Révay András: A Legnagyobb és A Legdrágább

Magyarország legnagyobb egybefüggő kiállítótermében megnyílt az itthoni tárlatok eddigi történetének legdrágább kiállítása. Aba-Novák Vilmos festőművész életművének legjavát július 6-ig láthatjuk a debreceni MODEM-ben.

Majdnem fél évszázad, negyvenhat év után látható ismét a művész életmű-kiállítása, melynek során 1300 m²-en, több mint kétszáz olajképet, számtalan grafikát, fotódokumentációt, a kortársak képeit és a hamisítványokat is bemutatják. A biztosítási érték meghaladja a négymilliárd forintot – hangzott el az ünnepélyes megnyitó során. Egy nagy formátumú művész találkozott egy ugyancsak nagy formátumú kiállító hellyel. Aba-Novák Vilmos meg tud felelni a legkényesebb szakmai igényeknek és ugyanakkor népszerű is. Nagy lendülettel, gyorsan készült a kiállítás, annak ellenére, hogy az épületen belül felépítették az 1937-es Párizsi Világkiállítás magyar pavilonjának egy kicsinyített részletét. A rendezésben nem a pénzügyi szempontok voltak a döntők. Állami támogatást nem kaptak – igaz nem is kértek. A költségek 40 – 50 millió forintra rúgtak, pályázatokon pedig mindössze néhány százezer forintot nyerhettek volna. Inkább a támogatóktól kapott összegekre és a jegyár bevételre számítanak.

A kiállítás szigorú szerkezeti rendet tart, állomásokra tagozódik. Az első, az „Új utakon" címet viseli, a fiatalkori művekkel nyit. Aba-Novák ekkor került olyan művészek közösségébe, ami eldöntötte az első 10 – 15 évének alkotói stílusát. Kezdetben a formák érdekelték, majd a rézkarccal is megpróbálkozott. Naturalistának nevezte magát, de nem a betű szerinti értelemben, hanem inkább az élet ábrázolása szerint. A „Nagybányai iskola" nem vonzotta. Inkább olyat akart festeni, ami még nincs, de ami magyar marad mostoha viszonyok között is.

Kísérletezett a fénnyel, ami a színeket felizzítja. Ezek a színek egy viszonylag sötét korszaka után váltak hirtelen élővé. A kiállításnak ebben a második nagy egységében a húszas évek közepén festett művek kaptak helyet. A korszak összefoglaló alkotása a méretében és hangulatában is monumentalitást sugárzó Fény című kompozíció. A táji háttér, a figurák, a jellegzetes, csúcsos szalmakalapok is az 1925-ös erdélyi utazás emlékét idézik. Ez a kép egyben a debreceni kiállítás legértékesebb darabja is. Míg néhány évtizeddel ezelőtt az Aba-Novák képek párezer forintért voltak megvásárolhatók és még 1980-ban is a százezer forint körüli szinten voltak, ennek a képnek az ára ma már kétszáz(!) millió forint.

Az életút – és egyben a kiállítási séta – következő állomása Igal. Ebben a Somogy megyei kis faluban Baumgartner Sándor körorvos és testvére Oszkár, fiatal festőket látott vendégül három nyáron át, az 1926-28-as években. A kör tagja volt Patkó Károly, Mattioni Eszter és Barcsay Jenő is. Itt ismét csak a fénnyel átitatott szín válik fontossá. Aba-Novák ugyanebben az időben két másik művésztársával festéküzemet is alapított lakása egyik szobájában. A vállalkozás nem hozott anyagi sikert, de a színezőanyagokkal folytatott kísérletezés következtében a festékek valóságos szakértőjévé vált. Képeinek utánozhatatlan koloritja, színeinek nem múló tüzessége, ezeknek a tanulmányoknak is köszönhető. Az igali tartózkodás rövid, átmeneti periódus volt csak, de most először mutatják be ilyen mélységben. Azért is fontos, mert egyenesen következik belőle az itáliai váltás.

A művész 1929-ben érkezett az ösztöndíjasokat befogadó római Collegium Hungaricumba. Az itt töltött másfél év meghatározza egész további életének művészeti stílusát. Most egy egészen másik arcát mutatja. A motívumhalmozás helyett inkább transzcendens utalásokat tartalmaz. Hangvétele is új. Elhúz néhány foltot, ami egyben tartja a kompozíciót. Képeinek csak töredéke ábrázol római témát, döntő többségük utazások, kirándulások emlékét őrzi. Járt Viterbo, Nápoly, Palermo, Sircusa, környékén, megcsodálva és megörökítve az itáliai félsziget déli vidékeit és Szicília szigetét.

A cirkusz világa már 1927-ben feltűnik művészetében, de csak 1930 után válik festészetének egyik legfontosabb témájává. A kiállításon ez az egyetlen tematikus blokk. A manézs izgalmas mikrokozmosza gyakran megihlette az elmúlt századok művészeit. A porondot övező környezet groteszk helyzetei, extrém figurái, a bohócok, mint egyszerre komikus és tragikus szimbólumok, különleges vonzerőt jelentettek. A borzongató életveszély, a kötöttségektől mentes emberek iránt érzett vonzalom, sajátos erotikával tölti meg a képeket.

Több olyan kép is van a kiállításon, ami eddig Magyarországon nem volt látható. Az egyik ilyen a híres birkózó és erőművész által alapított Czája Cirkuszt ábrázolja. Ezt a képet a keletkezése idején több külföldi kiállításon is bemutatták. Amikor Londonban szerepelt 1936-ban, egy múzeum megvásárolta, így teljesen szabályos körülmények között az akkor Szovjetunióba került. Most először sikerült elérni, hogy a kiállítás időtartamára a MODEM kölcsön kaphassa.

Szolnok és környéke, az Alföld népi világa 1932-től jelenik meg Aba-Novák Vilmos művészetében. Az Itáliából hazatérő festőt minden bizonnyal az egyszerű falusi környezet iránti vágy vezette a Tisza-parti művésztelepre. Talán ez a pálya leginkább ismert időszaka, itt számos népi életképet festett. Különösen tempera képein láthatók jól alkotói módszerének nyomai. Először néhány vonallal vázlatot rajzol, majd ezeket fejleszti fel színekkel képi kompozícióvá. Festői nagyságának alapjai is egyben a pontos rajz- és anatómiatudás. Festészetét a klasszikus iránti vonzalom jellemezte és amikor ebből átment a „fényfestészetbe" még akkor is súlyos és tömör maradt.

Vidéki tartózkodása két korszakra oszlik, mert – Szolnokot követően – a New York-ban töltött rövid idő után, a nyomasztó betontengerből szinte szökött Csíkzsögödre. Élete talán leginspirálóbb nyarát töltötte 1935-ben a Csíkszereda melletti apró, erdélyi faluban, a világvárosihoz képest sokkal emberibb, igazabb környezetben. Ezeket a képeket nézve még egy érdekességre felfigyelhetünk. Szívesen festett furcsa karaktereket, jellegzetes figurákat. Ha megtetszett neki néhány arc, akkor azokat több képére is felvitte, így a második vagy a harmadik megtekintése után akár már személyes ismerősünknek érezhetjük ezeket az erdélyi embereket.

Festményeket bemutató kiállításon szokatlan, hogy egy zárt térben szobabelsőt is látunk, ahová falba vágott ablakon kukucskálhatunk be. Valójában ez egy műterem, mit a festő saját, eredeti bútoraival rendeztek be, ám rendeltetése ennél fontosabb. Az egyik fala vetítővászonként szolgál. Aba-Novák Vilmos és Iványi Grünwald Béla alkotásaiból 1935. február 25-én kiállítás nyílt New Yorkban. A művész maga is jelen volt és számos akvarell-vázlatot festett, későbbi nagyobb alkotások számára. Ezek a művek feltehetően sohasem születtek meg, mert semmi erre utaló nyom nem maradt fenn. A tucatnyi akvarell viszont a nagyváros életének is emléket állít. Nemrég viszont kiderült, hogy a festőt munka közben ábrázoló, egyórás színes(!) filmet készítettek róla és ez a film megmaradt, elő is került a City College archívumából. Digitális változatát a napokban várják Magyarországra és a műterem hátterében fogják vetíteni.

Arra sem igen volt még példa, hogy egy kiállításon az eredetiek mellett hamisítványokat is bemutassanak. Itt ez azért indokolt, mert Aba-Novák képeit már életében hamisították. Most tárgyként állították ki őket, körüljárhatók, tanulmányozhatók. A hamisítványok között a művész érett korszakának szinte valamennyi jellegzetes témáját megtaláljuk. Majdnem mind rétegelt falemezre készült, temperafestékkel. A hamis táblák előkészítése nem olyan precíz, a színek fakóbbak a rajz bátortalanabb. Hiányzik a festékgyártásból következő biztos színkezelés. Az arcok megformálása mindig esetlenebb. A fürge ecsetvonásokkal készült groteszk karakterek helyett édeskés grimaszokat látunk. Sem a hamisítók, sem a hamis képek tulajdonosai nem voltak szemérmesek. Többször is felkeresték Aba-Novák Vilmos lányát, majd később az unokáját és nagy összegeket ajánlottak, ha hitelesnek nyilvánítják a képeket. Sőt, az is előfordult, hogy hitelesítő levelet is hamisítottak!

A pálya jelentős eleme volt az oktatói tevékenység. Végtelenül komoly ember volt. Ha bejött a terembe, szinte huzat jött utána, lendület! Így emlékeznek rá azok a művészek, akik egykor növendékei voltak, és akiket barátságosan csak így szólított: „atya". Tovább nem viccelt, komoly maradt, de mindenkivel külön foglalkozott. Törődött a fiatalokkal, a tehetséges, de szegény tanítványokat olykor anyagiakkal is támogatta, egyengette útjukat, munkát szerzett nekik. A művészetben viszont nem ismert megalkuvást.

A művész életének legnagyobb megbízása volt, hogy készítse el az 1937-es Párizsi Világkiállítás magyar pavilonjában a díszterem dekorációját. Az összeszerelhető falapokra festett pannón a magyar – francia közös történelem kapcsolódási pontjait elevenítette fel, kétszázhúsz négyzetméteren! A nyolcszor tizenkét méteres táblák elkészítése két és fél hónapot vett igénybe. Ennek a munkának láttán tette fel a kérdést Pablo Picasso, a Világkiállítás zsűrijének elnöke: „Ki ez a barbár zseni?" Most, Debrecenben – ahol a kérdésbe foglalt jelzőt a kiállítás címéül választották – kétharmados kicsinyítésben építették fel a termet és fotók alapján rekonstruálták a képet. Erőteljes lezárása ez a kiállításnak, mely egyben a magyar festészet diadala is. Bizonyítéka annak, hogy lehet magyar festő életművéből világra szóló, nagy sikerű tárlatot rendezni. Remélhetőleg majd kaput nyit másoknak is, az iskolateremtők, a nagy művészegyéniségek előtt.