2025.augusztus.02. szombat.
 Két szempontból is figyelmet érdemel a Fővárosi Nagycirkuszban megtartott különleges RAIN Esőcirkusz előadás. A közönség előtt adták át a „Karádi Béla emlékdíjat” és – mint az később kiderült – az ekkor bemutatott tizenöt műsorszámból tizenkettőben az Ukrajnából hozzánk menekült cirkuszművészek léptek fel. Karádi Béla a Magyar Cirkusz és Varieté Vállalat művészeti vezetője volt 1965-től 1982-ig, jelentős érdemei voltak az 1971-ben újjáépített Fővárosi Nagycirkusz újraindításában. Örökös nélkül hunyt el, 2016....
Az elmúlt, már több mint két évtizedben Budapest kulturális életének mindig hangsúlyos pontja volt a nyárvégi Zsidó Kulturális Fesztivál. A 24. Fesztivál 2022. szeptember 4-től szeptember 12-ig várja a közönséget hét helyszínen: a Dohány utcai, a Frankéi Leó úti, a Hegedűs Gyula utcai és a Rumbach utcai zsinagógában, a Bálint Házban és idén először lesznek fesztiválprogramok a Madách Színház Tolnay Szalonjában, valamint a Magyar Zene Házában is. A színes...
A Főváros centenáriumi ünnepsége keretében, 1973-ban, Debrecen városa parkot ajándékozott Budapest XIII. kerületének. A hajdúsági városban készültek a tervek és onnan hozták akkor a növényeket is, amikkel a parkot betelepítették. Bár azóta, az elmúlt években történtek benne kisebb javítások, a kerület Önkormányzata tavaly a teljes felújítás mellett döntött. A munka július végén befejeződött. Az 1970-es években minden fővárosi kerületnek volt egy megyei, illetve városi testvérkapcsolata, ezért viseli ez a...
 Valójában ez az elnevezés nem is egészen pontos. A kor nagyjából igen, de hogy sportág? Akkor még biztosan nem volt az. Sokkal fontosabb volt. Ma úgy hívjuk muaythai, de ezt hallván hányan tudják – úgy nagyjából – mit is takar ez a szó? Nem is igen volna értelme erről fejtegetésekbe bocsátkozni, ha a napjainkra sporttá vált egykori harcművészet magyar képviselői a közelmúltban nem értek volna el figyelmet érdemlő sikert....
Rash-7
Mostanában egyre gyakrabban találkozunk ezzel a névvel, így hát fejtörő versenyeken is feladható kérdés lehetne: Hol van és pontosan mi Ras Al Khaimah? Röviden összefoglalva, hétezer éves múltra visszatekintő városállam a Perzsa-öböl partján. Mintegy kétszáz évvel ezelőtt a Brit Birodalommal állt háborúban, napjainkban viszont már az Egyesült Arab Emirátusok része, hatodik legnagyobb városa. Mindinkább vonzó turisztikai célpontként hívja fel magára a figyelmet.  Ez a figyelemfelkeltés nem is eredménytelen. Már...
A Magyar Cukrász Iparosok Országos Ipartestülete az idén a 25. alkalommal hirdette meg a nagy népszerűségnek örvendő Év Fagylaltja versenyt. A negyedszázados születésnap szép évforduló, hát még akkor, ha ebben az egész ország érintett. Céljuk volt – mint korábban mindig – a hagyományos, jó minőségű kézműves fagylalt népszerűsítése, hogy a magyar cukrászat egyre jobb fagylaltokat kínáljon vendégei számára. A díjnyertes fagylaltokat ugyanis az egész ország területén kóstolhatjuk majd! A...
A megállapított jogsértések miatt az MNB mindkét magánszemély számára megtiltotta a piaci manipulációra vonatkozó jogszabályi rendelkezések ismételt megsértését, és 30-30 millió forint összegű piacfelügyeleti bírságot szabott ki rájuk. A Kulcs-Soft Nyrt. igazgatóságának elnökére vonatkozóan a jegybank 1 évig elérhető nyilvános figyelmeztetést is közzétesz honlapján.