
Sérti a gyermek védelemhez és gondoskodáshoz való jogát, ha az iskolában egy tizenhat éven aluliak számára nem ajánlott filmet tizenkét- tizennégy éveseknek vetítenek le. A gyermekvédelmi kötelezettség alól nem ad felmentést, hogy a bűnmegelőzési, drogprevenciós órán a gyerekek maguk előzetesen nem tiltakoztak a filmvetítés ellen. Szabó Máté ombudsman támogatja a fiatalok drogfogyasztásának megelőzéséért tett erőfeszítéseket, és ezzel együtt...

A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság támogatásával létrejövő Korrektúra 2010 nemzeti médiakonferencia szervezői már most várják a http://korrektura.hu/kerdesek/ -en az érdeklődők írásban feltett előzetes kérdéseit, amit „korrektúra nélkül" juttatnak el a konferencia megszólított előadóihoz. További részletek a konferencia weboldalán olvashatók.
Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési miniszter részvételével Pozsonyban került sor 2010. november 15-én a Visegrádi Országok fejlesztési minisztereinek értekezletére. A Szlovénia, Románia és Bulgária képviselőivel kiegészült tárcavezetők egyeztetésének célja a közös álláspont kialakítása, amit a felek közösen képviselhetnek 2010. november 22-23-án Liège-ben a kohéziós politikáért felelős miniszterek találkozóján.

A Rauch Hungária a piac elmúlt évekbeli zsugorodása ellenére is kitűnően teljesített idén, és a 2010-es árbevétele várhatóan 5 százalékkal is felülmúlhatja az előző évi számokat. Kiemelkedő teljesítményének köszönhetően nem csupán hazai pozícióját szilárdította meg a cég, hanem regionális központi szerepét is tovább erősítette a magyarországi központ. A most véget érő gyümölcsfeldolgozási szezon eredményeképpen a Rauch 80.000 tonna...

A kelet-közép-európai vállalatok a tőkéért folyó verseny éllovasai, ugyanis hatékonyabban és nyereségesebben működnek, emellett kevésbé adósodtak el, mint nyugat-európai társaik. Szlovákia és Csehország büszkélkedhet a legkevésbé eladósodott és leghatékonyabb nem pénzügyi szektorral, és egyedül a német vállalati szektor képes versenyre kelni a közép-kelet-európai cégekkel a működési hatékonyság tekintetében.