2025.május.10. szombat.
 

Hatvanhárom olyan tételt gyűjtött össze a Varga Mihály vezette gazdasági tényfeltáró bizottság, amely az idei vagy a következő évet terhelő kiadásként jelenik meg, illetve amelyet az átadás-átvétel során az előző kormány nem ismertetett az új kabinettel. A teljes jelentés a cikk végén lévő linkről letölthető!

 

A Cartoon Network csatorna egy egész hétvégét szentel Ben 10 című sorozatának 2010. október 9-10-én. A Ben 101010 elnevezésű program a nem mindennapi dátumot (2010.10.10.) jelképezi, amikor a fiatal rajongók élőben és a képernyőn egyaránt találkozhatnak kedvenceikkel; szombaton a Millenárison futóverseny és tízpróba keretében próbálhatják ki ügyességüket, gyorsaságukat, vasárnap pedig kedvenc Ben 10-epizódjaikból láthatnak válogatást.

 

     Nem teljesül az Egyesült Nemzetek Szervezetének XXI. Századra kitűzött legfőbb millenniumi célja: az éhezés felére csökkentése 2015-ig. A szélsőséges szegénységben, azaz napi 1,25 dollárból élők száma 400 millióval csökkent ugyan, de még mindig egy milliárd 400 millió embertársunk tartozik ebbe a kategóriába. Ezért Ban Ki-moon főtitkár csúcsértekezletet hívott össze New Yorkba 2010. szeptember 20-22. között, hogy akciótervvel...

 Az elmúlt száz nap a miniszterelnök véleménye szerint megváltoztatta Magyarországot. Orbán Viktor kedden -2010-09-07-én - kormánya első száz napját értékelve a Professzorok Batthyány Köre rendezvényén hosszan szólt arról, hogy a magyarok szakítottak az utópiák korszakával, az ő politikájuknak pedig az a feladata, hogy "kinyissák a teret a valóság számára". Beszédének teljes, szószerinti leiratát szoksáunk szerint kommentár nélkül az alábbiakban...