A könyv nem kerül a polcomra, ahol nem találom meg hanem ágyam mellett tartom és időnként bele fogok olvasni.Dr. Papp István könyvében az első, ami igen ritka és magával ragadó benne, hogy egyszerűen beszél, nem magyaráz, nem okoskodik, csak tanít. De úgy, hogy észre sem venni.
Manhattan koktél Közeleg az év vége, ilyenkor, ami az italokat illeti, kicsit többet engedünk meg magunknak. De nem csak sört, bort, pálinkát iszunk, olykor koktélt is Tekintsük át néhány fontosabb koktél nevének eredetét. És ha már itt tartunk, az összetételét is.
Az alábbiakban a karácsonyi időszak ünnepi püspöki szentmiséinek helyszínéről és időpontjáról tájékozódhatnak.
Foto: Hunyadi Gergely Az OMV Győr melletti, az M1-es autópálya Budapest felé vezető oldalán található Arrabona töltőállomáson telepítették Magyarország első Tesla Superchargerét, amely a Bécs–Budapest, illetve Pozsony–Budapest útvonalak kiszolgálását célozza. A Tesla elektromos autóinak gyorstöltését biztosító, négyállásos létesítményhez az OMV biztosította a területet, az együttműködés részeként pedig a Tesla építette ki és üzemelteti a berendezéseket.
Az ISE (Integrated Systems Europe) kiállításon (2018. február 6-9.) az Epson bejelenti és bemutatja néhány, a felsőkategóriás telepítés, a reklám- és vállalati vetítés szektor számára készült új termékét. A már meglévő piacvezető vállalati, oktatási és fix telepítésű projektorok közül a számos funkcióval rendelkező 3LCD lézerprojektorok is szerepet kapnak az eseményen, akárcsak legújabb Moverio okosszemüvegeink.
A beszerzés a cég energiahatékonysági és káros anyagkibocsátás csökkentési céljainak megvalósulását mozdítja elő. Az elektromos nagyteherautó technológia újdonságot jelent a UPS járműflottájában. Az elvárások szerint a szállítási biztonság növekedni, a fenntartási költségek csökkenni fognak.
Az UniCredit Bank jelentette be, hogy új szlogent – „A bank mindenhez, ami számít.” – vezetett be. Ezt a szlogent használják majd a csoport kommunikációja során reklámkampányokban, márkakommunikációs és marketinganyagokon valamennyi országban, ahol jelen van – összhangban a „One Bank, One UniCredit” szemlélettel.
November végéig összesen 823 családnak tudtak segíteni a Ronald McDonald Gyermeksegély Alapítvány által Budapesten és Miskolcon működtetett Ronald Házak, valamint a pécsi Ronald Szobák. A létesítmények célja, hogy a béke szigetét nyújtsák az itt lakóknak, és a házakban a gyerekek a betegségükről megfeledkezve a kezelések közötti időt felszabadultan a családjukkal közösen tölthessék el. Az apartmanok egy részét olyan beteg gyermekek szülei számára tartják fent, akiknek a gyermeke 24 órás...
A Varga Pincészet szerint a karácsony a hazai pincészetek számára is nagy jelentőséggel bír. Ezekben a hetekben jóval több palack kerül a kosarakba, mint máskor, ezért előfordul, hogy a borászat badacsonyörsi telephelyén naponta 150 ezer üveget rakodnak a kamionokra. Ilyenkor érzékelhetően a drágább borok javára billen a mérleg, de nincs jelentős változás a fehér, a vörös és rozé fogyasztásának ünnepi arányaiban, körülbelül egyforma az érdeklődés irántuk egész évben. Varga...
Tízmillió forint bírságot szabott ki az MNB a Raiffeisen Biztosításközvetítő Kft.-re, mivel az nem jelentette be saját és megbízott cége biztosításközvetítő munkatársait a jegybanki biztosításközvetítői regiszterbe.
A heterogén környezetekben is rugalmasan használható Open Enterprise Server fontos újításokat tartalmaz a biztonság, valamint a kliensek és az adatok kezelése terén.Az asztali gépeket és mobil eszközöket egyaránt támogató iPrint for OES segítségével egyetlen eszközzel kezelhető minden nyomtatási igény akár több telephelyen is.