A kijelentés ott olvasható a Spanyol Turisztikai Hivatal minden reklámtábláján és most már egy magyar újságban is. A tavalyi, Csehországot bemutató különszám után ismét egyetlen ország érdekességeinek felvonultatására vállalkozott a Világjáró Magazin. Tíz spanyol városról gyűjtöttek össze hasznos információkat, de a tengerpart sem maradt ki a lapból.

2010-ben a Zsidó Nyári Fesztivál szimbolikus évfordulóhoz érkezik, hiszen a zsidó hagyományok értelmében fesztivál nagykorú lett. A fiúkat ebben a korban fogadja be a felnőtt zsidó közösség, ez vallási téren való önállóságban úgy nyilvánul meg, hogy a fiúkat nyilvánosan a Tóra elé szólítják. Ebből az alkalomból szokás bár micvó örömnapot, családi lakomát tartani. A modern istentiszteleteknél ez egy...

A Közös Agrárpolitika jövőjéről és a földmoratóriumról született meg egyfajta álláspont Visegrádon a közelmúltban. A kétnapos találkozó egyben a magyar egyéves elnökség záróeseménye volt, melynek végén Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter a szlovák kollégájának átadta a Visegrádi 4-ek agrárcsoportjának vezetését.

A Kormány elfogadhatatlannak tartja, hogy a családok költségvetésének jelentős részét a közüzemi számlák tegyék ki, ezért első intézkedései között rendelte el a közüzemi díjakra vonatkozó ármoratóriumot, amelynek köszönhetően a lakosság jelentős gázáremelést került el. A Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési miniszter által vezetett tárca hosszú távú célja, hogy egy új, kiszámíthatóbb rendszer keretében a lakosság és a vállalkozások...