Gerő Marcell Káin gyermekei című dokumentumfilmje a világ egyik legrangosabb A-kategóriás fesztiválján, a 62. San Sebastian Film Fesztiválon került először bemutatásra. A nemzetközi premiert, az HBO-s hazai bemutatót majd számos neves nemzetközi és hazai fesztiválszereplést követően 2015. február 12-től végre megérkezik a magyar mozikba is, méghozzá országszerte.

 

Gerő Marcell Káin gyermekei című dokumentumfilmje a világ egyik legrangosabb A-kategóriás fesztiválján, a 62. San Sebastian Film Fesztiválon került először bemutatásra. A nemzetközi premiert, az HBO-s hazai bemutatót majd számos neves nemzetközi és hazai fesztiválszereplést követően 2015. február 12-től végre megérkezik a magyar mozikba is, méghozzá országszerte.

 

A Káin gyermekei Monory Mész András Bebukottak című dokumentumfilmjének (1985, Balázs Béla Stúdió) gyilkosságért elítélt fiatalkorú szereplőinek felkutatására és megszólaltatására vállalkozik. Gerő Marcell, rendező és László Sára társszerző-producer 2010-ben látta először a 80-as évek betiltott alkotását, melyben büntetésüket töltő fiatalok nyíltan mesélnek a börtönélet kegyetlen hétköznapjairól, elkövetett bűneikről és a szabadulás utáni tervekről. "Döbbenetes hatással volt ránk az az ellentét, ami a megszólaló kamaszok nyílt arca, tiszta tekintete, higgadt és összeszedett beszéde illetve az előadott kegyetlen tartalom között feszűl. Beszélgetéseink újra és újra annak találgatása felé kanyarodtak vissza, hogy vajon mi lehet ezekkel a srácokkal ma. Az első pillanattól kezdve világos volt, hogy ha sikerül felkutatnunk a szereplőket, akkor az ő harminc éven átívelő történetük révén az emberi létet alapjaiban érintő kérdésekhez jutunk." – fejtette ki Gerő Marcell.

 

A film 2014-ben dokumentumfilm kategóriában elnyerte a 11. Aranyszem Operatőr Fesztivál legjobb fényképezésért járó Makai Árpád-díját, a Verzió Nemzetközi Emberijogi Dokumentumfilm Fesztiválon pedig a Diákzsűri által legjobb filmnek szánt díjat. Ezeken felül többek között olyan nemzetközi fesztiválokra kapott meghívást, mint a 62. San Sebastian Film Festival, a dokumentumfilmek Cannes-jaként is számon tartott amszterdami IDFA, de szerepelt Zürichben, Stockholmban, Jihlavában és az Abu Dhabi Film Festival-on is.

 

A magyar-francia koprodukcióban készült film producere László Sára, Jacques Bidou és Marianne Dumoulin. Az alkotás a Campfilm, a JBA Production és az Arte France gyártásában, az HBO Europe koprodukciójában jött létre. További támogatók: Magyarországi Filmszakmai Adókedvezmény, Radio Télévison Suisse, CNC, a  Európai Unió MEDIA Programja,  PROCIREP, ANGOA.

 

A film moziforgalmazását nagy várakozás előzte meg, hiszen korábban a hazai nagyközönség számára csak az HBO csatornáin volt látható. 2015. február 12-től Budapesten, Miskolcon, Szegeden, Pécsen, Kaposváron, Sopronban, Debrecenben és több más nagyvárosban is műsorra tűzik a filmszínházak.

 

www.campfilm.eu

 

Németh Krisztina

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük