2016. június 27-én kezdődik a Petőfi Irodalmi Múzeum szabadtéri nyári fesztiválja. A Petőfi Irodalmi Múzeum 2016-ban tizennegyedik alkalommal rendezi meg a PIM Nyári Fesztivált. A fesztivál célja, hogy könnyed szórakoztatást nyújtson, ezért az irodalmat ezen a nyári rendezvénysorozaton tágabban értelmezik.

 

2016. június 27-én kezdődik a Petőfi Irodalmi Múzeum szabadtéri nyári fesztiválja. A Petőfi Irodalmi Múzeum 2016-ban tizennegyedik alkalommal rendezi meg a PIM Nyári Fesztivált. A fesztivál célja, hogy könnyed szórakoztatást nyújtson, ezért az irodalmat ezen a nyári rendezvénysorozaton tágabban értelmezik.

 

Lesz koncert, színház, kabaré: vidám, de egyben tartalmas programok kavalkádja jellemzi ezt a három hetet a múzeumban -tájékoztatott Brávácz Alexandra kommunikációs referens.

„Az idén tizennégy éves fesztivált a már jól ismert két csodálatos helyszínünkre szervezzük, egyrészt szabadtérre, a múzeumkertünkbe, másrészt a Károlyi-palota árkádos kapualjába.

 

A kert programját főleg zenei programok alkotják, fellép a nagysikerű Budapest Bár zenekar és idén is szervezünk Rájátszás koncertet kortárs költőkkel, írókkal, zenészekkel. Szó és Zene sorozatunkban együtt állnak színpadra írók és zenészek: Esterházy Péter, Spiró György, Závada Pál és Dés László, Dés András, Barcza Horváth József lesz a vendégünk.

 

A nyáron a komolyzene rajongói is találnak maguknak programot a PIM-ben, hiszen eljönnek hozzánk a Budapesti Vonósok. A könnyedebb stílust kedvelők is örülhetnek, egy Kurt Weill-esttel Szilágyi Enikő várja a közönséget sanzonestéjére. A fiatalabb fesztivállátogatóknak a Bob és Bobék Orchestra mutatja meg, milyen az ő értelmezésük szerint Petőfi: egy idén bemutatott vers-koncerttel készülnek Mi lárma ez megént? címmel.

(lásd: http://euroastra.hu/node/98169)

 

A kamarajellegű produkciók a múzeum hangulatos bejáratánál kapnak helyet, az árkádok alatt láthatjuk Bálint András Heltai Jenő eddig kiadatlan, 1944-es ostromnaplója szövegeiből készült estjét. Lázár Kati önálló estjén pedig Jászai Mari elevenedik meg a Kripli Mari című előadáson. (lásd: http://euroastra.hu/node/85432) Kabaré-kabaré-kabaré – ez az, ami sosem maradhat ki a programok közül, evés-ivás, lakmározás, turkálás az ételekben, felszolgálás és vendéglátás, vagyis étkezés és italozás örök téma a kabaréban: a Haspók úr ebédel című előadást élvezve telekacaghatjuk a langyos nyárestét.

Várjuk idén is a PIM Nyári Fesztiválra, ahol a középpontban ismét az irodalom áll!"

 

Program

 

2016. június 27. hétfő, 20.00 / esőnap: június 29.

Budapest Bár koncert

Jegyár: 4000 Ft

 

2016. június 28. kedd, 20.00 / esőnap június 30.

Rájátszás: És lett

Jegyár: 2500 Ft

 

2016. július 5. kedd, 20.00 / esőnap: július 8.

Szó és Zene

Fellép: Esterházy Péter, Spiró György, Závada Pál és Dés László, Dés András, Barcza Horváth József

Jegyár: 2500 Ft

 

2016. július 11. hétfő, 20.00 / esőnap: július 14.

Budapesti Vonósok

Jegyár: 2200 Ft

 

2016. július 12. kedd, 20.00

Kurt Weill songok – Szilágyi Enikő sanzonestje

Jegyár: 2500 Ft

 

2016. július 13. szerda, 20.30 / esőnap: július 17.

Mi lárma ez megént? A Bob és Bobék Orchestra Petőfi verskoncertje

Jegyár: 2200 Ft

 

Kapualj estek

 

2016. július 1 péntek, 20.00

Heltai naplója – Bálint András estje

Jegyár: 2200 Ft

 

2016. július 3. vasárnap és 4. hétfő, 20.00

Haspók úr ebédel – kabaré a fehér asztal körül

Jegyár: 2200 Ft

 

2016. július 6. szerda, 20.00

Kripli Mari – Lázár Kati önálló estje

Jegyár: 2200 Ft

 

2016. június 27. – július 17.

PIM Nyári Fesztivál – Irodalom másképp

A Petőfi Irodalmi Múzeum szabadtéri nyári fesztiválja

 

https://www.facebook.com/events/1725067274435082

 

Lantai József

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük