2024.március.28. csütörtök.

EUROASTRA – az Internet Magazin

Független válaszkeresők és oknyomozók írásai

Mintegy 100 program várja a gyerekeket a Szamárfül Fesztiválon

3 perc olvasás

szamaful.jpgImmár az ország egyik legnagyobb ingyenes családi fesztiváljává nőtte ki magát a pécsi Szamárfül Fesztivál. Idén augusztus 17-19. között hetedik alkalommal búcsúztathatják el a gyerekek a nyarat önfeledt játékkal a Zsolnay Kulturális Negyedben.

 

A három nap alatt közel 100 ingyenes program gondoskodik a családok szórakoztatásáról. A kínálatban szerepelnek gyermekszínházi előadások, koncertek, tudományos-ismeretterjesztő programok, kreatív-kézműves, valamint irodalmi és öko foglalkozások.

 

A gyerekek ünnepe ez a három nap, ugyanakkor azt látjuk, hogy a szülők, nagyszülők is várják a fesztivált. Úgy állítottuk össze a programsort, hogy egy nagy nyár végi kaland legyen az egész család számára – számolt be Vincze Balázs, a Zsolnay Örökségkezelő NKft. ügyvezetője.

 

A fesztiválon fellép többek között Szalóki Ági, a Csurgó Zenekar, lemezbemutatót tart BUM BUM BUM címmel Farkasházi Réka és a Tintanyúl. A Pannon Filharmonikusok foglalkozásain a kicsik játékos formában ismerkedhetnek a szimfonikus zene világával.

Marosvásárhelyről érkezik a Szamárfül Fesztiválra az Ariel Ifjúsági és Gyermekszínház, de izgalmas, játékos előadásokat láthat a közönség a Bóbita Bábszínház, a Kabóca Bábszínház, Bartha Tóni Bábszínháza és Fabók Mancsi Bábszínháza előadásában is. A Siklósi Várszínház bemutatójának címe Boszorkánytalanító Hadművelet, a vásári komédia segítségével a nagyérdemű betekintést nyerhet a középkori életbe, melyben egy hölgyet boszorkányság vádjával illetnek. A Budaörsi Latinovits Színház Cerka Tinka és a Szürke Lord c. bábelőadásához kapcsolódóan ráhangoló foglalkozáson is részt vehetnek azok, akik szívesen részesei lennének egy városépítő projektnek.

A Bűvész show-n bizonyára a felnőtteknek is tátva marad a szája, és nosztalgiázhatnak is, ugyanis régmúlt játékokat idéz meg a Mosolyda. Látható lesz például 1936-os pedálos fémkisautó, hintaló és paprika jancsi is.

 

A kézműves programok közül a Laboda Műhely foglalkozásán az érdeklődők kaleidoszkópot készíthetnek maguknak, és csatlakozhatnak a dAncsi műhely csapatához is, ahol óvodában és iskolában használható tárgyakat – tornazsákot, tolltartót vagy kis táskát – alkothatnak.

 

Izgalmas programnak ígérkezik a „Színjáték-automata” avagy „Színészdiploma 5 perc alatt”. A gyerekek egy interaktív szerencsekerék segítségével megkapják eljátszandó szerepüket, kellékeiket. A színész tanoncok egy green boxban teljesítik feladatukat, amely lehet egy ismert meserészlet, vagy híres jelenet rajzfilmekből, de akár vers vagy dal előadása is. A közönség egy felfüggesztett LCD képernyőn „követi” a szereplő előadását, aki a technika segítségével különböző hátterek előtt játssza el kisorsolt szerepét. Végül oklevelet kap arról, hogy sikeres színészvizsgát tett.

 

Szamárság lenne otthon maradni!

 

2018. augusztus 17-19.

Szamárfül Fesztivál

Zsolnay Kulturális Negyed

 

www.szamarfulfesztival.hu

 

Lantai József

EZ IS ÉRDEKELHETI

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

1973-2023 WebshopCompany Ltd. Uk Copyright © All rights reserved. Powered by WebshopCompany Ltd.