Lábatlan fölött a domboldal akár az ország védett értékei közé is bekerülhetne. Sajnos ma még nem az. Ütközik itt az egyéni és a közérdek. ( Az első rész: http://www.euroastra.info/node/52360  )

Lábatlan fölött a domboldal akár az ország védett értékei közé is bekerülhetne. Sajnos ma még nem az. Ütközik itt az egyéni és a közérdek. ( Az első rész: http://www.euroastra.info/node/52360  )

Az országban több híres pincefalu is van. A hajósi, a györkönyi, a monori a Strázsa-hegyen, már komoly ismertségre tett szert. A lábatlani dombon háromszázhetvennél több pince van és akkor még nem számítottuk ide a házak alatt rejtve meghúzódókat. A területnek hírneve, védettsége nincs, pedig méltó lenne rá. Most már a jellege is veszélybe került, mert néhányan állandó lakóépületet is emeltek ide. Bartos Kálmán is itt vett magának pincét, kezdetben csak azért, mert arrafelé úgy tartották: negyvenkétéves korában egy falusi gazdának már illik pincéje lenni! Közrejátszott a választásban a kilátás is, ami a hegytetőről elébe tárult. Megfogadta egy szakember tanácsát és a rendelkezésére álló területre a magyar nemesítésű Zengőt telepítette. Ennek a bora karakteres, finom, a szőlő közepesen késői érésű. Ültetvénye később Merlot-val is bővült.

A szőlőtermelés további tanulmányokat igényelt, ennek során az új szőlősgazda aktív tagja lett a hegyközségnek. Nem telt bele túl hosszú idő, 2004-ben egyhangúlag hegybírónak választották! Olyan mintagazdaságot csinált, hogy rövidesen hozzá járt tanácsért a hegyközség fele. A bortermelők szeretik összemérni a boraikat, már 2000-től elkezdték szervezni a borversenyeket. A helyi borversenyen természetesen indulni kell! Aki azon érmet nyert, mehetett a hegyközségi versenyre, onnan pedig az ezüst és aranyérmesek a megyei versenyre. Az itt is díjazottak előtt megnyílt az út az országos borversenyhez. A régi Esztergom vármegye magába foglalta a mai szlovákiai terület egy részét. Ennek emlékét őrzi a két országra kiterjedő, régiós, „Ister-Granum" Borverseny, ahol Bartos Kálmán Cabernet Sauvignonja tavaly a legjobb vörösbor lett. Az aranyérmesek között is a legmagasabb pontszámot érte el. Ma már maga sem tudja, hány oklevél díszíti pincéje falát. Külön öröm számára, hogy a munkában a fia van segítségére!

Meggyőződése szerint a bor egy szent ital! „Kálmán bácsi pincéjében" szigorú szabály: abban a palackban annak kell lenni, amit mondok róla. A borászkodást tizenegy fahordóval kezdte. Ahogy fogyott belőlük, fel kellett tölteni őket, más nem lévén – egymással. Nyárra rendszerint már kideríthetetlen volt, melyikben mi van. Most arra büszke, hogy minden bora szétválasztva, egymástól elkülönítve őrzi meg saját jellegét. Persze a hordók családja is bővült paraffinos, úszófedeles tartályokkal. Közben folyamatosan képezte magát, elvégezte a borbírálói tanfolyamokat a Magyar Borok Házában. A borkészítésben sajátos elvet követ: „nem érdekel a mennyiség, nekem dicsekvős borok kellenek" – mondja és a munkában is ehhez tartja magát. Ha megkérdezik tőle, mi a jó bor, az a válasza: ami neked ízlik! Jó tanácsa azért még van. A bor szép legyen, szemre is tetszetős. Tiszta fényű, csillogó. Az étteremben is először a vendég szemét kell jóllakatni. Vonzóan megtálalva egészen más az étel. A bornál is fontos a megjelenés. A műanyag pohár nem méltó a borhoz. Lényeges még az illat is. A borral ismerkedőnek nyugodtan javasolható: ha a színe nem tetszik, az illata nem kellemes – tedd le, ne idd meg! Ha viszont mindkettő rendben van, már kínálja magát a bor, bele kell kortyolni. A bornak – általában – van valamilyen gyümölcsre hasonlító íze. Keressük meg benne a gyümölcsöt! Aki még nem ivott bort, az Irsai Olivérrel kellene elkezdje, mert egy jól elkészített Irsai olyan, mintha beleharapnánk a szőlőbe. Nagyon érdekes a Szürkebarát. Készítenek belőle szárazat, félédeset, és mivel kékhéjú szőlő, még rosé-szerű is lehet belőle. Enyhe cukortartalma nem megy az üdeség rovására.

Elégedettek ezzel a pincéjébe borkóstolóra érkezők is. Egyszerre legfeljebb huszonöt látogatót tud fogadni. Érkezéskor kétféle – házi főzésű – pálinkát kínál. A borpárlata mazsolaágyon érlelt, eddig három versenyen nyert aranyérmet. A kóstolósorban általában hat-, hétféle bor szerepel, történet is tartozik mindegyikhez. Ennek végeztével, három órán át, bármelyik borból korlátlanul ihatnak a vendégek. A pince Lábatlan legmagasabb pontján van – ezért gyönyörű a kilátás – de a feljutás gyalog kissé fárasztó lenne. A közlekedést tehát azoknak, akik ezt kérik, a buszhoz vagy a vasútállomáshoz a gazda is megszervezheti. A borokhoz való jó étkek sem hiányoznak, hiszen a Hullám vendéglőben minden rendelkezésre áll. A magyaros hidegtáltól kezdve, egészen a meleg ételig.

A Lábatlani domboldalban évszázados, öreg pincék rejtőznek. A terület neve is beszédes: „Kanberek" – hivatalosan is így hívják, ám a név eredetén bizonyára nem sokat kell gondolkodni. Az itteni tulajdonosok közül vendégfogadással is többen foglalkoznak. Szépen gondozott pincék sorakoznak egymás mellett, van amelyikben még működik az 1827-ből származó, óriási fa szőlőprés. Az 1830-ban épült Teller-pince előtti tágas tornácon érdemes megpihenni. Cabernet Sauvignon-jukban a meggyes íz még a kezdő bórkóstoló számára is könnyen felismerhető. Volt idő, amikor a fiatalok táncházra gyűltek itt össze, a díszesen faragott, öreg bútorokkal berendezett pince még ma is a környék társasági életének egyik központja maradt.

Staudinger István pincéje előtt valóságos kis park van, ahonnan az esztergomi Bazilika és még a szlovákiai Magyarszőgyén templomának tornya is látszik. Szívesen keresik fel külföldiek, ő pedig családi monogramos pohárral fogadja a Japántól Németországig ide érkezőket. Egyik fehérbora még a legképzettebb, legtapasztaltabb borszakértőkőn is rendre kifog, mert hét fajta íze adódik benne össze. A titkot egészen el nem árulva, annyi elmondható róla, hogy a kellemes, magát jól itató borban van Rizling, Tramini, Hárslevelű, még Zalagyöngye is. A többit tessék felfedezni a kóstolás során!

Ha pedig már Magyarszőgyént említettük, érdemes Lábatlanból hazafelé arra venni az utat és rövid kirándulást tenni Szlovákiába. Bizonyára csak kevesen tudják, hogy Petőfi híres versének ihletője, Pató Pál úr élő személy volt. Szőgyén főterén szobra is áll, egykor ő volt a falu jegyzője. Igaz, a nevét Pathó Páll-nak írta, th-val és két l-lel. A szakértők vitatkoznak, mert élt ugyanekkor egy Pató Pál Szatmár megyében is – mindkettő valóban igen lusta ember volt – ám a szőgyéniek ezen nem akadnak fenn. Az 1999-ben felavatott szobrot egy svéd – magyar állampolgár, Király Mária, Nicefora nővér ajándékozta a falunak.

A nevezetes jegyző és a vele egy évben, négy hónappal később meghalt feleségének közös sírja ott van a szőgyéni temetőben. Éppen nevezetessége okán a sír talán kicsit több karbantartást, esetleg már a bejáratnál egy útbaigazító jelzőtáblát is megérdemelne, ám aki tudja, hol keresse, könnyen rábukkanhat a főút mellett, balra. A feliratok – ha nehezen is – de még olvashatók: „Itt nyugszik Istenben boldogult T: Pathó Páll Úr Meghalt Ápril: 28-dik napján életének 62-dik évében 1855." A feleség sírkövén pedig ez áll: "Wargha Örzsébethnek Tettes Pathó Páll Úr nejének Géza, Iza, Ila, Jóska, Rozin árvái és tulajdon testvérje készítették. Béke hamvainak. Meghalt 1855. évi Augusztus 19-én."

Kirándulásunk a Piszke – Lábatlan – Szőgyén útvonalon nem volt tehát szegény élményekben. Jócskán belül a Budapestről autóval egy nap alatt oda – vissza megjárható távolságon, igazolva láthatjuk kiindulási álláspontunkat: Magyarország bővelkedik rejtett értékekben. Gyakran nem is kell messzire mennünk, hogy rájuk bukkanhassunk, élvezhessük apró csodáikat.

(Fotó: Kovács Krisztina)

http://labatlan.hu/hullam-vendeglo

( Az első rész: http://www.euroastra.info/node/52360  )

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük