2025.június.17. kedd.
Ukrajna ezentúl csak az afrikai sertéspestis (ASP) betegséggel érintett Heves és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyéből származó sertés eredetű termékek kivitelét tiltja – értesítette dr. Bognár Lajos országos főállatorvost ukrán kollégája, dr. Borisz Kobal. A döntéssel, a növényi eredetű takarmányok és állateledelek múlt heti engedélyezése után, újabb kiváló lehetőség nyílik a magyar vállalkozások számára.   
dunape.jpg
Összművészeti és urbanisztikai fesztivál a Dunán. Idén harmadik alkalommal kerül megrendezésre Budapest Főváros Önkormányzata által életre hívott és támogatott Dunapest Fesztivál. A Dunapest nyárzáró hétvégéjén a főváros folyó menti helyszínein száznál is több művész és előadó programjait élvezve kerülhetünk közelebb a Dunához.
lego_kozos_jatekelmeny.jpg
A nyári időszak kicsiknek és nagyoknak is egyet jelent a pihenéssel és a feltöltődéssel. Szülőként azonban gyakran szembesülünk azzal a problémával, hogy nem tudjuk kellően lekötni a gyerekeket. A közös játéknál nincsen nagyobb élmény a gyerkőcök számára. Mindegy, hogy több eszközt igénylő, szóbeli vagy okostelefonhoz kötött játékot választunk – a lényeg, hogy együtt játsszuk azt. A LEGO szakértői összegyűjtöttek néhány olyan kreatív játéktippet, amelyek segítségével még emlékezetesebbé tehetjük az...
kep_20.jpg
A hivatalvezető és a beosztottak között feloldhatatlan ellentétek bújnak meg mindenütt. Ha dönt a vezető, a legrosszabb megoldást választja. Ha nem dönt, tehetetlen, koncepciótlan, sodródik. Ha gyorsan dönt, fejetlenül kapkod. Ha lassan, akkor halogatásával akadályozza a munkát. Ha túlórát rendel el, kizsigereli a beosztottakat. Ha nem, még azt a kis túlórapénzt is sajnálja tőlük. Ha levált egy osztályvezetőt, nem tűri a jogos kritikát. Ha kinevez egyet, a beosztottak nyakára...
index_74.png
Az Eötvös Loránd Tudományegyetem a legnépszerűbb felsőoktatási intézmény lett a 2018-as felvételi eljárásban: közel tízezer, összesen 9744 új hallgató kezdheti meg tanulmányait itt szeptemberben, amely ezerfős növekedést jelent a tavalyi évhez képest. Az idén induló Gazdálkodástudományi Intézet képzéseire 596 hallgatót vettek fel, ezen felül az ELTE szombathelyi képzési helyein is több mint 10%-os növekedés figyelhető meg.
unnamed_49.png
2017. novemberében az Edutus Főiskola teljesítette az alkalmazott tudományok egyetemévé válás feltételeit, melyről a 2018. évi XL. törvény Magyarország 2019. évi központi költségvetésének megalapozásáról, 31. A nemzeti felsőoktatásról szóló 2011. évi CCIV. törvény módosítása, 92. § A nemzeti felsőoktatásról szóló 2011. évi CCIV. törvény 115. §-a a következő (23) bekezdéssel egészül ki: „(23) 2018. augusztus 1-jétől a) az Edutus Főiskola Edutus Egyetem” megnevezése működik tovább.
images_88.jpg
A hivatalos adatok szerint 2018 első negyedévében éves összevetésben 12,2 százalékkal drágultak a használt lakások. Az új lakások ára is 12,4 százalékkal nőtt éves szinten. A KSH adatai alapján 2017-ben 154 ezer adásvételre került sor, ami öt százalékos növekedésnek felel meg az előző évhez képest. Az ingatlan.com adatai szerint július közepén a fővárosban 594 ezer forint volt az átlagos négyzetméterár. A nagyvárosokban 296 ezer forint volt az átlag, a...