2022.05.25.

EuroAstra Internet magazin

Független válaszkeresők és oknyomozók írásai

Rekordszámú céget töröltek az idén A bejegyzett cégek 35-40 százaléka nem működik

6 min read
<p><span class="inline inline-left"><a href="/node/97413"><img class="image image-preview" src="/files/images/images_1157.jpg" border="0" width="220" height="146" /></a></span>Egyetlen évben sem töröltek annyi céget a hazai bíróságok, mint idén. Már a december közepi adatok alapján megállapítható, hogy 2015-ben 43 696 társaságot vontak ki ilyen eljárással a piacról, azaz 4 százalékkal többet, mint a megelőző esztendőben (42 037). Az utóbbi években folyamatosan nőtt a cégtörlések száma. A hatóságok szerint ez elsősorban annak következménye, hogy jelentősen szigorodtak a cégek működésének feltételei, és bővült a törvényi előírások betartásának ellenőrzése. A gazdasági világválság kezdete óta (2008) eltelt nyolc esztendőben negyed millió, pontosan 245 688 cég szűnt meg törléssel - tájékoztat a <a href="http://feketelista.hu/" target="_blank">feketelista.hu</a> portál.

Egyetlen évben sem töröltek annyi céget a hazai bíróságok, mint idén. Már a december közepi adatok alapján megállapítható, hogy 2015-ben 43 696 társaságot vontak ki ilyen eljárással a piacról, azaz 4 százalékkal többet, mint a megelőző esztendőben (42 037). Az utóbbi években folyamatosan nőtt a cégtörlések száma. A hatóságok szerint ez elsősorban annak következménye, hogy jelentősen szigorodtak a cégek működésének feltételei, és bővült a törvényi előírások betartásának ellenőrzése. A gazdasági világválság kezdete óta (2008) eltelt nyolc esztendőben negyed millió, pontosan 245 688 cég szűnt meg törléssel – tájékoztat a feketelista.hu portál.

Egyetlen évben sem töröltek annyi céget a hazai bíróságok, mint idén. Már a december közepi adatok alapján megállapítható, hogy 2015-ben 43 696 társaságot vontak ki ilyen eljárással a piacról, azaz 4 százalékkal többet, mint a megelőző esztendőben (42 037). Az utóbbi években folyamatosan nőtt a cégtörlések száma. A hatóságok szerint ez elsősorban annak következménye, hogy jelentősen szigorodtak a cégek működésének feltételei, és bővült a törvényi előírások betartásának ellenőrzése. A gazdasági világválság kezdete óta (2008) eltelt nyolc esztendőben negyed millió, pontosan 245 688 cég szűnt meg törléssel – tájékoztat a feketelista.hu portál.

Fiatalabb „céggeneráció"

A cégbírósági adatok alapján az is megállapítható, hogy a fenti időszakban a törölteknél jóval nagyobb számban alakultak új vállalkozások, ezzel próbáltak a vállalkozó kedvűek a piacon maradni. 2008 és 2011 közötti négy évben folyamatosan „hízott" a cégvilág, a csúcsot 2011 jelentette, amikor 54 936 új vállalkozás indult, 126 százalékkal több, mint amennyi megszűnt (24 289). Ezt követően viszont, a szigorúbb cégalapítási feltételek miatt, lassult a folyamat, és az idén már csak 22 812 cégbejegyzést regisztráltak. Az elmúlt nyolc év alatt a vállalkozók összesen 319 077 esetben próbálkoztak új cég alapításával megkapaszkodni a piacon. Közben jelentősen átalakult, korszerűsödött a vállalkozások struktúrája. A jelenleg bejegyzett 565 144 cégnek már több mint a fele nyolcévesnél fiatalabb. A cégek számát tekintve azonban – gazdasági elemzők megállapítása szerint – még mindig túlméretezett. Annak ellenére, hogy a regisztrált társas vállalkozások száma a 2012. évi csúcshoz (600 759) képest az idén 6 százalékkal, 565 144-re mérséklődött. Nem nevezhető viszont normálisnak, hogy a bejegyzett cégek 35-40 százaléka ténylegesen nem működik. A működő cégek száma az elmúlt tíz évben alig változott, jelenleg 371 051, azaz 194 093 vállalkozás csak papíron létezik.

Kit törölnek?

A joggyakorlat szerint egy vállalkozás a cégjegyzékből való törléssel szűnik meg. A törlést az illetékes cégbíróság rendelheti el, de megteheti ezt – az adószám nyilvántartása alapján nyilvántartásba vett adózóval – az adóhatóság is. A törlés leggyakoribb esete a társaság felszámolása, illetve végelszámolása. A törlés oka lehet a cégforma változása, kiválás vagy összevonás is, mivel ilyen esetekben szintén kérni kell a jogelőd cég törlését. A tapasztalatok szerint a törölt cégeknek több mint a felét felszámolással vezetik ki a piacról. Mind gyakoribb, hogy a végelszámolás vagy a kényszer-végelszámolás is felszámolással végződik.
– Az utóbbi években bevezetett hatósági szigorítások kétségtelenül hozzájárultak az üzleti élet tisztulásához, de ez nem jelenti azt, hogy a csalók ne próbálkoznának ezután is, hogy óvatlan partnereiket becsapják. Hasznos a kiválasztott partner megbízhatóságáról már az üzleti kapcsolat felvétele előtt referenciát szerezni. Erre szolgál a mintegy félmillió cégről információkat tartalmazó feketelista.hu, amely tizennégy közhiteles állami adatbázis összevonásával jött létre, ahol az érdeklődő egyetlen klikkeléssel ellenőrizheti például, hogy az érintet cég nem áll-e adóvégrehajtás vagy felszámolási eljárás alatt, van-e adótartozása vagy munkaügyi elmarasztalása. Döntése előtt így felmérhető, kivel állunk szemben, és kikerülhetők, megelőzhetők a későbbi veszteségek – egészíti ki Iklódi András, a feketelista.hu főszerkesztője.

Megyei „cégdemográfia"

A portál, megyéink és 14 városunk „cégmozgásáról" részletes adatokat is közöl, amelyből kiderül, hogy az idén mind a 19 megyében több céget töröltek, mint amennyit alapítottak. Heves megyében és Komáron-Esztergom megyében például alig 40 százalékban pótolták újonnan indult vállalkozások a kiesőket. Hevesben az idén 992 céget töröltek, miközben csak 392-öt „gründoltak". Komárom-Esztergomban 1162 törölt céggel szemben 467 alakult. A legtöbb cégtörlésre tavaly is Pest megyében került sor, a piacról kizárt 5504 vállalkozás helyére 2927 új alapító lépett (47 százalékkal kevesebb). A legnagyobb megyét követően Borsod-Abaúj-Zemplén megyében jutott a legtöbb cég (1564) a törlés sorsára; ezek kiesését 789 új vállalkozás próbálja pótolni (50 százalékos arány). Hajdú-Biharban az idén 1506 társaság nevét húzták ki a céglistáról, és mindössze 726 új befektető iratkozott fel (48 százalékos arány). Szabolcs-Szatmárban az 1404 törölt vállalkozás által elhagyott üzletteret 650 új társaság igyekszi k lefedni (46 százalékos arány).

Budapesten húszezret töröltek

A feketelista.hu városonkénti bontásában, Budapesttel együtt, összesen 14 település szerepel. A főváros külön figyelmet érdemel, mivel a működő társaságok 37 százaléka itt található. A feketelista.hu adatbázisából megállapítható, hogy eddig a fővárosi cégek közül egyetlen évben sem töröltek annyit, mint az idén, miközben a legkevesebbet jegyezték be. 2015-ben Budapesten 20 534 társaság tűnt el törléssel a céglistáról, és 10 376-ot jegyeztek be. A listán szereplő további tizenhárom városban összesen 6108 törlésre, és 3228 bejegyzésre került sor. A legtöbb törlésről szóló döntést (865) Debrecenben hozták a bíróságok, ugyanakkor 442 új cég lépett a piacra. Szegeden 690 céget utasítottak ki az üzleti életből, itt azonban 79 százalékban sikerült az 548 új vállalkozással pótolni a kiesőket. Miskolcon a törölt 609 társas vállalkozás helyére 261 újonnan alapított lépett (57 százalékkal kevesebb). Győrben 553 vállalkozást töröltek, és itt 303 új alakult, míg Pécsett 549 társaságnak kellet távoznia, ás 313-at engedtek a piacra.

ÚJ ÉS MEGSZŰNŐ CÉGEK
megyék cégtörlések száma cégalakulások száma új alapítások aránya a töröltekhez
(alapítások/törlések (%))
2014 2015 2014 2015 2014 2015
Bács-Kiskun 1870 1165 1116 730 60% 63%
Baranya 1516 1034 794 607 52% 59%
Békés 739 646 512 328 69% 51%
Borsod-Abaúj-Zemplén 2074 1564 1042 789 50% 50%
Budapest 15 897 20 534 13 629 10 376 86% 51%
Csongrád 1328 1170 961 840 72% 72%
Fejér 1880 1234 853 662 45% 54%
Győr-Moson-Sopron 1395 1175 1073 766 77% 65%
Hajdú-Bihar 1460 1506 1149 726 79% 48%
Heves 910 992 574 392 63% 40%
Jász-Nagykun-Szolnok 959 733 516 367 54% 50%
Komárom-Esztergom 1225 1162 754 467 62% 40%
Nógrád 526 431 270 216 51% 50%
Pest 4475 5504 3999 2927 89% 53%
Somogy 895 751 550 429 61% 57%
Szabolcs-Szatmár-Bereg 1565 1404 929 650 59% 46%
Tolna 514 396 303 280 59% 71%
Vas 617 587 436 363 71% 62%
Veszprém 1127 911 665 495 59% 54%
Zala 1065 797 540 402 51% 50%
összesen 42 037 43 696 30 665 22 812 73% 52%
városok cégtörlések száma cégalakulások száma új alapítások aránya a töröltekhez
(alapítások/törlések (%))
2014 2015 2014 2015 2014 2015
Debrecen 879 865 728 442 83% 51%
Győr 633 553 467 303 74% 55%
Kaposvár 285 247 155 125 54% 51%
Kecskemét 616 407 383 217 62% 53%
Miskolc 836 609 396 261 47% 43%
Nyíregyháza 629 579 438 248 70% 43%
Pécs 792 549 453 313 57% 57%
Szeged 713 690 588 548 82% 79%
Székesfehérvár 673 423 310 251 46% 59%
Szombathely 315 272 213 158 68% 58%
Tatabánya 447 426 192 126 43% 30%
Veszprém 296 272 216 128 73% 47%
Zalaegerszeg 285 216 148 108 52% 50%

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

EUROASTRA - Powered by WebshopCompany Ltd. uk. | Newsphere by AF themes.