2025.augusztus.02. szombat.
vese-.jpg
Idén március 8-ára esik a Vese Világnapja, amelynek célja, hogy felhívja a figyelmet a kiválasztószervünk egészségét fenyegető veszélyekre. Ma majdnem minden tizedik ember érintett valamilyen típusú megbetegedésben, a különböző elváltozások vagy fertőzések alól pedig sajnos a gyerekek sem jelentenek kivételt. A világnap alkalmából a Czeizel Intézet gyermek nephrológus szakértője gyűjtötte össze a legkisebbekre vonatkozó tudnivalókat.  
prologcs.jpg
A Prologis, Inc., a világ vezető logisztikai ingatlanvállalata a március 5-én bejelentette, hogy teljesen bérbe adta jelenleg építés alatt álló új, 28.300 négyzetméteres spekulatív épületét a Prologis Park Prague-Uzice területén Csehországban.  
fotoladanyitamas.jpg
  Foto: Ladányi Tamás Közel 30 program várja a csillagászat szerelmeseit március 19-25. között, a pécsi Zsolnay Kulturális Negyedben. A Csillagászati Héten aktuális űrkutatási, csillagászati témájú előadások, távcsöves bemutatók és a legnépszerűbb planetáriumi programok várják a látogatókat. Szó lesz többek között arról, hogy mikor lesz a világvége, mennyibe kerül jegyet váltani a világűrbe és hogy mi hátráltatja leginkább, hogy az ember eljusson más bolygókra.  
kinsul.jpg
 A professzionálisan megtervezett és kivitelezett szigeteléssel nem csak a gázszámla közel 50%-át, de rengeteg időt és sok bosszúságot is megspórolhatunk. A március 6-i Energiahatékonysági Világnap alkalmából a Knauf Insulation szakemberei 5 pontban gyűjtötték össze, hogy mire érdemes odafigyelniük azoknak, akik új vagy meglévő családi házukat tervezik szigetelni. A szakértők tanácsaival több százezer forintos nem várt költségeket kerülhetünk el, ha pedig mindent jól csinálunk, hőszigetelt otthonunk energiahatékonyabb és pénztárcakímélőbb is...
nelson-etlap-2017-09_1.jpg
Viola tizenkilenc éves, idén érettségizik. Átlagos tanuló, átlagos lány. Nem kövér, nem sovány. Nem alacsony, de nem is magas. Nem szegény, nem gazdag, középosztálybeli családban nőtt fel. Kislány korában szülei Horvátországba vitték nyaralni, nem a francia Riviérára, vagy a Bahamákra. Nem fordulnak utána a fiúk az utcán, de nem is csúnya. Olyan csinoska. Kicsit tud énekelni, zongorázni, varrni, főzni-sütni. Ruhái sem feszítik szét a szekrényét, de azért megfelelően tud...
kekszal.jpg
Európa leghosszabb és legrégebbi tókerülő versenye, a Kékszalag idén jubilál: 50. alkalommal dördül el a startpisztoly július 26-án. A versenyt rendező Magyar Vitorlás Szövetség és a névadó szponzor, az Erste Bank pénteken aláírta a verseny támogatásáról szóló szándéknyilatkozatot. A Magyar Vitorlás Szövetség és az Erste egyaránt rekordra számít, ami több mint 600 nevezőt jelentene.  
utaz-1.jpg
Ez jellemzi a nemzetközi és a hazai turizmust, és ez a két tényező határozta meg a most véget ért 41. Utazás kiállítást is. A HUNGEXPO Budapesti Vásárközpontba 23 ország 280 kiállítója hozta el újdonságait. A belföldi díszvendég Hévíz, a külföldi ezúttal Marokkó volt. A kiállítók – hosszú évek után – ismét két pavilont töltöttek meg, így a látogatók több mint 25 ezer négyzetméteren válogathattak az irodák, régiók és országok...
image002.jpg
Menedzselt szolgáltatásait kihasználva az Ericsson WAN (Wide Area Network/ nagy kiterjedésű hálózat) transzformációs megoldásokat kínál telekommunikációs szolgáltatók számára a javított végfelhasználói élmény érdekében. A kínálatban számos menedzselt IT szolgáltatás támogatása szerepel, beleértve az integrált üzemeltetési központot is, az Equinix adatközpontok globális lefedettségére támaszkodva. Az Ericsson viszonteladóként csatlakozik az Equinix Channel Partner programjához, és különféle “as-a-Service” (aaS) szcenáriókat létrehozva nyújt további szolgáltatásokat.  
3384_7325_3126.png
Az exit pollok adatai alapján úgy tűnik, hogy két lehetőség van arra, hogy Olaszországban koalíciós kormány alakuljon: az egyik egy jobboldali koalíció, az Olasz Testvériség, az Északi Liga és a Forza Italia szereplésével, a másik egy centrista erőkből álló ügyvivő kormány, amelyet a Forza Italia és a Demokratikus Párt alkotnának, parlamenti többség nélkül. A populizmus egyre nagyobb teret hódít Olaszországban, erre mindenki számított is, de az Öt Csillag Mozgalom...