2024.március.28. csütörtök.

EUROASTRA – az Internet Magazin

Független válaszkeresők és oknyomozók írásai

Müller Péter Sziámi AndFriends: NEVESS MAGADRA!

3 perc olvasás

musziami.jpgLemezbemutató koncert. A Müller Péter Sziámi AndFriends zenekar elkészítette új lemezét, melyet először élőben 2018. január 13-án, a Gödör Klubban mutatnak be a nagyközönség előtt.

 

A Nevess Magadra! című új album – alcíme „A helyzet tragikus – de nem komoly…” – tizennyolc felvételt tartalmaz. A dalok között szerepel néhány régebbi Sziámi dal újra gondolva, vannak köztük teljesen új nóták, és izgalmas meglepetések is hallhatóak úgy, mint Kiss Llaci (URH, Európa Kiadó) szerzeménye, az Anima Sound System által készített remix, valamint a Romano Drommal készült közös dal, a Boldog Új Évet! (A lemez a koncerten megvásárolható.) Az új év apropóján megszületett dal természetesen „sziámis” és romano dromos is egyszerre, hiszen magyarul és cigány nyelven is köszöntik az új évet, a zenében is kultúrák találkozásának lehetünk fültanúi.

 

Ezen az estén a zenekar hosszú koncertre készül: az új lemez dalain túl előveszik a legjobb URH és Sziámi dalokat is. Vendégként közreműködik majd többek között Ónodi Eszter (Katona József Színház), Másik János, Stefanovics Angéla (Pintér Béla Társulata) és a Romano Drom. Előttük a hosszú múltra visszatekintő Malacka és a Tahó zenél.

 

A Müller Péter Sziámi AndFriends zenekar derűsen és merészen termékeny, innovatív, ugyanakkor szigorúan és lazán hagyományőrző alkotócsoport. Mint neve is mutatja, kipróbált baráti társaság, amely egyenként és együtt is megjárta a szocializmus és a posztkapitalizmus legjobb tűrt és tiltott formációit. Ebből következően ők azok, akik folyamatosan karbantartják az URH, a Kontroll-Csoport, a Sziámi, a korai Európa Kiadó és néhány más fontos, megszűnt vagy ritkán létező formáció kiemelkedő dalait. Ezek a számok meghökkentő/természetes módon ma újra ugyanúgy – ha nem erősebben – hatnak, mint megszületésük pillanatában. Az egykori rajongótábor még (koncert)járóképes reprezentánsait a gyerekek és unokák generációja egyre bővülő számban egészíti ki a koncerteken, a fiatalok is kívülről fújják, amit belülről a magukénak éreznek. Ennek is köszönhető, hogy az öt éve aktívan együtt zenélő AndFriends mostanában számos zsúfolt, gyakran dupla koncertet adott a főváros nagyobb, mértékadó helyszínein és kihagyhatatlan fesztiválzenekarként is számon tartják.

 

A baráti társaság tagjai:

Müller Péter Sziámi – ének, dalszövegek, (URH, Kontroll, Sziámi)

Kirschner Péter – zeneszerzés, gitárok, vokál (URH, Európa Kiadó, 2. Műsor)

Roszik Hella – ének, hegedű (Pintér Béla és Társulata)

Varga Orsolya – billentyűs hangszerek (Európa Kiadó, Orkesztra Luna)

Angler Ákos – dobok (Sziámi, Anima Sound System, Odett)

Winterverber Csaba – basszusgitár (Európa Kiadó, Napra)

 

  1. január 13. 20:00

Müller Péter Sziámi AndFriends: lemezbemutató koncert

Gödör Klub

  1. Király utca 8-10.

 

https://www.facebook.com/events/257252344801125

 

Lantai József

EZ IS ÉRDEKELHETI

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

1973-2023 WebshopCompany Ltd. Uk Copyright © All rights reserved. Powered by WebshopCompany Ltd.