No és a hangulat sem, csak a név és helyszín. A versenyzők ezúttal nem megszokott, Hauszmann Alajos utcai sporttelep salakján küzdöttek egymással. A Regő – Teniszkupának idén a Tabán Tenisz Center adott otthont.

No és a hangulat sem, csak a név és helyszín. A versenyzők ezúttal nem megszokott, Hauszmann Alajos utcai sporttelep salakján küzdöttek egymással. A Regő – Teniszkupának idén a Tabán Tenisz Center adott otthont.

Ismét párosban mérhették össze tenisztudásukat versenyzők, azaz a politikai-, gazdasági-, média-, és sportélet valamint a művészvilág ismert egyéniségei. A kellemes időtöltéssel egybekötött sportolás a szervezők szándékaink szerint hozzájárul a társadalmi párbeszéd elősegítéséhez, a személyes kapcsolatok kiépítéséhez és nem utolsó sorban a szabadidő aktív eltöltéséhez. Idén is ott volt a versenyen – többek között – dr. Pintér Sándor belügyminiszter, dr. Stumpf István alkotmánybíró, dr. Gógl Árpád volt egészségügyi miniszter, Fazakas Szabolcs, az Európai Számvevőszék tagja, Martos Győző, Nagy Antal, Sallai Sándor volt válogatott futballisták, Üsztöke Botond, a Hotel Karos Spa vezérigazgatója, Hajas László mesterfodrász, és még sokan mások.

A Teniszkupa kitalálója és producere Regőci Attila ezúttal, a XVIII. alkalommal, változtatásra kényszerült. Okáról szólva elmondta: ezt a versenyt tizenhét évvel ezelőtt, az egyig legjobb barátommal, Hegyháti Józseffel kezdtük megszervezni. Akkor még csak húsz pár indult, de ugyanilyen lelkesek, kiváló közéleti emberek voltak. Tavaly a MAFC-nál Hegyháti Józsefnek megköszönték – hangsúlyozom, nem politikai okból, de nem is egészen korrekt módon – a közel negyvenéves elnöki tevékenységét. A kezdetekkor mi nem gondoltunk arra, hogy ez a verseny ilyen sokáig kitart. Örültünk volna két-három évnek is. Most viszont, ennyi idő után, úgy éreztem: Józsi barátom akkora űrt hagyott, hogy külön kellett válnunk a MAFC-tól. Igaz ugyan, hogy van egy másik teniszversenyünk is, a Valentin-napi, de az csapatverseny, itt pedig párok játszanak. Szellemisége viszont azonos. A „Szeressük egymást gyerekek" – a barátkozás a két politikai oldal között itt is folytatódik és reméljük, hogy egyszer el is éri a célját!

Ez utóbbi állítással dr. Stumpf István alkotmánybíró is egyetért. Ő állandó résztvevője mindkét teniszversenynek. Szerinte a Teniszkupának joggal adhatnánk azt a jelmondatot: „Szeressük még jobban egymást gyerekek!" Ez a verseny arról szól – mondta, hogy emberek, akik az élet legkülönbözőbb területén dolgoznak; az üzleti szférában, politikában, kultúrában, egyetemeken – ilyenkor végre egy kicsit kiengedhetik a gőzt, lazíthatnak. Lehetőségünk van arra, hogy kötetlenül beszélgessünk mindenről. Több mint tíz év távlatából azt is látom, hogy jól érezzük itt magukat. Mintha hátrább szorult volna az ilyen típusú – nem tétre menő – együttlétek lehetősége. Mindenki el van foglalva, küzd a maga problémáival, aki viszont eljön ide, annak fontos a civil szféra integrációs ereje, ami újraéleszti az érzelmi energiákat. Számomra is fontosak az ilyen együttlétek, ahol a politikai paletta minden színe megjelenik. A társadalmi párbeszéd, az emberek egymáshoz való normális, kulturált viszonyának fenntartása miatt kifejezetten hasznosnak tartanám a jövőben az ilyen típusú rendezvények támogatását is. Hiszen ennek nem pusztán sportértéke, hanem integrációs, szocializációs értéke is van.

Dr. Gógl Árpád orvos, egykori egészségügyi miniszter a verseny lényegét egy szóban foglalta össze: tolerancia. Itt elég sokféle ember megtalálható. A Valentin-napon négy csapat: politikusok, művészek, újságírók, sportolók versenyeznek. Most párok játszanak, a páros teniszverseny pedig valahol a barátságról szól. Akik most játszanak, máskor is megteszik, és kölcsönösen becsülik egymást. Függetlenül attól, hogy a teniszpályán kívül, üzleti életben, politikában, sportban hol a helyük. Jó társaság jön össze és ebben éppen ez a nagyszerű!

A Regőci Attila által szervezett teniszversenyeken szokás, hogy bortermelők, -forgalmazók is bemutatkozási lehetőséget kapnak. Most egy már húsz éve működő, félig magyar, félig német kereskedőcég, a Nier Fine Wines vonultatta fel kínálatát. Sajátos kereskedelmi filozófiájuk van – a megrendelők igényeihez igazodva állítják össze a termékpalettát. Vevőikkel 4-5 hónaponként találkoznak és mérik fel igényeiket. Magyarországról a történelmi borvidékekről, külföldről pedig a nemzetközileg is elismert borvidékekről vásárolnak. Innen inkább az egzotikus fajtákat hozzák be, azokat, amik nálunk nem honosak. A nagyon nagy testű, gyümölcsös, kisebb savtartalmú vörösborokat, fehérborokból viszont a könnyedebbtől a nehezebb típusokig, széles választékot kínálnak. A válogatás alapja náluk – a minőség mellett – a vevők igénye. Nem azt hozzák, amit a borász kínál, hanem megkeresik azt, amit a vevő szeretne.

Este az elegáns vacsora és az ünnepélyes eredményhirdetés, majd a díjátadás következett, utána látványos műsor várta a versenyzőket. Egyenes ágon a győztes a Nagyiványi Tamás – Jusztin István páros, a második Gyabronka Bence – Regőci Attila, a harmadik pedig Pintér Sándor – Dani Péter volt. Vigasz ágon a Tóth Károly – Kecskés Péter páros volt az első. A vacsora után – mint máskor is – a táncé volt a főszerep, melyhez DJ Radnai szolgáltatta a talpalávalót. A verseny fővédnöke: Kemény Dénes a Magyar Vízilabda Szövetség elnöke volt, a versenyigazgatói posztot ebben az évben is Markovits László, kétszeres országos bajnok, visszavonult magyar hivatásos teniszező, jelenleg a Vasas SC elnöke töltötte be. A versenybíró Nagy Tamás, a rendezvény háziasszonya Kiss Orsi (Kisó) volt. A tombola, valamint a borárverés bevételével a Speciális Labdarúgó válogatott (Értelmi Fogyatékos Hölgy Labdarúgók) EB szereplését támogatták.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük