27 éves barátságukat a korizásnak köszönhetik. Kiss Orsi és Póth Dia a legjobb bizonyíték arra, hogy a korcsolyázást nem lehet elfelejteni – öt év kihagyás után először került kori a barátnők lábára, és pár pillanattal később már magabiztosan bolondoztak a jégen.

 

27 éves barátságukat a korizásnak köszönhetik. Kiss Orsi és Póth Dia a legjobb bizonyíték arra, hogy a korcsolyázást nem lehet elfelejteni – öt év kihagyás után először került kori a barátnők lábára, és pár pillanattal később már magabiztosan bolondoztak a jégen.

 

A lányok a korcsolyázásnak köszönhetik barátságukat, így nem csoda, hogy Dia hazaköltözése után, első közös programjuk egy igazi jeges kaland volt. Kiss Orsi és Póth Dia közös időtöltésként a Jégteraszon korcsolyáztak, ahol különböző jégtáncos mozdulatokat gyakoroltak egymással. A lányok gyerekkoruk óta elválaszthatatlan barátnők, ugyanannál az edzőnél kezdték sportpályafutásukat.

 

„8 éves korunkban ismerkedtünk meg, együtt kezdtünk versenyezni, Dia műkorcsolyában, én pedig jégtáncban. Mindig jelen voltunk egymás versenyein és fellépésein, teljes szívből szurkoltunk egymásnak, és azóta is elválaszthatatlanok vagyunk. Még kontinensnyi távolságokból is nap, mint nap beszélünk, az életünk összes fontos történését megosztjuk a másikkal" – mesélte Kiss Orsi, a Class FM csinos műsorvezetője, aki több mint 25 éve őrzi barátságát az egykori műkorcsolyázónővel.

 

„Több mint húsz éven át versenyeztem, jégszínházi előadásokban szerepeltem, a sportnak rendkívül fontos szerep jut a családom életében is. A férjem focista, a kisfiam pedig igazi futballőrült, aki egész nap mezbe öltözve nézi a meccseket. A kislányom a tornáért rajong, öt éves, de már csodálatos bukfenceket vet. Ha egy kicsit nagyobbak lesznek, természetesen korcsolyázni is megtanítom őket" – árulta el Póth Dia, többszörös magyar bajnok műkorcsolyázónő.

 

Orsival együtt teljes biztonsággal mozogtak a Jégterasz pályáján, egymás után következtek a különböző forgások és piruettek, pedig hosszú évek óta egyikük sem húzott korit a lábára. Annál is inkább, mert Póth Dia még csak nemrég tért haza családjával Malajziából, ahova férje, Gyepes Gábor futballista pályafutása miatt költöztek. „Kuala Lumpurban ugyan rengeteg, hatalmas méretű jégpálya van, ám abban a városban, ahol mi éltünk, egy sincs. A két város több száz kilométerre van egymástól, így amikor volt egy kis szabadidőnk, a gyerekekkel inkább a tengerpartra mentünk, és a korcsolya emiatt „fiókban" maradt" – mesélte Dia, aki hazaérkezése után azonnal közös programot szerevezett Kiss Orsival, és a két szépség bebizonyította:

a korcsolyázás tipikusan az a mozgásfajta, amelyet sosem lehet elfelejteni.

 

http://www.jegterasz.hu

 

Lantai József

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük