2024.március.28. csütörtök.

EUROASTRA – az Internet Magazin

Független válaszkeresők és oknyomozók írásai

Révay András: A jövő digitális világa

6 perc olvasás
<span class="inline inline-left"><a href="/node/25569"><img class="image image-thumbnail" src="/files/images/icon-1.thumbnail.jpg" border="0" width="43" height="100" /></a></span><strong> </strong>Rendhagyó sajtótájékoztatón jelentette be az LCP Systems Kft., hogy a jövőben jelentősen bővíti forgalmazott termékeinek körét. A rendezvény során fény derült mindazon újdonságokra, melyek az LCP Systems - eddig elsősorban navigációs eszközöket tartalmazó - termékpalettáját színesíteni fogják. <p>

icon 1.thumbnail Rendhagyó sajtótájékoztatón jelentette be az LCP Systems Kft., hogy a jövőben jelentősen bővíti forgalmazott termékeinek körét. A rendezvény során fény derült mindazon újdonságokra, melyek az LCP Systems – eddig elsősorban navigációs eszközöket tartalmazó – termékpalettáját színesíteni fogják.

icon 1.thumbnail Rendhagyó sajtótájékoztatón jelentette be az LCP Systems Kft., hogy a jövőben jelentősen bővíti forgalmazott termékeinek körét. A rendezvény során fény derült mindazon újdonságokra, melyek az LCP Systems – eddig elsősorban navigációs eszközöket tartalmazó – termékpalettáját színesíteni fogják.

icon 3.thumbnail Az eddig lépten – nyomon megszokott „ülj le, elmondom, hallgasd meg" típusú tájékoztatók helyett, valóban eredeti ötlettel álltak elő a Kft. vezetői. Valóságos kis kalandtúrát szerveztek az épületen belül. A látogatók szobáról – szobára járva, olykor egészen szokatlan körülmények között ismerkedhettek a termékekkel. A legelső mindjárt a Vuzix iWear videoszemüveg család volt. A 80-as évek sci-fi filmjeinek elengedhetetlen kellékeként szolgáló, a jövő csúcstechnológiáját szimbolizáló videoszemüveget ez idáig csupán Hollywood-i produkciókból ismerhette a hazai közönség, mostantól azonban bárki elérheti, és kedve szerint használhatja otthon, utazás közben vagy éppen az edzőteremben.

icon 4.thumbnail A Vuzix termékeivel nemcsak saját virtuális házimozinkat hozhatjuk létre, de a szemüveg – egy mozgásérzékelővel felszerelve – videojátékokhoz is használható. A megfelelő videokimenettel rendelkező készülékhez csatlakoztatva egy akkora virtuális képernyő tárul a használó szeme elé, mintha egy 158 cm-es tévét nézne 3 méter távolságból – így nem csak a filmnézés élménye fokozható, hanem a videojátékok kedvelői számára is utánozhatatlan élményt nyújt. A kép a fejmozgásunkat követve valósághűen követi a virtuális látványt. A jobb látásélesség érdekében a szemüvegeken különböző fókusz-beállításokra van lehetőség, és a legnehezebb modell súlya sem haladja meg a 110 grammot. Bár a hatása valóban lenyűgöző, nem hallgathatjuk el, hogy a készülék egy szempontból még nem tökéletes. A szemüvegkeret nem illeszkedik viselője fejformájához, nem igazítható az arc görbületéhez és a szemek egymáshoz viszonyított helyzetéhez – mint egy „normális" szemüveg. Ennél fogva az orrnyergen kényelmetlen, állandó igazítgatásra késztet.

icon 5.thumbnailEgy őserdőnek berendezett szobában, nedves, párás körülmények között adták a látogatók kezébe a Sonim „strapa-telefonjait". Ezek állóképességét kifejezetten extrém felhasználási körülményekre tervezték. A másfél méterig tökéletesen víz-, de ezen kívül por-, hő – és ütésálló készülékek tükröződés- és karcmentes LCD-kijelzővel veszik fel a harcot a természeti erőkkel szemben. Méretük, valamint a gumírozott burkolat egyenetlen felülete lehetővé teszi, hogy akár kesztyűben is biztonságosan és precízen lehessen használni. A zajos, ipari körülmények között történő alkalmazás során fontos a hangerő széles skálájú szabályozhatósága. Kijelzője 67 x 37mm nagyságú, 128 x 160 pixel felbontású, és Bluetooth-kapcsolatra alkalmas. Felhasználóbarát jellegét mutatja a leegyszerűsített, színes, ikonos elrendezésű operációs rendszer. A A telefonok készenléti ideje több mint 200 óra a 1100 mAh-ás akkumulátornak köszönhetően. Az eszköz tökéletes kiegészítője lehet a napelemes hátizsák, amely több napos, természetben töltött túra alkalmával is áramforrást jelent, így használói feltölthetik mobiltelefonjukat, navigációs készüléküket, még a laptopot is.

icon 6.thumbnail A piacvezető német márka, a Siemens Gigaset neve hazánkban már ismerősen cseng. Újonnan bevezetett asztalitelefon-családjáról azonban mindenképpen érdemes néhány szót szólni. Az otthoni és irodai használatra tervezett készülékek – asztali vezetékes és vezeték nélküli, valamint IP-telefonok 60%-kal kevesebb energiát fogyasztanak, mint a hagyományos vezeték nélküli telefonok, a rendszer ugyanis figyeli a kézibeszélő és a bázisállomás távolságát és annak megfelelően csökkenti a sugárzás energiáját. A készülékek további különlegessége a HSP megoldás alkalmazása, ami a lehető legjobb hangminőséget teszi lehetővé kihangosítás esetén is.

icon 7.thumbnail A termékbemutatón a figyelem középpontjába került Németország prémium kategóriás navigációs termékcsaládja a Becker két egyedi tervezésű modellje. Egyrészt a Becker Z250 Ferrari Edition, amely eredeti Ferrari-piros „Rosso Corsa" színű karosszériával, gazdag multimédiás tartalmakkal, exkluzív anyagminőséggel, Bluetooth kihangosítással és SiRF InstantFix II technológiával készült. Másrészt a navigációk csúcsragadozója, a krokodilmintázatú Becker Z100 Crocodile Edition, amelynek, cseppálló burkolata főleg motoros vagy más szabadtéri jellegű használatra teszi alkalmassá a készüléket. A Becker modellek saját kezelőfelületű, de i-Go alapokon működ navigációs rendszerei a gyári Navteq térképek mellett TopMap alapú kiegészítő kártyával kerülnek forgalomba.

icon 8.thumbnail A UMID termékcsalád hazánkban elsőként debütáló tagja, a 158 x 94,1 x 18,6 mm méretű és mindössze 315 gramm súlyú mbook, egy rendkívül sokoldalú mini netbook. Rajta Microsoft Windows XP operációs rendszer fut, és 4,8" méretű , érintésérzékeny, TFT LCD-kijelzővel, valamint beépített 1,3 megapixeles webkamerával szerelték fel. A zsebben is hordozható kézi-számítógép várhatóan azok tetszését nyeri majd el, akik gyakran kénytelenek vállukon cipelni méretes notebookjukat. A készülék elegáns fekete és könnyedebb fehér kivitelben kapható. A mini netbook egyesíti a mobil készülékek előnyeit, a hagyományos laptopok sokoldalúságával és tudásával. USB-portján keresztül bármilyen további kompatibilis periféria csatlakoztatható hozzá, továbbá a vezeték nélküli és Bluetooth kapcsolat aktiválása is elérhető csupán egyetlen gomb lenyomásával.

Külön érdekesség a laser-kivetítővel előállított billentyűzet, mely akár egy fehér papírlapon is megjeleníthető. Többé nem ragadnak be a billentyűk és tisztítani sem kell őket. Apró szépséghibája, hogy egyelőre még csak az angol ABC-t ismeri.

icon 9.thumbnailA rendhagyó sajtótájékoztató vendégei végül néhány különleges, az autózást élvezetesebbé tevő hangtechnikai berendezéssel ismerkedhettek meg. A Magyarországon eddig csupán a hangminőség versenyekről ismert amerikai márka, az Oxygen közép- és felsőkategóriás erősítői és hangsugárzói mellett, nemrégiben megjelent fejegység-választékát is bemutatták. Már a belépő modellt is RDS, 4x50W, 4V RCA kimenettel, SD-kártya olvasóval, front USB-csatlakozóval, távirányítóval, és front aux-in bemenettel látták el. Az egyedi megjelenéssel tervezett modellek különlegessége az érintésérzékelős, körkörös hangerő -szabályozósáv, valamint az egydines, 3,5" méretű TFT kijelzős DVD-fejegység. Ez utóbbinak kiváló kiegészítői a legkorszerűbb alkatrészekből felépített, ideális tervezésű és felépítésű erősítők és az esztétikus megjelenésű hangszórók, melyeknek jellemzői a kellemes magas hangok és az újfajta membránszél.

http://www.lcp.hu/

EZ IS ÉRDEKELHETI

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

1973-2023 WebshopCompany Ltd. Uk Copyright © All rights reserved. Powered by WebshopCompany Ltd.