image25_5.jpg2018 első félévében is gyakoriak voltak a fizetésképtelenségi eljárások a nemzetközi nagyvállalatok körében. Bár a problémás vállalatok száma globálisan nem sokkal volt több, mint 2017 első félévében, idén jóval nagyobb forgalmú cégek váltak fizetésképtelenné – olvasható az Euler Hermes Hitelbiztosító legújabb, globális elemzésében. A vizsgált időszakban Ázsiában és Nyugat-Európában nőtt leginkább a csődeljárások száma, azonban továbbra is az észak-amerikai vállalatok a fizetésképtelenségek fő szereplői. A nemfizetések legfőképpen a textil-, és energiaipart érintették, ellenben a szolgáltatóiparban csökkentek a pénzügyi kockázatok a nagyvállalati szegmensben. Magyarország üdítően pozitív képet mutat.

Az Euler Hermes, a világ vezető hitelbiztosítója közzétette legfrissebb, az 50 millió euró éves forgalmat meghaladó nagyvállalati szegmens kockázatait vizsgáló elemzését. Az Euler Hermes adataiból kiderül, hogy míg az év első felében globális szinten a fizetésképtelenségi eljárások száma (169 eljárás) nem változott számottevően 2017 első félévéhez képest, addig az érintett vállalatok összesített árbevétele meghaladta a 62 milliárd eurót, ami a tavalyi évhez képest 24 százalékos növekedést jelent. Vagyis az 50 millió eurót meghaladó vállalatok közül is az egyre nagyobb méretű cégek érintettek, ami negatívan befolyásolja a teljes ellátási lánc kockázatait. A területi eloszlást tekintve Ázsiában és Nyugat-Európában számottevően nőtt a nemfizetésből adódó eljárások száma, míg az Egyesült Államokban szerény csökkenés volt tapasztalható. Ugyanakkor továbbra is az Egyesült Államok nagyvállalatai vezetik a fizetésképtelenségi „toplistát”: 10 nemfizetésből 6 eset amerikai céget érintett, illetve a két legnagyobb csőd is az Egyesült Államokban történt.

2018 első félévében a kiskereskedelemben, az építőiparban és az élelmiszeriparban, összesen 70 esetben jelentettek csődöt vagy regisztráltak kiegyenlítetlen számlát az egyes szektorok szereplői, és az érintett vállalatok méretét tekintve is ezek az ágazatok vezetnek. Ugyanakkor a legnagyobb esetszám-növekedés a textilipar, az energiaipar, illetve háztartási gépek piacán volt tapasztalható 2017 első félévéhez képest, ahol a tavalyi 23-ról idénre 44-re nőtt a fizetésképtelenségi eljárások száma. Ezzel szemben a szolgáltatóiparban felére (15 eljárás) esett vissza a „bedőlt” nagyvállalatok száma.

 

A hitelbiztosító elemzése kitér Közép-Kelet-Európa nagyvállalataira is. 2017 óta régiónkban számottevően csökkent a nemfizetések száma, azonban a globális trendnek megfelelően a fizetésképtelen társaságok átlagos mérete itt is növekedett. A vizsgált időszakban 28 esetet jegyeztek be az 50 millió eurónál nagyobb forgalmat bonyolító cégek körében, a legtöbb fizetésképtelenségi eljárást (20 esetet) Oroszországban regisztrálták, míg Magyarország és Bulgária ebben a szegmensen egyáltalán nem is szerepel a „toplistán”. Az 1 millió eurót meghaladó forgalmú középvállalatok között ellenben már komolyabb problémát jelent a nemfizetés, összesen 122 eljárást jelentettek az első félévben, ebből a legtöbbet, 22 esetet Lengyelországban. Magyarországon az 1 millió eurót meghaladó forgalmú cégek között is elenyésző az ilyen esetek száma, csupán 3 vállalat volt érintett az év első felében. A legtöbb fizetésképtelenségi eljárást Közép-Kelet-Európában az építőipar, az élelmiszeripar, az energiaipar, illetve a gépgyártás területén jelentették.

image26_5.jpg

Az Euler Hermes több mint 30 országban monitorozza a fizetésképtelenségi eljárásokat, elemzőik szerint a legnagyobb problémát egyértelműen a fizetésképtelen vállalatok növekvő forgalma okozza. 2018 első felében több, 100 millió eurónál nagyobb bevételű fizetésképtelen nagyvállalatot regisztráltak, amelyek egyre súlyosbodó problémát jelentenek nemcsak a beszállítói láncok számára, de a globális gazdaság helyzetét is veszélyeztetik. A kockázatkezelési szakemberek szerint a fizetésképtelenséget a cégek esetében számos tényező befolyásolhatja: okozhat gondot többek között az eladósodottság, a ciklikus kitettség, a magas termelői árak, de a technológiai problémák is. A kiegyenlítetlen számlák ellen a kisebb cégek és nagyvállalatok számára egyaránt megoldást jelenthet az együttműködő partnerek körültekintőbb monitorozása, illetve a hitelbiztosítás intézménye.

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük