
Az éjszaka folyamán nyilvánosságra hozták az ausztrál jegybank legutóbbi ülésének jegyzőkönyvét, ami kifejezetten rossz hatással volt a short AUD pozíciókra: a kamatcsökkentést ugyanis néhány döntéshozó ellenezte, a jegyzőkönyv hangvétele pedig arra utal, hogy a további kamatvágások jóval lassabban történhetnek majd meg, mint ahogyan azt a meglehetősen agresszív piac elkezdte beárazni.
Az ELTE kutatói Newton és Lagrange kétszáz esztendőnél is régebbi eredményei után először találtak új egzakt megoldást a csillagászat és az űrkutatás egy központi jelentőségű kérdésére. Érdi Bálint professor emeritus és Czirják Zalán doktorandusz publikációját a Nature szerkesztőségi cikkben méltatta.

A vallási radikalizálódás nem új keletű jelenség a Nyugat-Balkánon. A '90-es évek háborús zűrzavara kitűnő táptalajnak bizonyult a szélsőséges vallási irányzatok számára, melyek azóta mérsékeltebb hangnemben ugyan, de továbbra is jelen vannak. Az utóbbi években számos kisebb terrorcselekmény történt ebben a térségben, közel ezer helyi fiatal ment Szíriába és Irakba harcolni, több vallási...