2025.június.19. csütörtök.
aa_34.jpg
A kormány fontosnak tartja, hogy a fogyatékos emberek számára elérhetőek legyenek az önálló életvitelükhöz szükséges szolgáltatások, és ehhez minden segítséget megad. Jövőre többet kapnak kézhez azok, akik állandó és tartós gondozásra szoruló súlyosan fogyatékos, vagy tartósan beteg 18 év alatti személy gondozását, ápolását végzik.  
roland_berger_the_future_of_europes_decentralized_energy_market_download_preview.jpg
Európa 2030-ra energiájának 27%-át megújuló energiaforrásokból fogja előállítani, – legalábbis a korábban tett klímavállalás ezt tartalmazza. A kontinens azonban nem fogja elérni ezt a célt, hacsak nem vezet be olyan intelligens szabályozást, amely támogatja az ágazatban szereplők innovációs- és befektetési hajlandóságát. Ez áll a Roland Berger „Az emberek ereje – Európa decentralizált energiapiacának jövője” című tanulmányában.
mnblogo_1.png
Az MNB kötelezte az Allianz Hungária Biztosítót, hogy a jogszabálynak megfelelően változtassa meg a 2018. január 1-jétől érvényes KGFB-tarifáját és tízmillió forint felügyeleti bírságot szabott ki rá. A biztosító – kármentes vezetőkre vonatkozó – egyik tarifálási eleme révén ugyanis egyes újonnan szerződő ügyfelek díja kedvezőbb lehet, mint a már meglévő biztosítottaké, noha ezt a törvény tiltja.
esma-updates-emir-reporting-qas-for-backloading-requirement.png
A Európai Értékpapír-piaci Hatóság (ESMA) közleménye szerint 2018. január 3-tól átmenetileg a globális jogalany-azonosítóval (LEI-kód) még nem rendelkező jogi személyek is köthetnek a MiFIR rendelet szerinti jelentési kötelezettség alá eső ügyletet, ha igazolják, hogy a megbízás felvételekor már folyamatban van a LEI-kód kibocsátása vagy egyidejűleg kezdeményezik azt.