ami az egészséges vízi élőhelyek megőrzéséről és a Duna menti élővilág változatosságáról szól.

 

Március 21-én debütál továbbá a hat nyelven elkészített livingdanube weboldal a „Mentsd meg a Dunát!" című szórakoztató, ismeretterjesztő online játék.

 

Zanin Éva PR kommunikáció tájékoztatása szerint: „A számos program mellett ezen az eseményen leplezzük le a WWF Föld Órája Központi Lekapcsoló eseményén ingyenes koncertet adó zenekart is. Találkozni lehet tehát a Mary Popkids tagjaival, akik ugyancsak ecsetet és gereblyét ragadnak majd!"

 

Az esemény ideje alatt a WWF Magyarország segítőinél lévő tableteken mindenki próbára teheti tudását a livingdanube játékkal és rögtön meg is oszthatja eredményeit.

 

2015. március 21.

Miénk itt a park!

 

http://www.wwf.hu

http://www.fokert.hu/event/mienk-itt-a-park

https://hu-hu.facebook.com/events/856389017753996

 

Lantai József

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük