A Magyar Katolikus Egyház 2011. június 29-e, Szent Péter és Pál apostolok ünnepe utáni első vasárnap, idén július 3-án tartja a péterfillérek gyűjtését az ország katolikus templomaiban. A befolyt összeget a Szentatya karitatív céljaira fordítják.
2011. július 1-jétől változik a MÁV-START Zrt. Személyszállítási Üzletszabályzata. Az új üzletszabályzat vonatkozó rendelkezései alapján az utasok jogai változnak - többek között - a vonatkésések utáni átalány-kártérítéseknél és a fogyatékkal utazók kísérőinek esetében.
Péntek reggel nyitotta meg kapuit a Tesco áruházlánc legújabb tagja Kőszegen. Az új áruház mintegy 3000 négyzetméteren gazdag kínálattal, önkiszolgáló pénztárakkal, hulladékvisszaváltó centrummal és modern, kellemes környezetben várja a vásárlókat. Az ország legújabb Tesco áruháza közel 100 új munkahelyet teremt, elsősorban a térségben élők számára.
Nem hiszi, hogy a világhatalom Kína kitüntetett módon kezelné a jövőben Magyarországot, bár a piacot szerezni és növekedni akaró ország nyilván ránk is odafigyel majd. Európai és atlanti hídfőállásnak azonban vélhetően alkalmasabb partner lehetne számára Németország - nyilatkozta a Duna Televízió Közbeszéd című műsorának Csaba László közgazdász-professzor, egyetemi tanár. A szakember beszélt arról is, hogy a görög parlament...