Minden negyedik magyar a tévé előtt költi el a vacsoráját – többek között ez derült ki a „Knorr. Minden közös étkezés egy lehetőség…" kutatásból. A kutatás eredményeit 2009. február 12-én Budapest egyetlen lakáséttermében hozták nyilvánosságra.

Minden negyedik magyar a tévé előtt költi el a vacsoráját – többek között ez derült ki a „Knorr. Minden közös étkezés egy lehetőség…" kutatásból. A kutatás eredményeit 2009. február 12-én Budapest egyetlen lakáséttermében hozták nyilvánosságra.

A „Knorr. Minden közös étkezés egy lehetőség…" kampány azzal a célkitűzéssel indult útjára, hogy felhívja a figyelmet a közös étkezések fontosságára és előnyeire. A kampány alapját a Knorr által elkészített nemzetközi, illetve magyar kutatás adja, melyből kiderül, hogy az utóbbi években egyre csökken a közös étkezések száma világszerte.

A kutatás egyrészt azt vizsgálja, hogy melyek azok a tényezők, amelyek a megkérdezettek szerint befolyásolják az étkezési szokásainkat, és hozzájárulnak ahhoz, hogy egyre kevesebbet étkezünk együtt szeretteinkkel.

A kutatás 7500 18 és 64 év közötti megkérdezett válaszai alapján született meg. A Knorr a kutatásban résztvevő országokat úgy választotta ki, hogy minden földrész képviseltesse magát, így az eredményekből globális következtetések is levonhatók.

A kampány nagykövetei

A kutatás népszerűsítésében olyan közéleti személyiségek vállaltak szerepet, mint Jaksity Kata és V. Kulcsár Ildikó. Ezenkívül a kampány szakértői Antal Emese, szociológus, dietetikus, valamint Baktay Zelka és Baktay Miklós párkapcsolati terapeuták.

A Knorr olyan hírességeket és szakértőket kívánt a kampány mellé állítani, akiknek a mindennapjaiban fontos szerepet töltenek be a közös étkezések, és saját bőrükön is tapasztalják annak jelentőségét. A kampány mellé állt szakértők nem csupán munkájuk, szakterületük révén kerülnek nap mint nap kapcsolatba a témával, de a gyerekeikkel, párjukkal, barátaikkal elköltött közös étkezések a mindennapjaik részeként is fontos szerepet töltenek be.

Magyarok a közös étkezésről

A kutatás olykor meglepő eredményeket hozott és már létező megállapításokat is alátámasztott. Például nagyon meglepő volt, hogy a különböző időbeosztás és a társadalmi különbségek milyen nagy hatással vannak életünkre, és hogy az étkezés milyen pozitív szerepet játszik abban, hogy ezeken változtassunk.

Érdekes adatok születtek akkor is, amikor arról kérdeztük az embereket, hogy mi a legfőbb akadálya annak, hogy egyre kevesebbet étkezünk együtt. A legtöbben – a válaszadók 30%-a – azt válaszolták, hogy a „hosszú munkaidő" az oka, de nagy számban hivatkoztak a megkérdezettek az „eltérő időbeosztásra" (28%) vagy az „időhiányra" (22%) is. Azonban az is kiderült a kutatásból, hogy a többség (84%) ennek ellenére igenis fontosnak tartja a közös étkezéseket.

A Knorr hisz abban, hogy a kampány amellett, hogy felhívja a figyelmet az étkezések fontosságára, pozitív irányban lesz képes megváltoztatni az emberek hozzáállását, véleményét. A program ezenkívül olyan fórum kíván lenni, ahol a közös étkezés témáját és az ahhoz kapcsolódó problémákat meg lehet vitatni, és a szakértőktől segítséget, tanácsot lehet kérni.

http://www.knorr.hu/

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük