2017. augusztus 11-13. között ismét a festői szépségű Abaliget ad otthont a Bluegrass Zenei Egyesület (HuBMA) 15 éve hagyományos nemzetközi fesztiváljának.A fesztiválon a műfaj neves nemzetközi és hazai előadói lépnek színpadra, valamint pénteken és szombaton zenei workshopra is sor kerül. A huszonöt koncertet felvonultató esemény és a workshop látogatása egyaránt ingyenes.
Nyáresti zenei randevúkra invitál augusztusban a Filharmónia Magyarország. Országos OrgonaPont sorozatának keretében a trombitának, fuvolának, hegedűnek és az énekhangnak is jut szerep a hangszerek királynőjének is nevezett orgona mellett.
Információbiztonsági szakmérnök- és szakemberképzésekkel bővül az Óbudai Egyetem képzési palettája szeptembertől. Közel kettőezer információbiztonsággal foglalkozó szakember hiányzik ma Magyarországon csak a közszférából. A szakirányú továbbképzésekre augusztus 28-ig lehet jelentkezni.
Clooney és Damon hetedik közös projektje. A Suburbicon az amerikai premierrel egy időben érkezik hazánkba. George Clooney a neki szánt főszerepet átadta, és inkább rendezőként vetette bele magát az ősszel debütáló Suburbiconba.
Az anyatejes táplálás világnapja alkalmából az egyedülálló édesanyák helyzete is napirendre került a Parlamentben az „Egyszerű vagy bonyolult” című konferencián, amelyet a Magyar Asszonyok Érdekszövetsége rendezett.
Augusztus 13-án, vasárnap 20 órától mutatja be a Coincidance Táncszínház a Fairplay – Sportóriások legendája című új előadását a Városmajori Szabadtéri Színpadon. Az ír szteppet és a kortárs táncot sajátos módon ötvöző táncegyüttes ezúttal különleges témájú és látványvilágú előadást ígér, amellyel Gyulai Júlia rendező-koreográfus édesapja, Gyulai István sportoló és sportkommentátor, a Nemzetközi Atlétikai Szövetség volt főtitkára emléke előtt is tiszteleg.
Magyarország legnagyobb létszámú hivatásos néptáncegyüttese, a Magyar Nemzeti Táncegyüttes augusztus 12-én, a Zempléni Fesztivál keretében mutatja be a ’60-as évek felejthetetlen TV-sorozatából született ötlet alapján készült „A Tenkes kapitánya” című látványos táncjátékot, Zsuráfszky Zoltán rendezésében.
Minden 4. utazóval előfordult már, hogy nyaraláskor éppen a fürdőruha maradt otthon, a csomagoláskor leggyakrabban kifelejtett tárgyak sorát a telefontöltő és a fogkefe követi – derült ki a Szallas.hu és a Doklist.com közös felméréséből. Az otthonosság érzését kölcsönző utazási kellékek élén a kispárna végzett, míg a legfontosabbnak sorrendben a személyes iratokat, bankkártyát, illetve mobiltelefont tartjuk.
A margitszigeti Casino kerthelyisége a múlt század hetvenes éveiben Most már véglegesen átadták a margitszigeti Casinot, amelyet Ybl Miklós eredeti terveinek megfelelően állították helyre. A meglévő épületet teljesen felújították és korszerűsítették, valamint egy tornyot, egy portikuszt (oszlopcsarnok) és a hozzá tartozó tetőszerkezetet alakítottak ki. Az épület mellett a jövő benzinkútja, napenergiával működő elektromos töltőállomást található.
A NetIQ Novell SUSE Magyarországi Képviselet bejelentette, hogy elérhetővé vált a Micro Focus Silk termékcsalád legújabb, 18.0 kiadása. A tesztelési keretrendszer segítségével a vállalatok egyszerűen, automatikusan hajthatnak vége funkcionális- és teljesítményteszteket alkalmazásaikon, és az egyes teszteket jól átláthatóan tarthatják nyilván. Ezáltal egyszerűen azonosíthatják az esetleges hibákat, felgyorsíthatják az alkalmazások fejlesztését, és felkészülhetnek a nagyobb terheléssel járó időszakokra is.
Az Euroastra több mint tíz év után, a szolgáltató megszűnése miatt szolgáltatót kénytelen váltani. Most keressük azt az uj hostoló helyet, ahol folytathassuk. Igy az estleges üzemzavarért elnézést és türelmet kérek…. Segítséget szívesen fogadunk. Az Euroastra Internet Magazin tartalma itt is megjelenik: http://euroastra.blog.hu/