A Thália Színház Mikroszínpadán vitte színre az Orlai Produkciós Iroda Ingmar Bergman 1978-as Őszi szonáta című filmjéből írt forgatókönyvet. Kúnos László fordításából színpadra írta és rendezte Vörös Róbert. A tökéletes lélektani drámát tökéletes rendezésben, nagyszerű színészekkel, egy csöpp színpad intim előadásában láthatja most a közönség.

 

A Thália Színház Mikroszínpadán vitte színre az Orlai Produkciós Iroda Ingmar Bergman 1978-as Őszi szonáta című filmjéből írt forgatókönyvet. Kúnos László fordításából színpadra írta és rendezte Vörös Róbert. A tökéletes lélektani drámát tökéletes rendezésben, nagyszerű színészekkel, egy csöpp színpad intim előadásában láthatja most a közönség.

 

Ingmar Bergman (1918-2007) svéd író és filmrendező a 20. század egyik legnagyobb filmművésze volt, még emlékezetes filmoperát (A varázsfuvola) is készített. Az emberi lélek igazi ismerője, az önkínzás és a magány boncmestere, ugyancsak fő tárgya a szeretetéhség meg az ebből fakadó gyűlöletérzés. Fő műveit az 1950-70-es évek között alkotta. Közülük egyik kiemelkedő darab lett a filmvásznon az Őszi szonáta. Ráadásul olyan hírességekkel, mint a háromszoros Oscar-díjas Ingrid Bergman, Liv Ullmann és Erland Josephson. A film természetesen több nemzetközi elismerést kapott.

 

A történet: Charlotte, az anya öt év utáni hazajöttét hangos autódudálással jelzi. Charlotte neves zongoraművésznő, gazdag és elegáns, épp nemrég temette el évtizedek óta kitartott barátját. Éva becipeli a színre anyja sok csomagját, örömmel fogadja, reméli, hogy talán karácsonykor megtalálják a közös hangot, a szeretetet. Charlotte máris terveket sző a további fellépésekhez, ám beteg és összetört asszony, aki külsőségekkel takargatja igazi valóját. Nem akar emlékezni intézetbe dugott, testi-lelki fogyatékos kisebbik lányára, Helenára. Éva és lelkész férje a házukba fogadták az elhagyott lányt, akit most az anyának látnia kell. Éva egyedül küzd meg halott gyermeke emlékével, a beteg húgával és a saját vágyaival. Lassan kiderül, hogy anyjára ezúttal sem számíthat.

 

Csodálatraméltó, hogy ilyen filmes előzmények után Orlaiék vállalkoztak a színrevitelre. Persze a fiatalabb közönség azt még nem láthatta. Itt azonban rendkívüli hatású előadás született! Udvaros Dorottya zseniálisan játssza az anya szerepét. Évát Radnay Csulla, a mentálisan beteg lányt Fodor Annamária, Éva férjét, Viktort Széll Attila alakítja. Mindegyik szereplőnek igazi jutalomjáték ez a darab.

   További előadások: április 5., 15., 21-én és május 22-én.

 

DOBI ILDIKÓ

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük