2024.március.29. péntek.

EUROASTRA – az Internet Magazin

Független válaszkeresők és oknyomozók írásai

Párbeszéd koncert 2.0 – zene határok nélkül

2 perc olvasás

szirtes.jpgKemény Zsófi és Szirtes Edina Mókus koncert: a slam poetry, a hegedű, az ének és a komolyzene találkozása a széki népzenével. Kemény Zsófi és Szirtes Edina Mókus február 10-i koncertjével indulnak újra a Párbeszéd koncertek a Bethlen Téri Színházban.

 

A nem mindennapi páros most először lép együtt színpadra.

A tavasz folyamán összesen hat Párbeszéd koncertet tartanak; Kemény Zsófi és Szirtes Edina Mókus után március 3-án Nagy János és Szokolay Dongó Balázs, március 28-án pedig Mogyoró Kornél és Ölvedi Gábor párosa lépnek föl.

 

Éppen egy évvel ezelőtt, Dresch Mihány és Tintér Gabriella koncertjével indította útjára a Bethlen Téri Színház a Párbeszéd sorozatot. (lásd: https://euroastra.hu/parbeszed-koncertek) A koncertek fellépői valódi zenei párbeszédbe kezdenek, hiszen más-más zenei világból érkeznek, más és más hangszeren játszanak vagy műfajt képviselnek. A koncerteket összeköti egy népzenei motívum, ami Halmos Béla széki gyűjtéséből való, mégsem népzenei koncertekre kell számítani, hiszen a zeneművészet majd’ minden ága képviselteti magát; a tavaszi koncerteken a világzene, a jazz, a magyar vagy éppen görög népzene éppúgy képviselteti magát, mint a slam poetry vagy a klasszikus zene.

 

Kemény Zsófi 1994-ben született Budapesten. 10 éve lép fel dalszerző-előadóként, 17 éves kora óta pedig rendszeresen slammerként. Három könyve jelent meg, jelenlegi zenei projektje a Sophie Hard nevű rapformáció.

 

Szirtes Edina Mókus Artisjus és Fonogram díjas előadó, zeneszerző. Rendszeres fellépő a Művészetek Palotájában, ahol 2012-ben az év legjobb koncertjét adta; 2017-ben a Művészetek Völgyében önálló összművészeti udvara volt.

Országszerte játszott színdarabok zeneszerzője, irodalmi művekhez komponál zenét, mely utóbbi adja a mostani koncert alapját.

 

Koncertek:

február 10. szombat 19.00     Kemény Zsófi – Szirtes Edina Mókus                      

március 3. szombat 19.00       Nagy János – Szokolay Dongó Balázs                     

március 28. szerda  19.00       Mogyoró Kornél – Ölvedi Gábor                             

 

További koncertek április-május-június:

Pandzarisz Dina – Tálas Áron

Farkas Rózsa – Salamon Bea

Ferenczi György – Csoóri Sándor Sündi

 

  1. február 10. 19:00

Párbeszéd koncert 2.0 – Kemény Zsófi és Szirtes Edina Mókus

Bethlen Téri Színház

Budapest, Bethlen Gábor tér 3.

 

www.bethlenszinhaz.hu

https://www.facebook.com/events/1532663733478836

 

Lantai József

EZ IS ÉRDEKELHETI

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

1973-2023 WebshopCompany Ltd. Uk Copyright © All rights reserved. Powered by WebshopCompany Ltd.