2024.április.20. szombat.

EUROASTRA – az Internet Magazin

Független válaszkeresők és oknyomozók írásai

Mit kínál az idei Nagyszínpad?

6 perc olvasás

mitkin.jpgAz utóbbi évek legerősebb Sziget-lineupja a Nagyszínpadon tetőzik, nem is csoda, hogy a vasárnap és a hétfő már nagyon közel áll a teltházhoz, és a többi napokra is rohamosan fogynak a jegyek.

 

„Úgy tűnik, hogy a hétfői nap már biztosan teltházas lesz az idei Szigeten, ugyanis hamarosan le kell állítanunk a napijegyek árusítását, de a vasárnap is nagyon közel áll ehhez” – nyilatkozta Kádár Tamás, a Sziget főszervezője, aki szerint az erős program más napokon is hozhat látogatói csúcsot. Nézzük sorban, napok szerint, kik azok, akik idén a Sziget központi helyszíne elé szippantják a rajongókat, persze a teljesség igénye nélkül!

 

SZERDA

Már első nap itt lesz a kortárs svéd zene egyik legismertebb popcsaja, Lykke Li, aki az elmúlt tíz évben gyakorlatilag mindent kipróbált már, amit egy énekes-dalszerző megtehet dream poptól soundtrackig, díjesőtől fesztivál-headlinerségig – elektro-operát nem írt még, de ami késik, nem múlik. Nemrég jelent meg negyedik stúdióalbuma So Sad So Sexy címmel, melyről a deep end című számhoz készült klip mindössze egy iPhone-nal készült.

Lykke Li – deep end: https://youtu.be/2acCDPtA-1U

 

A tízes évek legfontosabb és legnagyobb hatású hiphopelőadója, Kendrick Lamar lép fel a headliner idősávban, egy igazi amerikai szupersztár, Obama kedvenc rappere, akit gyerekkori példaképe, Dr. Dre fedezett fel, aki az utóbbi hat évben sorra hozta ki a hiphop legjobb hagyományain alapuló , mégis annyira jellegzetes rímeit. DAMN című legutóbbi albuma szintén telitalálat, a HUMBLE. csak a YouTube-on 522 milliós megtekintésnél tart.

Kendrick Lamar – HUMBLE. https://youtu.be/tvTRZJ-4EyI

 

CSÜTÖRTÖK

Pár hónapja olyan katartikus előadással érkezett a Budapest Parkba a brit multiinstrumentalista producer-zenész-dj, hogy a közönség jelentős része nem igazán akart távozni koncert után és konkrétan Sziget after party-hangulatot teremtett az italpult előtt. És most Bonobo tényleg fellép a Szigeten zenekarával egyetemben. 18 éves volt, amikor megtanultuk a nevét, és 18 éve tudjuk, hogy a downtempo sokak számára Bonobo szinonimája. Ez pedig egyik legismertebb klipje.

Bonobo – Kerala: https://youtu.be/S0Q4gqBUs7c

 

Bonobo után a Sziget nagyszínpadát ezen a napon is ellepik a főemlősök. A világ legismertebb virtuális zenekara, a Gorillaz, amely mostanában annyira nem is az, mint ahogy magunk is megtapaszthattuk már Magyarországon, nemrégiben új lemezzel jelentkezett, The Now Now címmel. Damon Albarn most sem fukarkodott a stílusparádéval, de ami biztos összekötő kapocs, a könnyed lötyögős denszelésre motiváló ritmusok. Ez a klipszám például George Bensonnal közösen készült.

Gorillaz – Humility: https://youtu.be/E5yFcdPAGv0

 

PÉNTEK

Pár tízezer fővel kibővített Beat on the Brat indie-party a nézőtéren, míg Luke Pritchardék nagy slágereik mellett valószínűleg már új dalokat is bemutatnak augusztus végén megjelenő legfrissebb lemezükről. Fura is lenne, ha a David Bowie-dalról elnevezett brightoni zenekar, a The Kooks ne vezetné elő ezt a nemrég bemutatott klipdalt.

The Kooks – All the Time: https://youtu.be/Ks1JUIwBV9Q

 

Hogy az idei Sziget csajprodukciókban elképesztő erős, elég megnézni Fever Ray, Dua Lipa neve mellett az isteni Lana Del Rey-ét hogy azok is kilátogassanak, akik eddig hezitáltak. Az amerikai énekesnő túl van ötödik nagylemezén, továbbra is a bájos és melankolikus pop koronázatlan királynője, akire nincs elég lájk, hogy kifejezzük, mennyire örülünk, hogy együtt lehetünk szomik.

Lana Del Rey – Summertime Sadness: https://youtu.be/TdrL3QxjyVw

 

SZOMBAT

Időről időre mindig felbukkannak olyan jolly joker előadók, akiket egyszerűen nem tudunk megunni, akik valami olyasmit tudnak, amit kevesen: mindig felpörgetik a közönséget. Nos, a Bastille pontosan ezt tudja, ő az indie Enter Shikarija, Parov Stelarja, Faithlesse. Pontosan tudjuk, hogy a nagy slágerekre akartok ugrálni, de legyetek megértőek, ők is írnak új dalokat még, ráadásul igazán nagy slágereket, mint például ez, mely idei, hamarosan megjelenő új albumuk beharangozója.

Bastille – Quarter Past Midnight: https://youtu.be/X1VzzNbfPaM

 

Úgy hirdettük meg, hogy Európában csak a Szigeten lép fel fesztiválon idén a Mumford and Sons, és valóban mindenki tartja szavát. Egy különleges buli várható szombat este főműsoridőben, egy nagy ívű utazás bendzsótól az indie-rockig. Hát valami ilyesmi hangulat várható: nyílván ott kell lenni és nem egy homályos insta story kedvéért.

Mumford & Sons – Believe: https://youtu.be/pOvNP6e31DQ

 

VASÁRNAP

A jó Liam Gallegher, az Oasis tesók egyik fele, tavaly As You Were címmel szólólemezt adott ki, amely kifejezetten jó kritikákat kapott, készül vele/róla egy dokumentumfilm As It Was címmel, koncertezik, ennél jobb nem is történhet mindnyájunkkal. Ez a dal pedig Liam legjobb zenei pillanatai mellé emelhető. Hajrá Manchester!

Liam Gallagher – I’ve All I Need: https://youtu.be/LftOOM6qlJ4

 

Egy legenda után fellépni nem egyszerű, de a szakítós sláger után újabb szakítós slágerrel megasikert arató koszovói albán-brit lány egész biztosan uralni fogja a színpadot: Dua Lipa egyrészt zseniális hanggal rendelkezik, mellyel azonnal kitűnik a rádióslágeres előadók közül, másrészt gyönyörű és kiváló show-woman, harmadrészt emlékezetesen jó popdalokat énekel, pont olyanokat, amelyekről húsz év múlva visszanézve az évtized legszebb pillanatai jutnak majd eszünkbe.

Dua Lipa – IDGAF: https://youtu.be/Mgfe5tIwOj0

 

HÉTFŐ

Helló lányok! Itt a legnyurgább kanadai szupersztár, aki idén már vezette a Billboard listát is természetesen, akiért másfél órán keresztül sikoltozni fogtok, szívecskéket fogtok formázni a kezeitekkel és őrült seggrázás is lesz. Mindezen az őrületen túl az amúgy épphogy húszas éveiben járó Shawn Mendes zseniális előadó, kiváló dalokkal: nem véletlen, hogy idei új, harmadik nagylemeze a mainstream pop egyik legjobb munkája.

Shawn Mendes – In My Blood: https://youtu.be/36tggrpRoTI

 

Shawn után bulit tartani valószínűleg csak partyval lehet, így eljön az a norvég fiatalember, Kygo, aki egy Ed Sheeran-remixszel robbant be a a legismertebb producerek közé, aki mindent tud a house-ről, aki dolgozott az Imagine Dragonstól kezdve Selena Gomezig. Ez pedig igazán legfrissebb, pár napos klipje:

Kygo, Imagine Dragons – Born To Be Yours: https://youtu.be/_G-k6TQYUek

 

KEDD

Az egyik legjobb koncertzenekar, az indie szcénában, már amennyire indie-nek nevezhető a War On Drugs, hiszen annyira kihallhatók az amerikai rockhagyományok, Bob Dylantől Tom Pettyig. Aki esetleg legutóbbi, Deeper Understanding című albumukkal kezdi csak az ismerkedést, jelezzük, hogy tökéletes választás, ez a zenekar évről évre egyre jobb.

The War on Drugs – Pain: https://youtu.be/J9LgHNf2Qy0

 

Alex Turner pont akkor járt zenekarával a VOLT-on 2014-ben, mielőtt visszavonult volna egy időre az Arctic Monkeys, viszont a Szigeten már egyszer fellépett Last Shadow Puppets nevű csapatával, Most viszont ismét a Sziget kívánságlista-vezető anyazenekaré a főszerep, amely idén megjelentett már egy nagylemezt is. Ez a július végén kiadott, a lemez címadó dalához készített klip kimondottan a 70-es évekbe visz minket és mintha David Bowie szelleme is ott lebegne felette.

Arctic Monkeys – Tranquility Base Hotel & Casino: https://youtu.be/mXuUAtAtMtM

 

2018. augusztus 8-15.

Sziget Fesztivál

 

https://szigetfestival.com/hu/program#!/v/335/dan-panaitescu-nagyszinpad

 

Lantai József

EZ IS ÉRDEKELHETI

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

1973-2023 WebshopCompany Ltd. Uk Copyright © All rights reserved. Powered by WebshopCompany Ltd.