A Vodafone Magyarország Alapítvány idén is meghirdette Főállású Angyal Programját, amelynek nyertesei a Vodafone Magyarország Alapítvány jóvoltából egy éven keresztül havi bruttó 400 000 forintos fizetést kapnak. A jövendőbeli Angyaloknak ezúttal egy, a gyermekek és az egész társadalom jövőjét meghatározó probléma megoldásában kell segíteniük.
Néha pár tízes vagy százas is csodákra képes, ha jó helyre kerül. A Generali Csoporthoz tartozó Európai Utazási Biztosító (EUB) éppen ezért csatlakozott a Magyar Máltai Szeretetszolgálat (MMSZ) Kerekítsd fel! adománygyűjtő programjához, amelynek keretében online vásárlóik felfelé kerekíthetik az általuk fizetett összeget, a különbözettel pedig az MMSZ mentőszolgálatának munkáját segítik.
A legutóbbi COT-riportban vizsgált egyhetes időszak alatt (augusztus 16-22) a spekulatív dollárpozíciók összességében nem változtak a nyolc IMM ((International Monetary Market) devizával szemben. Ezen belül azért volt dinamika: tovább vásárolták az alapok az eurót, de ezt ellensúlyozta a font eladása, amely 10 hónapos csúcsot ért el. Továbbra is a jen a leginkább shortolt deviza az IMM devizák közül. Az alapok tovább csökkentették az esésre játszó határidős pozícióikat az amerikai...
A Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum teljes arculatváltáson esett át. Az új színek, az új logók, az új honlap friss és korszerű intézmény képét mutatják. A közel százhúsz éves és éppen megújuló Közlekedési Múzeum mellett új arculatot kaptak az intézmény műszaki tematikájú kisebb intézményei is.
2017. szeptember 3-án nagyszabású fesztivállal emlékezik Újbuda a kultikus teleregény, a Szomszédok indulására. Akármilyen hihetetlennek is tűnik, 30 évvel ezelőtt indult útjára a sorozat, amelynek jubileumi ünnepségére szeptember első hétvégéjén kerül sor – a teleregény forgatási helyszínén, Gazdagréten.
A magyar BBQ történetének fontos mérföldkövéhez érkeztünk: 2017. október 13-15. között kerül megrendezésre az első hivatalos, pontszerző, pénzdíjas barbecue verseny (Master Series Sanctioned Contest) Magyarországon, a KCBS – Kansas City Barbeque Society védnöksége alatt, a tokaji borvidék szívében, Tállyán.
A The Illusionists – Direct from Broadway producerei bejelentették legújabb európai turnéjukat a párhuzamos futó, rekordokat döntő new york-i, londoni és ázsiai szereplésük után. A 2016-os szezon statisztikája szerint a „The Illusionists” produkció érte el a legmagasabb bruttó bevételt egy hét alatt a Marquis and Neil Simon színházakban (Broadway), a Shaftesbury Színházban (West End), a Sydney Operaházban (Sydney, AUS), az Arts Centre Melbourne-ben (Melbourne, AUS) és az Auditorio Nacional-ban...
Immár hagyomány, hogy szeptember első hétvégéjén tánc és muzsikaszó tölti meg a szentendrei Skanzent. Szeptember 2-án, szombaton a táncházmozgalom kiemelkedő zenekarai, zenészei egész napos zenés-táncos forgataggal várják a nagyközönséget, szeptember 3-án, vasárnap a Pap-sziget Kempingben előadásokat, mesterkurzusokat tartanak regisztrált zenészek számára.
Japán kalligráfia Ha maradna néhány millióm az esedékes sárga csekkek befizetése után, kis családommal együtt hosszú utazást tennék a Távol-keletre. Mivel múzeum-centrikusak vagyunk és csemetéinket is ilyen irányba terelgettük, Indiába, Kínába és Japánba igyekeznénk.
Magyarországi bemutató 2017. szeptember 14-én, premier előtti augusztus 29-től a Corvin Mozi műsorán. 2017. augusztus végén világszerte visszatér a mozikba minden idők egyik legjobb akció-scifije, a kultikus Terminator 2, mégpedig egy vadonatúj digitális restaurációt követően, 3D-ben.
A legnépszerűbb lakótelep Budapesten a Lajos utcai, de a keresett panelek közé tartoznak még a Pillangó utcai panellakások is. Budapesten az újlipótvárosi panellakások a legdrágábbak: átlagosan 473 ezer forintos négyzetméteráron hirdetik őket. A vidéki panelpiacon a fővároshoz közeli, például érdi és pomázi lakótelepek a legnépszerűbbek, a budaörsi panelek pedig a legdrágábbak. A legolcsóbban az országban Ózdon, Komlón és Mezőhegyesen lehet panellakást vásárolni.