A tavalyi rendezvény a vártnál is nagyobb sikert hozott, a szervezők idén is újra minőségi komolyzenei és könnyűzenei koncertekkel...
Idén negyedik alkalommal versenyezhetnek a marketing szakma iránt érdeklődő egyetemi és főiskolai hallgatók a Traffic BTL Kommunikációs Ügynökség pályázatán....
2011. március 3-án 20.30 órakor megnyílt a Werk Akadémián a tavalyi év „legjobb grafikája" díjat elnyert Germán Fatime, grafikusművész...
Az utazási irodák egybehangzó véleménye szerint túl vagyunk a válságon, ismét élénkül az utazási kedv. Az állítást megerősítik azok...
Előre kell bocsájtanom, hogy nem vagyok nyelvész. Közel 53 éve élek külföldön, ahol eleinte mindössze megkíséreltem megőrizni az anyanyelvemet....
A liturgikus visszaélések és a nem kellő áhítattal bemutatott szentmise is oka az Istenbe vetett hit visszaszorulásának, az önzés előretörésének...
A kiállítás 2011 március 4-én pénteken 19 órakor nyílt meg az V. kerületben található Régiposta utca 5. szám alatt. A tárlat...
A Telenor elérhetővé tette a hang alapú szolgáltatásokat használó ügyfelei számára megújult e-mail szolgáltatását, a Telenor Contactot, továbbá az üzleti...
A magyar telekommunikációs iparág legnagyobb hálózatfejlesztési projektjét jelentette be dr. Fellegi Tamás, nemzeti fejlesztési és gazdasági miniszter és Gao...
A „Virágos Magyarországért" környezetszépítő versenyt 1994-ben kezdeményezte a turisztikai szakágazat azzal a céllal, hogy elősegítse a kulturált, vendégváró településkép...
Magyar Telekom gyakornoki programjának 2011 szeptemberében induló félévére 2011. április 15-ig lehet jelentkezni a vállalat honlapján. Magyar Telekom gyakornoki...
Az IKEA arra kér minden vásárlót, aki FÖRSTÅ kávé-/teakészítőt vásárolt, hogy mostantól ne használja, hanem hozza vissza a terméket...
Végéhez közeledik a húszmilliárd forint értékű beruházás, ahol az építkezésen ezer ember dolgozott folyamatosan, három műszakban és ahol a...
IDEGENFORGALOM II.A Magyar Posta Idegenforgalom elnevezésű forgalmi bélyegsorozatának célja, hazánk kultúrtörténeti nevezetességeinek bemutatása. 2011-ben a sátoraljaújhelyi Pálos-piarista templom és...
A Nemzetközi Energiahatékonysági Nap (március 6.) alkalmából hívta fel a figyelmet a háztartásigép-gyártók szakmai szervezete, a CECED Magyarország Egyesülés...
A Klasszikon Együttes az opera újszerű, egyéni interpretálójaként jelent meg a magyar zenei életben. Az együttes önálló CD-vel lepte meg...