Csatornamunkásnak adták ki magukat és készpénzt kértek azok a csalók, akik a Fővárosi Csatornázási Művek Zrt-re hivatkozva jelentek meg a főváros több kerületében. Kisebb tisztítási munkákat végeztek az intézményeknél és lakóépületekben. Az FCSM Zrt. kéri, hogy a károsultak tegyenek feljelentést a rendőrségen.
A 2009 elején alapított Braun & Partners România mellett újabb romániai cégben szerzett tulajdonrészt a B&P Braun & Partners International, amely a hazai tevékenységek fejlesztése mellett fontos feladatának tekinti a regionális növekedést is. A közös vállalat egyben egy új partnerség alapja is, amellyel a B&P szolgáltatásainak teljes köre elérhető lesz Romániában.
Az egyik legnagyobb direkt marketing szervezet Budapesten a Kongresszusi központban mutatta be termékcsaládjának új irányzatát az AgeLoc termékeket. Azért esett Budapestre a választás, mert Magyarország Európa legeredményesebb DM értékesítő országa. Itt ugyanis az emberek - sokszor jobb híján - kergetik a meggazdagodás szellemét.
„Rejtett kincseink" címmel a Műemlékek Nemzeti Gondnoksága (MNG) 2010-ben is megrendezi 2010. április 17-18-án az egész országra szóló eseményt. A látogatók 110 forintos, jelképes belépődíjjal vagy olykor díjmentesen tekinthetik meg az akcióban résztvevő műemlékeket, templomokat, várakat, kastélyokat. Idén különleges figyelem illeti az Árpád korabeli templomokat és az évszázados borospincéket....
A Magyar Turizmus Zrt. pekingi képviseletének közreműködésével elkészült egy, a kínai turisták utazási szokásait tartalmazó tanulmány, amelynek különlegessége, hogy egyrészt Európára koncentrál, másrészt olyan kérdéseket is tartalmaz, amelyek kifejezetten a képviselet kérésére szerepeltek a tanulmány alapját képező kérdőívekben, ezzel is segítve, hogy minél pontosabb képet kapjunk a hazánkat is érintő szokásokról, tudnivalókról. A kínai turizmusról alkotott átfogó kép kialakításában...
Már évek óta hozzászokhattunk, hogy a báli szezonban minden nagyobb bál rendezői meghirdetnek valamilyen jótékonysági célt is. Az viszont még mindig ritkaságnak számít, hogy kifejezetten ilyen okból rendezzék meg az egész bált. Márpedig a budapesti Károlyi - Csekonics palotában pontosan ez történik majd 2010. február 12-én, pénteken este. UPDATED: 2010-02-01 19:54:51
