2024.március.29. péntek.

EUROASTRA – az Internet Magazin

Független válaszkeresők és oknyomozók írásai

Opec-találkozó: A józan ész győzelme várható

3 perc olvasás

index_143.jpgAz Opec-miniszterek mostani bécsi találkozójáról sokan úgy beszélnek, mint amely a legkeményebb vitákat hozhatja a 2011-es találkozó óta. Akkor Szaúd-Arábia próbálta elérni az Opec termelésének növelését, hogy megállítsa a meredeken növekvő árakat, de indítványát Venezuela és Irán megvétózta. Szaúd-Arábia végül figyelmen kívül hagyta az ellenszavazatokat, és napi 1,6 millió hordóval növelte a termelést. Ezzel sikerült megállítani a gyors ütemű áremelkedést, és három éven keresztül 110 dollár/hordó körül stabilizálni az árakat. Aztán jött 2014 nyara, és az olaj ára a mélybe zuhant.

 

Most a Brent olaj ára 75 USD/hordó körül van, és tavaly június óta növekszik, nem utolsó sorban a termelés korlátozásáról szóló, 2017-es megállapodásnak köszönhetően, amelyben az Opec-en belüli és kívüli termelők vettek részt, és amelyet azóta sikerült is betartani. Ilyen körülmények közt kezdett a múlt hónapban tárgyalni a termelés újbóli növeléséről Oroszország és Szaúd-Arábia, ami meglepte a piacot. A legfőbb ok, ami miatt az olajtermelés növelése újból napirendre került, az az, hogy az Opec összességében a vállalt kvóta alatt termel, mivel az összeomlott Venezuela és a problémákkal küzdő Angola együtt 600.000 hordóval kevesebbet produkál naponta, mint a kvótájuk. Tehát a megállapodásban részt vevő többi ország (Opec-tagok és a szervezeten kívüliek) növelhetik a termelést anélkül, hogy az összesített termelési korlátot túllépnék. De kérdés az, hogy a felszabaduló kvótát hogyan osszák fel egymás közt azon kevés termelők, akik képesek a termelés növelésére.

 

A legtöbben azt várják, hogy az Opec a termelés növekedésében állapodik meg, de úgy, hogy az összesített termelési korláton belül maradnak. Irán és Venezuela talán a megállapodás ellen lesznek, de ez a többi termelőt nem fogja megakadályozni abban, hogy lépjenek. Mindennek valószínűleg nem lesz olyan hatása az árakra, hogy kimozdítsa a Brent olajat a 71 – 81 dollár/hordó sávból a közeljövőben, mivel a termelők nem bocsátanának több olajat a piacra, mint amennyit a kereslet a jelenlegi árszínvonalon fel tud venni.

 

Rövid távon a kínálati oldalon tapasztalható zavarok jelentenek támaszt, de 2019 felé közeledve már egyre erősebben fog érvényesülni a kereslet növekedésének, a növekedés erőteljességének megkérdőjelezése, amelyhez a kínai-amerikai kereskedelmi háború és a feltörekvő piacok lassulása is hozzájárulhat.

Ole Hansen, Saxo Bank

EZ IS ÉRDEKELHETI

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

1973-2023 WebshopCompany Ltd. Uk Copyright © All rights reserved. Powered by WebshopCompany Ltd.